John B. Calhoun 1968-ban nemcsak egy egérkolóniát zárt dobozba, hanem akaratlanul
is megalkotta a 21. századi emberiség sötét paródiáját. Ma, amikor egyetlen mozdulattal
rendelhetünk vacsorát, választhatunk partnert vagy merülhetünk el a végtelen digitális
szórakozásban, kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést, hogy vajon a modern városaink nem
ugyanazok a falanszterek-e, mint a 25-ös univerzum? A bőség, amire évezredekig vágytunk,
most lassan elsorvasztja azokat az ösztöneinket, amelyek emberré tettek minket. Nézzünk bele
az egérutópia tükrébe, és lássuk meg benne saját, kényelembe fojtott világunkat.

Bizonyára mindannyiunk ismeri ezt a jelzőt, sőt, valamennyiünk környezetében fel is lelhető egy ilyen személy. Egy személy akitől a hölgyeket törődő barátnőik féltik és óvaintik, de valahogy mégis kikerülhetetlen csapásként jelenik meg életünkben “Vigyázz vele, ő egy igazi Casanova!” Legtöbbünknek egy magabiztos, jóképű, és karizmatikus férfi képe ugrik be, egy igazi csábítóé, aki nem kíméli meg az utána epekedő lánykák szívét, de elgondolkodtatok már azon honnan is ered ez a megnevezés?

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a politikai kampány kimerült abban, hogy választási plakátokról néztek ránk szigorú tekintetű képviselőjelöltek, vagy a postaládánk megtelt szórólapokkal? Nos, ha a 2026-os kampányt nézzük, láthatjuk, ez a világ máregyenesen őskorinak tűnik. A politika beköltözött a zsebünkbe, ma már nem a plakáterdők döntik el a mandátumok sorsát, hanem a hírfolyamok algoritmusai.

Egy akciós cipő, egy ritka koncertjegy vagy egy ,,kihagyhatatlan” Black Friday ajánlat és már kattintunk is. Az online vásárlás kényelmes, gyors és sokszor olcsóbb is. Azonban ugyanilyen gyorsan lehet csalás áldozatává is válni. Az utóbbi időben látványosan megszaporodtak az internetes vásárláshoz kapcsolódó átverések, amelyek egyre furfangosabb módszerekkel célozzák a felhasználókat. A cikk célja feltárni a leggyakoribb csalási módszereket és tájékoztatást adni az ellenük való védekezés hatékony formáiról.

Hol kezdődik a kritika? Mi számít már elhallgattatásnak? A cancel culture fogalom a Twitteren alakult ki a 2010-es évek elején. Eredetileg vitaindításhoz használták, amely által felkeltették a figyelmet a celebek megkérdőjelezhető, társadalmi normáknak ellent mondó cselekedeteire. Arra használják ezt a kifejezést, amikor a társadalom kifejezetten közkedvelt személyek támogatásától hirtelen és egyszerre nagy mennyiségben az őket támogató emberek nagy része visszalép, leginkább online térben. Néhány közelmúltban megtörtént eset közül példának említeném J. K. Rowling transzneműekről tett kijelentéseit, amelyek után bojkottfelhívások indultak a művei ellen. Továbbá említeném a Kis hableány szereposztását, aminél többen sérelmezték, hogy egy afroamerikai színésznő kapta a főszerepet, túlságosan „woke”-nak tartották. Magyar példát hoznék fel végül, amikor Ajsa Luna előadónőt „cancelelték”, amikor is a Himnusz éneklése közben cigarettázott, és ez sokakban felháborodást keltett, a Himnusz meggyalázásának tartották.

A párbaj története Magyarországon

Magyarországon csak súlyosabb bűnesetek kapcsán hoztak párbajítéletet. A középkori Magyar Királyságban a párbaj korai formája az úgynevezett bajvívás volt. Lehetőség volt ennek esetén egy helyettes (campiones) kiállítására is. Ilyen bajvívó volt például Hunyadi Mátyásnak Kinizsi Pál vagy Kun László számára Beten Péter, aki 11 párbajt állt ki a király parancsára.

De mi a párbaj?

Clair Vilmos párbajkódexe egy rendkívül jól összeszedett szokásjogi gyűjtemény, amely az alábbi módon ad átfogó képet erről a jelenségről:

„Párbajnak nevezzük azt a viadalt, amelyet két egyén, segédeik vagy tanúk jelenlétében s ezeknek előleges és közös megegyezésével előírt feltételek mellett, valamely sértésen alapuló kihívás eredményeképpen, ölő fegyverekkel vív.” 

Clair Vilmos

banalitás: laposság, elcsépelt dolog, közhely

Ki a bűnös egy olyan rendszerben, ahol mindenki csak a saját feladatát végzi? A döntéshozó, aki aláírta? A hivatalnok, aki végrehajtotta? A jogász, aki jogszerűvé tette? Vagy senki, mert minden lépés külön-külön értelmezve indokolható volt? A modern világunk olyan szinten épül szervezetekre, hierarchikus rendszerekre, hogy a felelősség gyakran feloldódik ezekben, elbújik mögöttük. Hannah Arendt filozófus, politológus a 20. század egyik legnyugtalanítóbb felismerését fogalmazta meg a „gonosz banalitása” elnevezést viselő elméletében. Értekezését a náci totalitarizmus kapcsán írta, de figyelmeztet, a jelenség nem német sajátosság, a szervezett bűnözés és intézményes visszaélések korában újra és újra felüti a fejét a kérdés: miként válik a látszólag jogszerű cselekmény felelőtlenné?

„Csak ne stresszelj rá!”, „Engedd el!” - halljuk gyakran az idősebbektől, mintha a szorongás egy egyszerű hiba lenne, amit egy mozdulattal ki lehet kapcsolni a beállítások menüben. Pedig mi, akik 1997 és 2012 között születtünk, pontosan tudjuk: számunkra a szorongás nem választás kérdése, hanem a „gyári alapbeállításunk” része. Mi vagyunk a digitális bennszülöttek, de úgy tűnik, a végtelen konnektivitás ára a belső egyensúlyunk felbomlása volt. Vajon tényleg túl érzékenyek vagyunk, vagy csak a világ változott meg körülöttünk annyira, hogy minderre a szorongás az egyetlen logikus válasz?

Az elmúlt évek során a fiatalok mentális egészsége egyre inkább romlik, egyre nagyobb arányban vannak jelen mentális betegségek a társadalmak fiatalabb korosztályaiban. Ezt részint azzal is lehet magyarázni, hogy a mai generációk tudatosabban foglalkoznak a lelki nehézségeikkel, nyíltabban kommunikálnak erről és nagyobb arányban keresnek fel szakembereket, mint korábban, így több esetben van lehetőség felismerni a mentális betegségeket. Emellett a mentális betegségek diagnosztikája is folyamatosan fejlődik, jobban felismerik a különböző atipikus viselkedéseket.