Dr. Schlett András habilitált docens, a Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet oktatója.  2018 óta a Pázmány Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mikor és hogyan lett karunk oktatója?

Mondhatni véletlenül! 1999-ben kerültem a jogi kar Közgazdaságtudományi Intézetébe, doktori ösztöndíjasként. Akkoriban a PPKE nemzetközi tanulmányok posztgraduális képzésre jártam, és ott hallottam, hogy indul egy gazdaságtörténeti PhD-program (eleinte programok voltak, nem doktori iskolák). Ennek volt testi, lelki, szellemi központja, szívcsakrája a Heller Farkas Intézet. Nagyon impulzív, sokszínű környezet fogadott, mindenféle érdekes kutatási témával. Mivel a jogi kar tanrendjében – a hallgatók nagyobb örömére – kétszeres súllyal szerepeltették a közgazdasági ismereteket, hogy is mondjam… elkelt az olcsó munkaerő! A katolikus jelleg mellett, talán a közgáz tárgyak jelentették azt a pluszt, ami a Pázmányt leginkább megkülönböztette a többi jogi kartól. A 2000-es években aztán több új BA képzés is indult, melyek érintették a mi intézetünket is, sok kihívást tartogatva számunkra.

Mi terelte a figyelmét az oktatott témái irányába?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy világ életemben ’Államháztartástant’ akartam tanítani, mert ebben láttam a kiteljesedésem útját! Eleinte főleg az oktatási hálótervek kényszere volt meghatározó, azaz a kereslet teremtette meg a kínálatot. Doktoranduszként gyakran kellett beugranom egy-egy előadást megtartani, ami – ahogy ez a fiatal tanárjelölteknél általában – rengeteg izgalommal járt. Persze meghatározó élményt is jelentett! Emlékszem, egyik ilyen első alkalommal, helyettesítőként tartott előadásom, a ’nyugdíjfinanszírozás’ volt, az Államháztartás kurzuson belül. Tele az 1-es előadó (régen minden jobb volt!:)), én meg legszívesebben elmenekültem volna! A témát a mai napig oktatom, és mivel ez az egyik első, tanítással kapcsolatos élményem, kissé elfogódott is vagyok irányában. Talán ez az oka, hogy amikor 2018-ban meg kellett adnom a habilitációs (oktatási és tudományos) előadásaim címét, egyik választásom erre esett. Mondhatni, így ez a téma keretbe foglalja az eddigi oktatói pályámat. Persze még sokféle más tárgyat is tanítok, és büszke vagyok arra, hogy a Pázmány mindegyik karán viszek egy-vagy több kurzust. Ám továbbra is a Heller Intézet jelenti a bázist!

Mi a közgazdaságtani témájú tárgyak szerepe a jogászképzésben?

A hallgatók főleg a hasznosságot kérik számon. Mi az, ami aprópénzre, de ha lehet nagyobb címletekre váltható! Nyilván ez sem elhanyagolható körülmény, de fontos, hogy ne csak a szakma csínját-bínját sajátítsuk el, hanem képesek legyünk szélesebb spektrumban is gondolkodni. Itt gyorsan hozzáteszem, hogy természetesen a legtöbb tárgyunk – menedzsment ismeretek, vállalatgazdaságtan – munkaerő-piaci szempontból is nagyon hasznos (mondjuk, ezeket nem én tanítom..). Fontos még az interdiszciplinaritás, tehát próbáljuk megtalálni a kapcsolódási pontokat a különböző jogi tárgyakhoz, ezzel is segítve az összefüggések könnyebb megértését.

Azt hiszem, az évek folyamán sokakkal sikerült megszerettetnie a közgazdaságtan világát. De fordítsuk meg a nézőpontot: Ön miért szeret tanítani?

Néha elkapom a fonalat, és ez jó érzés! Mi oktatók, közvetlen kapcsolatban vagyunk a „piacunkkal”, legalábbis annak egy részével, ami egyszerre teszi széppé és nehézzé is ezt a hivatást. Másrészt, – jó esetben – az eladni kívánt „termékkel” is szorosabb viszonyt ápolunk, hiszen az órákra készülni kell, s a készülést olykor még kutatás is megelőzi. Így talán kisebb az elidegenedettség mértéke, mint a munkaerőpiac más, fordista munkamegosztástól sújtott területein. A felsőoktatás is robog a McDonald’s-osodás útján, és ezen most nem azt értem, hogy óra után sajtburgereket osztogatunk, hanem azt, hogy a gyorsaság és a hatékonyság lett a legfőbb elvárás. Ezzel szemben úgy vélem, hogy a tudás átadása lassú, sokszor izzadságos folyamat, jellegénél fogva mégis az egyik legszebb foglalatosság. Ha nem akarunk MZ/X-hez hasonlatossá válni a Mézga családból, úgy kell igent mondanunk az újabb és újabb technikai, módszertani vívmányokra, hogy azok lehetőleg ne csökkentsék tovább az oktatás személyes jellegét.

Ahogy már említettem, rengeteg impulzust kaptam itt, és a hallgatóktól is sokat lehet tanulni. Közhelyesen hangzik, de igaz a mondás: „docendo discimus” – tanítva tanulunk!

Hogyan tudja az oktatói és kutatói tevékenységét összeegyeztetni?

Nehezen. A különböző kurzusaim nem feltétlenül mutatnak egyezést a kutatási témáimmal. Bár olykor a szűkebb kutatásaim is belecsempészem az óráimba, azért igyekszem, hogy ne éljek vissza a hallgatók türelmével. Az oktatás és a kutatás egyébként is másfajta ráhangolódást kíván, mindig „át kell állni” egyikről a másikra, ami időnként szenvedéssel jár, de hatalmas többletet is ad.  Kivételes élmény beleásni magunkat egy témába, felfedezni összefüggéseket. Viszont beismerőleg meg kell jegyeznem, hogy belőlem mindig hiányzott az a fajta céltudatosság, amely egy-egy szűk tárgykörhöz lehorgonyzott volna. Rengeteg érdekes, kutatásra és oktatásra csábító témát találtam, a közgazdaságon belül és kívül egyaránt.  

2018-ban Ön lett a Pázmány Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Ez az alapítvány a Pázmány összes karát összefogja, és alapvetően oktatási, kulturális, és vallási célokat szolgál. Támogatja a Hallgatóság tudományos és szabadidős tevékenységét, jutalmazza a kiváló eredményt elérő tanulókat. Keressük a lehetőségeket, hogy a hallgatókat ne csak pénzzel, hanem egyéb módokon is támogassuk. A tevékenységek spektruma nagyon széles, a fő cél, hogy felpezsdítsük a hallgatói életet. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartom a hallgatói önszerveződéseket. Ezek a „középméretű” közösségek óriási megtartó-, és identitásképző erővel bírnak. Szerintem a tagjaik is csak utólag fogják igazán átérezni, milyen jó, hogy részesei lehettek egyiknek-másiknak. Külön öröm, hogy a JÁK-on, több ilyen életerős, és már most is nagy hagyományokkal rendelkező közösség van!

Mi a legjelentősebb eseménye, legkiemelkedőbb pontja a pályafutásának?

Jó érzés ilyen-olyan pályázatokat megnyerni, de ezek iszonyatos adminisztrációval járnak, amit gyűlölök! Úgy érzem, sokkal fontosabb dolgoktól vonják el az időt, és legtöbbször már a pályázati kiírások átolvasásán sem jutok túl. Néha azért muszáj erőt vennem magamon, mert hát ez is része a tudományos életnek. A bennfentesek úgy mondják, hogy „tudománymetria”. Örültem a Bolyai Ösztöndíj elnyerésének anno, és a habilitációnak is, de a legbüszkébb egyértelműen a Pro-Fac díjra vagyok. Nagyon elérzékenyültem, amikor megkaptam. Tanárként a hallgatói visszajelzés a legnagyobb elismerés!

Mivel tölti szívesen a szabadidejét?

Szeretek kirándulni a természetben, úgy érzem, feltölt. Nem véletlenül írja az egyik pápai enciklika (XXIII. János pápa: Mater et Magistra), hogy „a világ legtágasabb szentélye, maga a természet”. E mellett sokat olvasok, a környezetem szerint teljesen érdektelen, „normális” emberek számára unalmas könyveket.  Ami kicsit újabb tapasztalat, hogy egész jó filmsorozatokat is felfedeztem mostanában. Főleg az olyan disztópiák tetszenek, amelyek a korunk visszásságaira reflektálnak, azokat tükrözik vissza. Talán a szociológiai beállítottságom miatt, nem tudom, lehet, hogy egyszerűen csak jók! Ilyen például a Westworld, amit sokszor azért nem tudok követni, lemaradok egy-egy összefüggésről – de hát engem még „Arnold tervezett”...

Milyen tanácsot adna a mostani pázmányos hallgatóknak?

Rövidtávon azt, hogy a vizsgatemető bulikat próbálják meg átvészelni, ha nem is szárazon, de nagyobb balesetek nélkül!

Hosszabb távon pedig az lenne az egyik legfőbb tanácsom, hogy ha már befizettek erre a pázmányos „kalandtúrára”, akkor ne fosszák meg magukat önként az impulzusoktól! Vegyék figyelembe, hogy a tudás, a tanulás, önmagukban örömforrást jelenthetnek, mint az emberi értelemkeresés fontos eszközei. Röviden: járjanak órára! 

De azért fontos, hogy jól érezzék magukat! Ugye a kettő nem mond ellent?:)

 Ne maradj le hasonló tartalmakról,
kövess minket Facebook-on és Instagram-on!