Garas Krisztián 2019-ben diplomázott karunkon. Először nemzetközi igazgatási szakon, majd jogász képzésen végzett, tutorelnöki feladatokat is ellátott, jelenleg a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársa.
- Két szakon is végeztél egyetemünkön. Így visszanézve, hogy tekintesz vissza Pázmányos éveidre? Mi az első kellemes emlék, ami eszedbe jut?
Szerintem nem hiába mondják, hogy az egyetemi évek a legszebbek egy ember életében. Nekem abszolút a kedvenc éveim voltak az itt eltöltöttek. Már a nyílt napon megfogott az egyetem varázsa és nem is hezitáltam sokat, amikor beadtam a felvételi lapomat.
Az első kellemes emlékem viszont egyértelműen a gólyatábor. Volt szerencsém gólyaként és tutorként is részt venni a táborban, és mindkettő elképesztően nagy élmény volt, más-más szemszögből természetesen.
- Melyek voltak a kedvenc tárgyaid? Körülbelül mikor kezdett körvonalazódni benned, hogy milyen irányba szeretnél elindulni?
Most lehet, hogy sokan furcsán fognak nézni, de az egyik kedvencem a közgáz volt első évben. Ebből írtam egyébként a nemzetközi igazgatási szakon a szakdolgozatomat is. Schlett András Tanár Úrnak köszönhetem, hogy ennyire a szívemhez nőtt ez a tárgy.
A munkámból kifolyólag közel állt hozzám a közigazgatási jog is, ami szintén nem tartozik a nagy többség kedvencei közé. Én egyébként próbáltam minden tárgyban megtalálni azt, ami érdekes lehet, még ha ez néha számomra nehéz is volt.
Nekem nagyon sokáig nem volt egyértelmű, hogy milyen irányba szeretnék tovább menni az egyetem után. Szerintem egyébként ezzel nincs is semmi baj, ha valaki nem tudja azonnal, hogy mivel is szeretne foglalkozni majd „ha nagy lesz”. Természetesen érdekelt a klasszikus jelölti munka is, de aztán befutott egy lehetőség a NAV-tól és végül ott kötöttem ki.
- Egyetemi éveid alatt tutorként is tevékenykedtél, a szervezet elnöke voltál. Mesélnél az ottani élményeidről, magáról a szervezetről? Mit jelentett neked az, hogy tutor vagy?
Már a gólyatáborban eldöntöttem, hogy szeretnék csatlakozni a szervezethez. Annyira összetartóak és jól szervezettek voltak, hogy egyből tudtam, ebből nem szeretnék kimaradni. A potenciál táborban ez az érzés egyre csak erősödött, szóval nagyon csalódott lettem volna, ha mégsem sikerül bekerülnöm. Emlékszem a felvételi beszélgetésen az akkori egyik alelnök, Kálmán Timi sajnos nem tudott részt venni, mert beteg volt, de Skype-on keresztül mégis ott volt. Nem egy hétköznapi felvételi volt, de nagyon kellemes emlék ez is.
Szerintem tutornak lenni az egyik legnehezebb feladat, hiszen nem lehet pontosan körülírni, hogy mit is csinálunk. Nem csak a tanulmányi ügyekben segítjük a gólyákat, hanem annál sokkal többet teszünk. Próbáljuk a csoportokat egy nagy közösséggé formálni. Nem beszélve arról, hogy ez egy 0-24-es „meló”. Ha hajnal kettőkor hívnak fel azzal, hogy kihez vegyenek fel egy tárgyat, akkor bizony hajnal kettőkor kell válaszolni, hiszen mindenki tudja, hogy mennyire nagy dolog egy jól sikerült tárgyfelvétel.
A legnagyobb feladat tutorként egyértelműen a beiratkoztatás megszervezése és lebonyolítása, hiszen itt találkozunk először a legtöbb gólyával. Mindenki egyszerre jön ugyanazokkal a kérdésekkel és fontos, hogy türelmesen mindenkinek ugyanazzal az alapossággal válaszoljunk.
A potenciál táborok és az összerántók pedig egyértelműen a legszebb élményeim között lesznek, amikor majd visszagondolok a tutorként eltöltött évekre. Szép élményekből nem volt hiány, hiszen a Pázmányon eltöltött hat évből ötöt volt szerencsém tutorként eltölteni.
- Miért választottad a jogászi pályát? Mi motivált az egyetemi évek alatt?
Sokáig nem igazán tudtam, hogy merre is induljak tovább az érettségi után. Bevallom, először még a jogász szak sem nagyon volt benne a pakliban. Abban biztos voltam, hogy a Pázmányra szeretnék jönni, hiszen már a nyílt napon beleszerettem az egyetem hangulatába, az itteni közösségbe.
Aztán, amikor a BA képzésre jártam, sok jogász szakra járó évfolyamtársammal megismerkedtem és annyira megtetszett ez a szak, hogy jelentkeztem. Egy évig jártam a két szakra párhuzamosan, szóval összesen hat évet töltöttem el az egyetemen. A legnagyobb motivációm az volt, hogy a jogászi diplomával biztos állásom legyen. Emellett nyilván a családomnak is büszkeséget szerettem volna okozni.
- Jelenleg a NAV-nál dolgozol, milyen pozícióban? Könnyű volt az elhelyezkedés, miután lediplomáztál?
Jelenleg a hivatalos munkaköröm adóellenőr (revizor), de jogászi feladatokat is ellátok. A fő munkám a kiutalás előtti áfa ellenőrzése. Ez annyit jelent, hogy ha egy cég vissza akar igényelni áfát, akkor előtte levizsgáljuk, hogy biztos minden feltétel adott-e hozzá. Sokan egyébként ellenszenvvel gondolnak úgy általában a közigazgatásra és főleg a NAV-ra, de szerintem egy kezdő jogásznak rengeteg lehetősége van ebben az ágazatban mind szakmailag, mind fizetésileg. Szóval mindenkit csak bátorítani tudok, hogy gondolkozzon kicsit szélesebb körben is, mint a klasszikus jelölti munka. Egyébként a NAV-hoz családi kapcsolat is fűz, hiszen sok évvel ezelőtt ugyanebben a Váci úti épületben dolgozott a nagypapám is, akkor még az APEH-ban. Tehát, ha lehet azt mondani a családi hagyományt viszem tovább.
Az elhelyezkedés nyáron nem a legkönnyebb tekintve, hogy ilyenkor sokan szabadságon vannak és eltelhet jó pár hét, mire visszahívnak egy-egy helyről. Nem szabad azonban elkeseredni, mert előbb-utóbb mindenhonnan visszajeleznek.
- Mik a terveid a jövőre nézve?
A következő három évet mindenképp az adóhivatalnál képzelem el, hiszen amikor beléptem úgy sikerült megállapodni, hogy a szakvizsga időbe bele fog számítani az idő, amit itt töltök. Természetesen utána sem biztos, hogy váltani fogok, hiszen nagyon szép karriert be lehet futni a NAV-nál is. Mindenképpen szeretném kiismerni a revizori szakma „rejtelmeit”, amire a kollégák szerint alsó hangon is minimum egy, másfél év szükséges. Ugyanakkor a hivatalon belül is könnyen lehet mozogni, szóval nem zárkózom el semmitől.
- Mit tanácsolnál nekünk, jelenlegi hallgatóknak?
Mindenképpen azt, hogy élvezzétek ki azt az időt, amíg egyetemre járhattok. Először azt gondolja az ember, hogy úristen milyen hosszú az az 5 év, de nagyon gyorsan eltelik. Nagyon furcsa még mindig az, hogy reggelente nem a Szentkirályi utcába megyek és az egyetem előtt találkozom a barátaimmal. Legjobban viszont bevallom a közös „Fecskézések” hiányoznak. Szóval ezeket az éveket kell a lehető leginkább kihasználni, hiszen nem hiába mondják, hogy sosem kapod vissza őket. Mindenkit arra bátorítok továbbá, hogy ha tud akkor valamilyen szervezethez is csatlakozzon, mert szerintem ezek a kis közösségek jelentik jelenleg az egyetem szívét és lelkét. Itt nem feltétlenül a tutorságra gondolok, hanem bármelyik egyetemi szervezetre.
A másik tanácsom, hogy a szervezetek által szervezett rendezvényeken is minél többen vegyenek részt, hiszen ezek az emberek értetek dolgoznak és tényleg sokszor a szabadidejüket szánják arra, hogy jobbnál jobb programokat szervezzenek nektek.
Köszönöm az interjút Krisztiánnak, sok jót kívánok neki az életben és a karrierjében!
