A cím megtévesztő lehet, hiszen mind tudjuk, hogy a felsőoktatás természetesen elsősorban a tanulásról szól. Az egyetemek minden erejükkel megpróbálják felkészíteni diákjaikat a nagybetűs életre, illetve segítik őket elhelyezkedni a társadalomban. Kár lenne viszont tagadni, hogy az egyetemisták olykor-olykor hajlamosak néhány szeszesital társaságában kiereszteni a gőzt a sikeres, vagy kevésbé sikeres zh-k, vizsgák után. Ebben a cikkben utánajárunk az alkoholizmus szintjeinek és fajtáinak az egyetemisták körében és megpróbáljuk kideríteni, hogy mi magunk hódolunk-e ennek a szenvedélynek, vagy éppen szenvedünk-e ebben a szenvedélybetegségben.
A diákok esetében leggyakrabban az ún. szociális ivás kategóriájával találkozhatunk. Itt arra kell gondolni, amikor egy fiatalokból álló társaság összegyűlik, és különböző események alkalmával, amelyek legtöbbször bulik, ünneplés vagy különféle találkozók, mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyasztanak. Jelen esetben az alkoholos ital fogyasztásának célja a hangulat fokozása, vagy éppen friss társaságok összecsiszolása, sőt, esetleg bátorságot adhat arra, hogy szóba elegyedjünk kiszemelt hölgyünkkel vagy úriemberünkkel. Ha hosszú távon sikerül tartania az embernek a ritka alkalmakhoz kötött, mérsékelt szeszesital fogyasztást, akkor az alkoholfüggőség veszélye még nem fenyeget.
Aki viszont rendszeres gyakorisággal, és esetleg nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyaszt az egyetemi évei alatt, az elindulhat a valódi alkoholizmus felé vezető úton. Persze az alkoholista alatt nem csak az árokban fekvő öregurat értjük, aki reggel sorban áll a dohánybolt előtt. Egyrészt az újság értékrendjétől távol áll az ilyen nemű általánosítás, másrészt pedig az alkoholizmus fogalma ennél sokkal tágabb és megengedőbb. Vegyük a következő példát:
Az asztalnál ahol ülünk, már 5-6 teli sörös- és borospohár, de legalább ennyi üres hever. Sokan vezetik le a feszültséget a vizsgaidőszak után. De felmerül a kérdés: Vajon mindenki ugyanazért iszik? Mindenkinek ugyanaz a terve az estére? A többiek is most isznak először a félév során? A válasz természetesen nem, és ezekben a kérdésekben kereshetjük a választ az ivási szokások fajtáira az egyetemisták körében.
Fontos szerepet játszik az ember motivációja, vagyis az, hogy miért iszik alkoholt. Hiszen a motiváció megkülönbözteti, hogy ki mennyit, illetve milyen gyakran iszik. Például az a diák, aki minden siker, vagy kudarc után felönt a garatra, növeli a kialakuló szenvedélybetegség esélyét, hiszen nagyon gyakran talál ürügyet az ivásra. És az alkohol köztudottan addiktív potenciállal rendelkezik, ezért gyakori fogyasztása egy idő után függőséghez vezethet.
Ha a másik irányból próbáljuk megközelíteni, akkor nem csak a gyakoriságot, hanem az alkalmankénti mennyiséget is vizsgálnunk kell. Hiszen egyetemistaként, huszonévesként mindenkinek „volt egy barátja” aki hajlamos a saját határait feszegetni, és célja a mihamarabbi lerészegedés. Az ő esetükben a probléma forrása a toleranciaszint túlzott megemelkedése. Ez azt jelenti, hogy minden következő alkalomkor többet kell innia az illetőnek a kívánt hatás eléréséhez. Mondanunk sem kell, hogy minél többet iszik az ember, annál inkább károsítja a szervezetét.
Az alkoholfüggőség egy homályos, nem könnyen körülhatárolható fogalom, tehát óvatosan kell bánnunk vele. De az a tény mindenképpen megállapítható, hogy a fentebb tárgyalt embertípusok sajnos a szenvedélybetegség küszöbére lépnek, ha ezt az életmódot huzamosabb ideig fenntartják. Minden csepp alkohol méreg a testünknek, szóval a legjobb opció, ha egyáltalán nem is nyúlunk hozzá, de tanulságként fogalmazhatunk úgy is, hogy tartsunk mértéket, mert különben elindul az ember egy rossz irányba vezető úton.
