Az idő előrehaladtával minden ember életében eljön az időskor, ezzel együtt pedig a nyugdíjas évek. Sokan, habár el is játszanak ennek az életszakasznak a gondolatával, nem mélyülnek el úgy igazán ennek fontosságában s, ami talán az igazi problémát jelenti, nem terveznek tudatosan, jól megfontoltan előre, pedig erre - megfelelő ismeretek birtokában - lehetősége van mindenkinek.
Határozott meglátásom, hogy a nyugdíjcélú öngondoskodást, nem lehet elég korán elkezdeni, ám ennek ellenére ezen jelenség lényegét meghatározó információkkal a korombeli egyetemisták csak kis százaléka rendelkezik. Ennek az képezheti alapját, hogy nincs meg a megfelelő hely, illetve csatorna, vagy személy, akitől ilyen jellegű tudásra szert tehetnének. Éppen ezért lenne lényeges megtalálni azt a közeget, ahol megszólíthatóak lennének a fiatalok. A Pannónia Nyugdíjpénztár által hirdetett pályázat többek között ezen problémára kísérelt meg megoldási lehetőségeket találni. Pályaművem megírásakor a fő hipotézisem az volt, hogy manapság kétségtelenül elsősorban a közösségi média felületein érhetőek el leginkább a fiatalok, továbbá esetleg olyan szakmai délutánokon lenne kivitelezhető a problémakör fontosságára való figyelemfelhívás, ahol hiteles szakemberektől, adott esetben konkrétan nyugdíjpénztárakban dolgozó kollegáktól kaphatnának reális tájékoztatást az ifjú generáció közé tartozók. Határozott álláspontom, hogy a megfelelő munkajogi ismeretek megszerzése is nélkülözhetetlen, - akár már gimnazista kortól kezdődően - hiszen ez jelenti kiindulópontját a későbbi biztonságos és stabil hátterű nyugdíjban való részesülésnek. Igaz ez már csak azon tény miatt is, mivel rendkívül elterjedté vált manapság a diákmunkák vállalása, így érdemes lenne a tanulóknak már ebben az időben egy kis jártasságot szerezni abban, hogy a későbbi felnőtt életben, mit és hogyan tudnak majd elszámolni. Tanulmányomban az alapfogalmak ismertetését és rendszerben történő elhelyezését követően, egy általam készített kérdőív segítségével mértem fel társadalmunk hozzáállását, szemléletét a témához. Vizsgáltam és elemeztem ezen túlmenően azt is, hogy mi a válaszadók véleménye a visszaélésekről, illetve milyen következményei vannak a be nem jelentett, úgynevezett „feketemunkának”.
József Attila egyik híres versében a következőképpen fogalmaz: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. A munka alapja ideális esetben a munkaszerződés megléte és az abba foglalt feltételek szerinti munkavégzés. A való életben azonban sajnos számos esetben lelhetőek fel visszaélések, illetve jellemzőek a munkaszerződés megkötésének megkerülésével történő úgynevezett feketemunkák is. A feketemunka kifejezés többjelentésű szó és számos megnyilvánulási formája ismert. Egyrészt jelentheti azt a gyakran előforduló esetet, amikor nem készült a foglalkoztatottal írásos munkaszerződés a munkavégzésének megfelelően, de feketemunkáról beszélünk akkor is, ha a munkát végző személy nem kerül bejelentésre az adóhatóság irányába. Példaként említhető továbbá az az eset, amikor egy adott személyt a valóságosnál alacsonyabb munkakörre jelentenek be, vagy, ha valakit megbízási jogviszonyban foglalkoztat a vállalkozás annak érdekében, hogy elkerülje a munkaviszonyhoz kapcsolódó többletkötelezettségeit. A munkaügyi ellenőrzés a feketemunka körében kezeli azt is, ha egy teljes munkaidős foglalkoztatására részmunkaidős munkaszerződés kerül megkötésre, vagy tipikus példa az is, ha a foglalkoztatott fizetésének egy részét „zsebbe kapja”. Magyarországon a feketemunka megjelenési formái igen változatosak. Az esetek többségében közös, hogy a foglalkoztatottak tényleges foglalkoztatója nem tesz eleget a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adminisztrációs és adófizetési kötelezettségeinek, továbbá a foglalkoztatottak jogait is csorbítja, sérti. Ennek a jelenségnek fő jellemzője az, hogy egymással szembe kerülnek a rövid- és hosszútávú érdekek. A gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek akkor döbbennek rá és szembesülnek a feketemunka nagy hátrányával, amikor elérik vagy megközelítik a nyugdíjkorhatárt, és kiderül, hogy szolgálati idejük nem elég a nyugdíjazáshoz. Összességében az a következtetés vonható le hogy a „feketézés”, bármennyire is kecsegtetőnek tűnhet, annak jogkövetkezményei kihatással lehetnek a foglalkoztatók üzleti és gazdasági kapcsolataira, s pénzügyi helyzetükre is, míg a foglalkoztatottak munkajogi védelmüket kockáztatják vele, ezáltal pedig hosszútávon nemcsak munkaügyi, hanem morális problémát is jelent az incidens. Bizakodásra okot adó tény, hogy a bejelentés nélküli foglalkoztatás szankcionálása szigorodott hazánkban. A cél a jövőben is töretlenül az lesz, hogy tisztességes, jogkövető úton történjen meg a foglalkoztatás és a munkavégzés egyaránt. A legális forma betartásával pedig végeredményben eljuthatunk a stabil, konzisztens háttérrel rendelkező nyugdíjig.
A nyugdíj egy olyan pénzbeli ellátás, ami elsődlegesen meghatározott életkor elérése esetén vagy meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén, esetleg bizonyos fokú egészségromlás, illetve egészségkárosodás esetén a jogosult számára jövedelmet biztosít. Az Alaptörvény XIX. cikke szerint Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Míg az Alaptörvény egy általános jellegű állami szerepvállalást, mintegy keretszabályt rögzít, magának a nyugdíjrendszer ellátásainak szabályait külön jogszabályok állapítják meg. Az Alaptörvényben rögzített elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében alkotta meg az Országgyűlés a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényt (Tny tv.), valamint annak végrehajtási rendeletét a 168/1997. (X.6.) Kormányrendeletet (Vhr.), melyek a főbb részletszabályokat rögzítik.
Magyarországon a társadalombiztosítási rendszer elemeit alkotják a társadalombiztosítási – kötelező – nyugdíj, az önkéntes nyugdíjformák, valamint a szociális ellátásról és szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvényben időskorúak járadékaként szabályozott szociális ellátás. Ezek értelmében jól látható, hogy míg az állami kötelező nyugdíj biztosítási alapon működik, a magyarországi nyugdíjrendszer önkéntes alapon is funkcionálhat. A nyugdíjrendszer szabályai így ugyanis lehetőséget biztosítanak a magánszemély számára arra is, hogy a kizárólag a társadalombiztosítási nyugellátás alapján nyugdíjra jogosultakhoz képest magasabb összegű nyugdíjra legyen jogosult akkor, ha a jogosult a szolgálati idejének legalább egy részében a magánnyugdíjrendszer keretében is teljesített tagdíjat. A nyugdíjcélú megtakarítások közt megkülönböztethetünk három fő típust melyek a következők: önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás (ÖNYP), nyugdíjbiztosítás, valamint nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ). Mindhárom nyugdíj megtakarítási formáról elmondható az a közös jellemző, hogy hátterükben egyaránt a nyugdíjas évekre való előtakarékosság, azaz az öngondoskodás intézménye áll. Ez egyszerre jelenti a tervezést és a tudatos felkészülést a jövőre, amely által a magánszemély később is olyan életminőséget biztosíthat magának, amellyel elégedett lehet. Kétségtelenül szükség is van a tudatos felkészülésre, hiszen bármikor bekövetkezhetnek nem várt változások, esetleg váratlan helyzetekből adódó anyagi kiszolgáltatottság, amikor a legfontosabb, hogy a megélhetés finanszírozása ne jelentsen gondot. Ennek módja, hogy a magánszemély a jövedelméből időben megtakarításokat eszközöl. Azt azonban, hogy ezt ki hogyan teszi, nagymértékben befolyásolja az életkor, ugyanis teljesen más öngondoskodási terv való egy 25 éves fiatalnak, akinek még 40 év van hátra nyugdíjig és más egy 55 éves családfenntartónak, akinek 10 év elteltével már nagy valószínűséggel szüksége lesz a félretett pénze egy részére.
Társadalmunk szemléletének megismerése végett kérdőívem segítségével feltettem a kérdést: Vajon mi a legmegfelelőbb megtakarítási forma? Mivel a kérdőívet a húszas éveik elején járó fiataloktól kezdve, a 40-50-es korosztályba tartozókig sokan kitöltötték, reális képet kaphattam, s egyértelműen levonhattam a következtetést azzal kapcsolatban, hogy e két generáció véleménye vajon javarészt egyezik-e, avagy éppen ennek ellenkezője fogalmazható meg. Számos általam megadott válasz közül a legtöbben (42,3%) az ingatlanbefektetés mellé tették le voksukat, ezt követte 18,3 %-kal a bankszámlán történő megtakarítás, majd csupán 12,5%-kal a harmadik helyen álltak az önkéntes nyugdíjpénztárak. Általam nem felsorolt, ám a választ írók között az egyéb kategóriában többször megnevezésre kerültek még a kriptovaluták, leginkább a bitcoin. Kérdőívemben kitértem annak a kérdésnek a felmérésére is, hogy mit gondolnak az emberek arról, mi a három fő ok, ami miatt fontos tartalékot képezni. A „nyugdíjas évek zavartalan biztosítása” válasz 59,6%-kal a harmadik helyen végzett, megelőzte ezt a „saját gyermek későbbi támogatása”(63,5%), végül pedig a képzeletbeli dobogó legfelső fokára „a váratlan kiadások miatt” (82,7%) válasz került. Érdekes, illetve megdöbbentő tény volt látni, hogy a 104 kérdőívet kitöltő háromnegyede ugyan már hallott a nyugdíjcélú öngondoskodásról, de 83,7%-a nem rendelkezik kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással, s pusztán 16,3% az, aki igen. Ez az eredmény, úgy vélem teljes mértékben arra vezethető vissza, hogy hiába hallottak már sokan az öngondoskodás fogalmáról, az emberek nem jutnak megfelelő korban elegendő információhoz, s ezáltal nem is alakul ki bennük a megfelelő bizalom az önkéntes nyugdíjpénztárakkal szemben, holott felmérésem eredménye alapján tartalékot képezni a válaszadók szerint ideális esetben a húszas évek elején, fiatal felnőttkorban, illetve a munkába állástól kezdődően már érdemes elkezdeni. Úgy vélem, - s ez a bevezetőben is már megfogalmazásra került gondolat beigazolódott a kérdőív eredményekor is – az öngondoskodás jelentőségének népszerűsítését elsősorban az online térben, a közösségi médiában lehetne elérni, de emellett elengedhetetlen lenne személyes programokon keresztül is elmélyíteni a megszerzett tudást. Kérdőíves kutatásom azon kérdésére, miszerint a közösségi média felületei, vagy a személyes részvételű szakmai délutánok közege áll közelebb a kitöltőkhöz, a válaszadók 70,2%-ban választotta az online formát és csak 29,8% a személyes találkozót. Kétségtelen tehát, hogy a kiindulási alapot az internet világa jelentené, ám azt gondolom, nem szabadna csupán erre korlátozni az ismeretek megszerzését. Online konferenciák, workshopok, animációk, blogposztok és kisfilmek szolgálhatnának az érdeklődés felkeltésére, s ezek egészülhetnének ki személyes találkozókkal, vitaklubokkal, öngondoskodás tematikájú „műhelybeszélgetésekkel”, rendezvényekkel, amelyeken szakemberek adnák át tudásukat. Határozott álláspontom, hogy mai modern világunkban az információhoz jutás előszöri s az online térben lenne foganatosítható, ezt követően azonban személyes programok által lenne igazán elmélyíthető. Ezen két forma tehát mintegy egység jelentheti a biztos cél elérését a jövőnkben.
Összegezve kijelenthető, hogy bár most még sokaknak távoli jövőnek tűnnek a nyugdíjas évek, de ahhoz, hogy ezekre az évekre kiegyensúlyozott, biztos anyagi háttérrel rendelkezzen az ember és élvezhesse a „munka utáni jól megérdemelt pihenést”, fiatalon kell elsajátítania a különböző stratégiákat, fejlesztenie kompetenciáit, illetve jártasságot szereznie a gyakorlatban. A téma komplexitása, - melyet a teljesség igénye nélkül munkajogi, biztosítási, közgazdaságtani, pénzügyi, ismeretek is alkotnak, - valamint kimeríthetetlensége miatt pedig a jövőben további kutatások és elemzések elvégzése várat magára.
