A tűz jelenléte az emberiség történelmében számtalan módon felüti a fejét; az ősemberek kezdetleges próbálkozásaitól kezdve Alexandria leégett könyvtáráig, a modern erdőtüzekig, és persze a mesékben, mondákban, kultúrákban felhasznált tűzmotívumokig. A kis szikra, amely emésztő hatású lángokká tudja kinőni magát mély szimbolikát hordoz. Ahol tüzet gyújtunk kő-kövön nem marad. Viszont mégis, annak ellenére, hogy üres pusztaságba ütközünk egy-egy tűzvész után, mégis egyetérthetünk, hogy ugyanakkor lehetőséget kapunk az újrakezdésre.
Ezért is olyan népszerű a tűz megjelenése a télbúcsúztató fesztiválokon világszerte. Mivel lassacskán mér fél lábbal kiléptünk a télből, a jégcsapok az épületekről leolvadtak és a fagy is visszahúzódott, valami új kezdődik: a természet újjászületése, amit hatalmas máglyákkal ünnepel meg az emberiség.
Ezek a grandiózus események, habár a fent említettekben osztoznak, mint megannyi szín, a kultúrák szerint is eltérnek.
A busójárásra méltán lehetünk büszkék: az idén február 16-tól 21-ig tartó ünnep a keserédes emlékekhez köthető Mohácson kerül megrendezésre minden évben. Eredete a török uralom után betelepült sokác népcsoporthoz köthető, akik erdei szellemeiket ábrázoló maszkokkal üldözték a telet. A mai jelmezek is ezen hiedelmek főbb ismertetőjegyeit őrzik. Az első feljegyzés a mohácsi busójárásról 1783-ból való és ezen korszakból maradt ránk egy eredetmonda is, miszerint a sokácok a dunai mocsárvilágba menekültek a törökök kardjai elől, ahonnan bosszút forralva, ijesztő ábrázatú, vérrel festett faálarcokat és birkabundát aggatva magukra, zajt keltő tárgyakkal az éj leple alatt elzavarták a hódítani vágyókat, ezzel kiűzve őket a városból.
Habár a legendának nincs történelmi alapja, ahhoz elegendő volt, hogy a busójárás annyira népszerűvé váljon, hogy több mint 60.000 látogatót fogadjon minden februárban.
A fesztivál része a partraszállás, amikor a busók áteveznek Kismohácsról, hogy a főtérre vonulva éjfélkor máglyát rakjanak a telet jelképező fakoporsó köré és körtáncot járva lángra lobbantsák azt. Jellegzetes elemek továbbá az ágyúdurrogtatás és a kereplő használata.
Európa nyugati felében már modernebb megközelítése van a téltől való elszakadásnak. Spanyolország déli részén, Valencia városában és közeli tartományaiban Szent József napja környékén ünneplik a Fallas nevű eseményt. A hagyományőrzés mellett mára már a jótékonykodással is összevonódott; az emberektől begyűjtött adományokat a hónap végén egy korábban megválasztott szervezetnek ajándékozzák. Az előkészületeket már februárban megkezdik, hogy március 1-től 19-ig minden nap piroteknikai előadásokkal várják az érdeklődőket. A fő esemény március 15-től kezdődően négy további napig tart.
Az ünnep lényege a kerületek által készített hatalmas papírmasék közötti verseny, majd ezek felégetése. Szintén kerületenként egyfajta versengés is van a város lakói között: minden évben díszes ruhába öltözött lányok és fiúk küzdenek meg azért, hogy ki lesz a város Fallera Mayor-ja, illetve a Fallero-ja. Az arany kiegészítőkkel és csipkékkel borított ruhák rendkívül igényes munkák; 2000 Eurótól akár 10.000 Euróig is rúghat az áruk.
A hagyomány szerint a Fallas utolsó éjszakáján a Fallera Mayor gyújtja fel a város főterén elhelyezett legmagasabb szobrot, éjfélkor.
Hasonló fesztiválok Magyarország szomszédos országaiban is találhatóak még; Szlovéniában, Horvátországban, Bulgáriában, de még a kissé messzebb lévő Olaszországban is így üdvözlik a tavaszt. Habár a diákoknak megterhelő a téli időszak, annál nagyobb öröm, amikor a végére érkeznek. Részt venni egy ilyen programon, leutazni Mohácsra a busójárásért családdal, barátokkal nem csak hagyományőrzés, de – csakúgy, mint a csabai kolbászfesztivál – kihagyhatatlan!
