Másodfok

Minden kacs Rómába vezet

Szűcs András

2018. március 29. - Másodfok

„A fürdők, a borok és Venus [a szerelem istennője] teszik tönkre testünket, ám [éppen] a fürdők, a borok és Venus teszik az életet [életté]” – hirdeti egy híres római sírfelirat. Eszerint tehát a rómaiak nagy borivók voltak?

A Kr. e. 2. századra a rómaiak – a Makedóniával, Illíriával, Karthágóval és Hellásszal folytatott háborúik eredményeként – uralmuk alá hajtották a Mediterráneum egészét. Az expanzió során azonban nem csak arra ügyeltek, hogy katonai téren megsemmisítő vereséget mérjenek ellenfeleikre, hanem arra is, hogy azok kulturális szokásaiból és hagyományaiból a számukra hasznosnak vélt elemeket saját életük részévé tegyék. Ily módon került át a Római Birodalomba a görög kultúra számos összetevője: az istenek, a mítoszok, az ábécé, az építészet, a törvénykezés bizonyos szokásai, az irodalom – és a híresen finom hellászi bor.

romai_birodalom.jpg

A Római Birodalom Kr. u. 117-ben

Az újfajta kedvtelés, a borivászat, idővel a társadalmi differenciáció szimbólumává vált. Jól mutatja ezt a római lakoma, a convivium „etikettje”, ahol a résztvevőket csak a társadalmi rangjuknak megfelelő minőségű borral kínálták. A Rómától meglehetősen távol fekvő Britannia provincia tehetősebb lakosai között is – a kor viszonyai között relatíve hamar – elterjedt az itáliai bor híre, s többen közülük készek voltak felhagyni a mézsör-ivással egy számukra addig elérhetetlen nedű kedvéért. Nem csak a britonokra volt azonban jellemző ez a fajta váltás: Hispánia, Gallia és Észak-India lakosainak is jutott a Földközi-tenger partvidékének legfinomabb boraiból.

A Krisztus születését megelőző kétszáz évben minden kétséget kizáróan a falernusi bor (vinum Falernum) volt a római elit legkedveltebb bora, amely egy legenda nyomán kapta nevét. A történet szerint Bacchus, a bor és a mámor istene – miután egy Falernus nevű parasztember megvendégelte őt házában – hálából szőlőtőkékkel borította be a környező hegyet, amely később ager Falernus néven az antik világ leghíresebb borvidékévé vált. A vinum Falernum legelőkelőbb évjárata a Kr. e. 121-es, amelyet az aktuális consul, Opinianum után vinum Opinianumnak neveztek el. Később ebből kortyolgatott maga Julius Caesar, s a rettegett Caligula császár is.

mozaik.jpg

A rómaiak magas, bő szájú cserépedényekben, amfórákban tárolták a bort.

A rómaiak borkultúrájáról tehát elmondható, hogy az a görög módszerek és szőlőtőkék alkalmazása révén vált halhatatlanná. Ami a teljes képet illeti, arról érdemes Tom Standage Hat pohár világtörténelem című munkájából tájékozódni. A történelem iránt fogékony olvasóknak ajánlom e művet, amelyből többek között az is kiderül, hogy miként tehetett szert a bor olyan nagy jelentőségre Rómában, hogy egy civis Romanus egyenesen azt írattatta a sírjára, hogy „Balnea, vina, Venus corrumpunt corpora nostra, sed vitam faciunt balnea, vina, Venus.”

Nem mindennapi törvények az Újvilágból

Szűcs András

Közismert, hogy az USA egyes tagállamaiban máig hatályosak olyan, hihetetlennek tűnő törvények, amelyek megkérdőjelezik a jogalkotók komolyságát. Az amerikai Business Insider 2018. március 9-én megjelent írásából válogattunk.

Dél-Karolina: A 16. életévüket betöltött férfiaknak tilos hamis házassági ajánlattal elcsábítani a nőket.

Kalifornia: Az a béka, amely békaugró-verseny közben halt meg, nem fogyasztható.

Florida: Azokat a bárokat, éttermeket és más, szeszes italt árusító helyeket, amelyek törpehajító-versenyt engedélyeznek, vagy abban közreműködnek, 1000 dolláros bírság fenyegeti.

a_wall_street_farkasa.jpg

Maryland: Tilos az orális szex, bár nem ismeretes, hogy az állam kikényszerítené ezt a törvényi rendelkezést.

Virginia: Tilos a házasságon kívüli nemi aktus.

Rhode Island: Aki egy ember végtagját szándékosan leharapja, az minimum 1, maximum 20 éves szabadságvesztéssel büntetendő.

Idaho: A kannibalizmus 14 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, kivéve, ha „életveszélyes körülmények között ez a túlélés egyetlen nyilvánvaló eszköze.”

Michigan: 1931 óta bűncselekménynek minősül a házasságtörés. Maximum 4 évnyi szabadságvesztéssel vagy legfeljebb 5000 dolláros pénzbírsággal büntetendő az a személy, aki e tényállást megvalósítja.

Iowa: Aki a margarint vajként akarja eladni, büntetendő.

Kentucky: Minden törvényhozónak, köztisztviselőnek és ügyvédnek esküt kell tennie, hogy nem párbajozik halálos sebesülés okozására alkalmas fegyverrel.

parbaj.jpg

Colorado: Engedélyt kell kérnie annak, aki meg akarja változtatni az időjárást.

Mississippi: A nyilvános káromkodás maximum 30 napos szabadságvesztéssel büntetendő. Tilos vulgáris, trágár szavakat használni két vagy több ember jelenlétében.

Nevada: Tilos röntgengéppel meghatározni az emberek lábméretét.

[1] http://www.businessinsider.com/weird-state-laws-across-america-2018-1#alabama-the-city-of-mobile-may-know-how-to-throw-down-on-mardi-gras-but-the-use-of-confetti-is-strictly-prohibited-to-carry-manufacture-sell-or-handle-the-party-supply-is-considered-an-offense-against-public-safety-1

80 évesen Erasmus ösztöndíjat nyert az egykor kibukott joghallgató

Szűcs András

A három gyermekkel és hat unokával büszkélkedő Miguel Castillo február 19-én indult tanulmányi útjára az olaszországi Veronába. A spanyol férfi a valenciai egyetem történelem szakos hallgatója.

Miguel Castillo 1937-ben született a Valencia tartományban fekvő Llíria városában, farmer szülők gyermekeként. Középiskolába Valenciába járt, s minden nap ingázott: az otthona és a gimnáziuma közötti kb. 30 kilométeres utat vonattal tette meg tanítás előtt, illetve utána. Az érettségit követően jogi tanulmányokat folytatott, de hamar kibukott, jóllehet gimnáziumi eredményei ennél jóval fényesebb kezdetet jósoltak számára. Ezt követően otthon segédkezett apjának a mezőgazdasági munkákban, de hamar rájött, hogy ebben sokkal jobban kifárad, mint a tanulásban. Így hát összeszedte minden erejét, és rászánta magát jogi tanulmányai folytatására: jogi doktorátust szerzett Barcelonában, majd közjegyzőként helyezkedett el.

miguel_castillo.jpg

Miguel Castillo.

Elmondása szerint a közelmúltban több egykori diáktársa is megkereste őt, s arról kérdezték, hogyan volt bátorsága ilyen idősen egyetemre jelentkezni – elvégre életkora alapján mindegyik csoporttársának nagyapja lehetne. Castillo – mint mondta – egyáltalán nem érzi kínosnak a helyzetet, s nagyon jól kijön hallgatótársaival: jegyzeteket cserélnek, s ahol tudnak, segítenek egymásnak.

A senior hallgató tudja, hogy az Erasmus sok egyetemistának elsősorban a bulizásról szól. Viccelődött is, mint mondta, igyekszik majd felvenni a ritmust. Azt viszont nem ígérte, hogy részt vesz a kollégiumi pizsamapartikon, mert felesége is ott lesz mellette olaszországi tartózkodása alatt; s különben is, furcsán nézne ki ő ott a maga nyolcvan évével.

miguel_castillo_01.jpeg

Castillót elsősorban a jelenkori történelem témaköre foglalkoztatja.

Egyébként nem Castillo a legidősebb ember a világon, aki ringbe szállt egy diplomáért. Az igazi rekorder egy thaiföldi nő, Kimlan Dzsinakul, aki 91 éves korában, tízévnyi tanulás után, magától a thai királytól vehette át oklevelét.

Közeleg az (O)TDK - Ne hagyjátok ki!

Péczka László

Minden hallgató számára aranyat ér egy dicséretre méltó sor az önéletrajzában. Egyetemi tanulmányaink alatt számos alkalommal keressük a lehetőségeket. Rövid ajánlásomban a legjobb, legnagyobb lehetőséget mutatom be számotokra.

1_1.jpg

 2017 őszén elindult a felkészülési időszak a 2019 tavaszán megrendezésre kerülő OTDK- ra. Kiemelt jelentőségét mi sem mutatja jobban, minthogy Karunk ad otthont az országos konferenciának. A tanév első félévében- 2017. október 15-én az érdeklődő hallgatóság részt vehetett egy TDK Börzén, amely támpontokat adott a kari TDK fordulóról, az OTDK sajátosságairól, valamint egy országos első helyezést elért dolgozat is bemutatásra került. Az E4-es előadóban a bemutatók után svédasztalos finomságok majszolása mellett kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség az oktatókkal, akik tanszékeiket népszerűsítették az érdeklődők számára.

2_kep.jpg

A tavaszi félévben és a következő tanév őszi szemeszterében is két fordulóban bizonyíthatnak a rátermett hallgatók. Ebben a szemeszterben két lehetőségetek van a tudományos munkáitok bemutatására. Március 8-án és Május 7-én bizonyíthatjátok rátermettségeteket. A legjobb eredményt elérő dolgozatok szerzői pedig lehetőséget kapnak munkájuk bemutatására az OTDK- n.

Véleményem szerint későbbi jogi pályafutásotok, karrieretek szempontjából is hasznos nevezni erre a remek lehetőségre. Másodsorban azok számára is hasznos lehet, akik időben szeretnék szakdolgozatukat elkészíteni. Minden szempontból ajánlani tudom számotokra! Jó felkészülést! Mutassuk meg, hogy egyetemünk éri el a legtöbb helyezést!

A kari fordulók jelentkezési feltételeiről, határidőkről, minden TDK-val kapcsolatos információt megtalálhattok az egyetemi honlapon (https://jak.ppke.hu/hallgatoinknak/tdk).

Amennyiben kérdésetek támadna, nyugodtan forduljatok Pogácsás Anett Tanárnőhöz bizalommal (pogacsas.anett@jak.ppke.hu).                                          

Az atomizáció és a társadalmi közönyösség tetőfoka – egy halott férfi hátborzongató utazása a 17-es villamoson

Szűcs András

Hat és fél órán keresztül utazott holtan a 17-es villamoson az a 73 éves nyugdíjas férfi, akinek 2018. február 7-én reggel, nem sokkal a felszállás után, váratlanul megállt a szíve. Ez idő alatt – egészen konkrétan tehát a hétköznapi csúcsforgalom rohanó pillanatai közepette – egyetlen utas sem intézkedett, senki sem gondolta úgy, hogy tennie kéne valamit a meglehetősen sápadtan, mozdulatlanul üldögélő öregúr érdekében.

17-es_villamos.jpg

Az Érdről a Déli pályaudvarig tartó vonatozást követően Szabó Jánosnak mindössze két megállót kellett volna utaznia a 17-es villamossal munkahelyéig, de a gyors halál miatt odáig már nem juthatott el.

A gyászoló özvegy, aki az esetről beszámolt a Borsnak, a következőket mondta:

– Aznap reggel minden ugyanúgy indult, ahogy szokott. János szokás szerint frissen borotváltan, rendesen felöltözve indult munkába. A férjem nyugdíjasként dolgozott a Szerencsejáték Rt.-nél. Érden élünk, Jani mindennap vonattal utazott fel Budapestre.

Elgondolkozhatunk azon, érdemes-e moralizálni ezen ügy apropóján a társadalmi közönyösség és atomizáció közösségi és egyéni szintű jól-létet sértő következményeiről, vagyis arról, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól, mi, emberek. Ez esetben szerintem moralizálni kell is, meg nem is.

„Kertészkedem mélán, nyugodtan,
A fák sebeit kötözöm;
Halotti ének csap fülembe...
Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nem volt rokon, jó ismerős sem;
Kit érdekel a más sebe?
Elég egy szívnek a magáé,
Elég, csak azt köthesse be.

Közönyös a világ... az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szűnes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst... megismeri.

Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.”

Arany János 1851-ben írott versének, a Kertben című költeménynek az utolsó három versszaka pontosan rámutat a probléma gyökerére: „Kit érdekel a más sebe? Elég egy szívnek a magáé, Elég, csak azt köthesse be”; „Sürög-forog, jő-megy a népség”. Vagyis megvan a saját bajunk is, de még ha van is kapacitásunk a minket körülvevő emberek sanyarúságainak észlelésére, esetleg enyhítésére, időhiány miatt gyakorta inkább nem veszünk tudomást a dologról.

Budapest belvárosában sétálva számtalanszor elmegyünk fejtetőig betakarózott hajléktalanok mellett, akiket – ha feléjük csak egy szempillantás erejéig tekintünk – alvó embereknek gondolunk. De mi van akkor, ha nem élnek már? Lehet, hogy éppen egy haldokló vagy éppenséggel már órákkal korábban elhunyt személyt mellőzünk el. Terhel minket erkölcsi felelősség? Aligha. Hiszen a látványt már „megszoktuk”, s tudjuk, hogy egymagunk nem tudunk mindenkin segíteni. És egyébként is, ügyes-bajos dolgaink körül járnak gondolataink.

A villamoson történtekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy az utasok reakciója teljesen érthető. Ablaknak dőlt, lehunyt szemű embert nem szoktunk felébreszteni. De az, hogy az egyik legforgalmasabb budapesti villamosjárat vezetője, aki többször is végigsétált az egyik vezetőfülkéből a másikba, nem vesz tudomást egy órák óta mozdulatlan utasról, már kevésbé védhető.

a_17-es_villamos_napi_forgalma.png

A 17-es villamos Budapest egyik legforgalmasabb járata.

Persze a BKV is megszólalt az ügy kapcsán. A Borsnak a következőt írták:

– A villamos vezetője hátrament, majd intézkedést kért. Mivel ezelőtt senki nem jelzett, pontosan nem tudjuk, mikor hunyt el az érintett. Egyébként a szerelvény végállomásra érkezésekor a leszálló utasokkal egyidejűleg a felszállás is megkezdődik, a járművezetőnek ilyenkor nincs olyan kötelezettsége és lehetősége sem mindig, hogy egy esetleg alvó utast felébresszen. A következő indulásig a járművezető a végállomáson rendszerint vagy a tartózkodó helyiségben vagy a vezetőfülkében vár.

Akárhogyan is vélekedünk az ügyről, akár látunk benne az érintetteket terhelő erkölcsi felelősséget, akár nem, az kétségtelen, hogy atomizálódott társadalomban élünk. Arany János óta minimum, de most, az „okostelefon-kultúra” éveiben még inkább. Érdemes tudatosítanunk ezt magunkban, s tenni azért, hogy a normális, természetes emberi kapcsolatok és viszonyok ne szenvedjenek emiatt kijavíthatatlan csorbát.

http://kozlekedesiklub.blog.hu/2017/03/09/hol_fejlesszunk_villamost_budapesten.
http://www.borsonline.hu/aktualis/hat-es-fel-orat-villamosozott-a-halott-janos/148245
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/kertben.htm

Világsztárok az ország legnagyobb egyetemi fesztiválján – EFOTT 2018

Máté Laura

Az elmúlt években az EFOTT sikerei egyre inkább felfelé íveltek, ami alatt szépen lassan kinőtte magát a nagyobb fesztiválok szintjére, megtartva mind e közben az egyetemista barát jegyárakat, ami nem kevéssé teszi vonzóvá, az egyébként is évről-évre színvonalasabb programokat felvonultató fesztivált.

 efott_2018_logo.png

Egyenlőre alig néhány fellepő nevét hozták nyilvánosságra a szervezők, a fesztivál hivatalos oldalán, de már a kevéske kis ízelítőből is érezhetjük, hogy az idei EFOTT remek választás lesz azoknak a fiataloknak, akik bulizva akarják kiereszteni a vizsgák okozta fáradt gőzt, júliusban.

Hogy csak néhány hazai nevet említsünk, melyekről egészen biztosan mindenkinek eszébe jut egy-egy emlékezetes bulizás emléke: punnany massifFish!, Leander Kills, Metzker Viktória.

Ha ezek nem lennének igazán motiválóak, akkor az eddig bejelentett két külföldi előadó biztosan, amelyek pedig nem kisebb nevek, mint John Newman, és Jessie J.

john_newman_efott.jpg

Newman híres klasszikusa, a „Love Me Again” bizonyára mindenkinek a fülében cseng, akárcsak a „Cheating”, vagy a „Come And Get It”, melyek garantáltan megalapozzák minden igazi buli alaphangulatát.

Jessie J hazánkban először az EFOTT színpadán lép majd fel; nevéhez olyan dalok fűződnek, mint „Bang Bang” Ariana Grande-vel és Nicki Minajjal, a „Price Tag”, a „Flashlight”, vagy a „Domino”. A Grammy díjra is jelölt díva meghívása nagy dobás volt a szervezők részéről; Maszlavér Gábor fesztiváligazgató azt nyilatkozta: „Talán nem esem túlzásba, ha azt mondom, hogy ekkora popdíva, mint Jessie J, még nem érkezett a fesztiválra, és mi magunk is izgatottan várjuk őt a nagyszínpadra. Jelenleg zajlik a fellépők listájának véglegesítése, a közösségi oldalakon hétről-hétre publikáljuk a már biztos neveket, ezzel párhuzamosan pedig nagy erőkkel szervezzük a színes nappali, elsősorban sport, kulturális és turisztikai programokat”.

 jessie_j_efott_link_3.png

A zenei programok mellett, - a megszokottakhoz hűen - a szervezők továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a különböző - évről-évre bővülő - napközbeni programok szervezésére is, így a sport, a gasztronómia és a kultúra területén is.

Nyár, strand, zene, változatos programok, gasztronómia; minden, ami egy igazi buli kelléke, elérhető az EFOTT-on, mely idén is a Velencei-tónál kerül majd megrendezésre, július 10-16. között!

EFOTT, csak szabadon…

 További információk a honapon.

A piac és az állam az ember szolgálatában

Antal Bálint

Lebilincselő közgazdaságtani konferenciát tartott a fenti címmel a Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet november 23-án egyetemünkön. A Szent II. János Pál Pápa teremben megrendezett, 10-16 óráig tartó program keretében aktuális gazdasági és társadalmi kérdéseket elemeztek a katolikus egyház tanításának tükrében. A konferencián tíz szakértő tanár tartott egyenként húsz perces előadásokat, melyek egyszerre voltak érdekesek és tanulságosak.

1.jpg

Szabó István dékán úr köszöntőjével 10 órakor kezdetét vette a konferencia első része, „A piac az ember szolgálatában (?)”. Elsőként Kránitz Mihály dékán úr tartott előadást „Jézus és a pénz. Gazdasági ügyek az evangéliumban” címmel. Az előadás tanulsága, hogy bár Jézus figyelembe veszi az anyagi összetevőt, mindig a személy javát helyezi előtérbe. Ezt követően Botos Katalin professzor emerita beszélt a „Morális alapú közgazdaságtanról”, melyben a közgazdaságtan és a pénzügyi rendszer felülvizsgálata, újragondolása mellett érvelt. Katona Klára egyetemi docens „A pénzügyi közvetítőrendszer gazdasági hatásának vizsgálata az Egyház tanításának szemszögéből” című előadásában az erkölcsi szempontot hangsúlyozta, hiszen a gazdaság végső célja az ember fejlődésének szolgálata. Schlett András egyetemi docens témaköre, a „Személy és gazdaság. Megjegyzések a gazdasági élet kulturális összefüggéseiről” a rendkívüli gazdasági fejlődés emberre gyakorolt romboló hatását tárta elénk. A modern ember méltóságtudata háttérbe szorult, mivel az egyén igényei pusztán a birtoklásra és fogyasztásra redukálódtak. „A pápai enciklikák gazdasági tanítása a Rerum Novarumtól a Laudato Si-ig” címmel Kőrösi István egyetemi docens a pápai enciklikák üzenetein keresztül azt elemezte, hogyan fejlődött a keresztény gazdasági szemlélet. A konferencia első plenáris ülését vita zárta le, majd ebédszünet következett.

3.jpg

A második plenáris ülés fél kettőkor kezdődött, ennek témája „Az állam az ember szolgálatában (?)” volt.  Szalai Ákos egyetemi docens „A kormányzati kudarcok modellje - a Társadalmi Tanítás vakfoltja?” címmel tartott előadást, melyben az Egyház tanítását szembeállította a közgazdaságtan kormányzati kudarcok modelljével. Schanda Balázs egyetemi tanár „Az állam a közjó szolgálatában” című előadásában megállapította, hogy az állam célja a közjó előmozdítása, melynek szolgálata minden polgár feladata. Horkay Hörcher Ferenc egyetemi tanár tárgyköre a „Szubszidiaritás, önkormányzás és az egyéni felelősség elve” volt: kijelentette, hogy a katolikus tanítás szerint az egyén és a közösség nem ellentétes elemek, hanem nagyon is feltételezik egymást. Balázs Zoltán egyetemi tanár előadása az „Elhatárolások: egyház és hit versus állam, társadalom, politika a modern pápai enciklikákban” címet viselte. Itt az egyháznak a modern világgal való kapcsolata vált elemzés tárgyává. Az utolsó előadó, Mike Károly egyetemi docens témája „Az ökológia, mint erkölcsi giccs, és mint prudens kormányzás” volt. Eszerint az erkölcsi giccs bár felajzhat hasznos érzelmeket, nem ad valódi erkölcsi eligazítást, sőt veszélyeket rejt magában azzal, hogy „környezetbarát” döntési alternatíváknak indokolatlanul nagy értéket tulajdonít. Az előadások sorozatát vita követte, majd Katona Klára tanárnő zárszavával véget ért a program.

Az esemény igen jól sikerült, sok hallgatót vonzott, akik figyelmesen hallgatták az előadásokat. A konferencia mottójául II. János Pál Centensimus Annus című enciklikájának részlete szolgált:

”...az emberek együttélésének nem célja sem az állam, sem a piac, hanem az ember önmagában olyan páratlan értékkel bír, akit az államnak és a piacnak is szolgálnia kell.”

Arsboni Karrier Fesztivál - Remek lehetőségek tárháza

Péczka László

2017. november 7-én vette kezdetét az Arsboni által szervezett háromnapos (november 7- 9) Karrier Fesztivál, amely rendkívül színes palettát mutat be jogászoknak és joghallgatóknak. A mai napon délelőtt tíz óra és délután fél négy között három Safary-n vehettek részt az érdeklődők. Bemutatkozott az Ernst & Young csapata, a Jalsovszky, valamint a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda. Az Ítélet szerkesztői, Mihály Kristóf és jómagam a mai nap folyamán két Safary-n vettek részt. Kristóf az Ernst & Young Hungary programján, míg én a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda előadásán lehettem jelen. Ezekről az eseményekről olvashatjátok beszámolóinkat. 

20369775_265276507210825_7773015097006767149_o.jpg

Az Arsboni Karrier Fesztivál keretein belül az Ernst & Young Hungary által tartott programon megtudhattuk, milyen egy hatékony, elsősorban könyvvizsgálással, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadással foglalkozó nemzetközi vállalat működése.

Nem csupán a karrierépítés és a versenyképes jövedelem tekintetében előnyös az említett cégnél való elhelyezkedés és munkálkodás, hanem azért is, mert a saját szakmai motivációk által vezérelt dolgozók folyamatos egyéni fejlődésére is hangsúlyt fektetnek oly módon, hogy számos lehetséges eszközt biztosítanak arra a célra, hogy a munkában ki lehessen teljesedni, s a feladatokat a lehető legtökéletesebben végre lehessen hajtani. Kiemelt jelentőségű, hogy a még kezdő, alacsonyabb beosztású dolgozók véleményét, meglátásaikat is kikérik, számításba veszik, s azon kívül, hogy az ebből fakadó kreatív gondolkodás díjazásra kerül, olyan közösséget és „légkört” teremtenek meg, hogy a ranglétrából fakadó alá-, fölérendeltség éles elhatárolása nem érzékelhető, ennélfogva az összehangolt csapatmunka gyümölcsöző eredményeket hoz.

Mindig szívesen várják a tehetséges jogász, illetőleg közgazdász végzettséggel rendelkezők jelentkezését a betöltetlen munkaterületekre. Jogászok esetében nem kizárólag pénzügyi jog, de munka- és polgári jog iránt elkötelezetteket is készséggel várnak. Az EY célja - a minden vállalkozás által szem előtt tartott profitmaximalizálás mellett - az, hogy globális jelenlétüket arra is felhasználják, hogy ösztönözzék a párbeszédet a nemzetgazdaságok és a tőkepiacok előtt álló legnagyobb mindenkori kihívásokról. Végezetül mottójukban summázható célkitűzésük: Building a better working world. Hiszen ha a gazdaság jobban működik, az egész világ jobban működik. (Mihály Kristóf)

A délután folyamán a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda Safary eseménye rendkívüli érdekességeket tartogatott a résztvevőknek. Alapjában véve az iroda elhelyezkedése is impozáns, hiszen a Bank Centerben található, de ez mellett az iroda munkatársainak kisugárzása is pozitívumként értékelhető.

Szakterületeket illetően a fő hangsúly a közbeszerzési jogon van, de széleskörű ügyfélkörük révén polgári jogi és pénzügyi jogi profillal is rendelkeznek. Az előadáson bemutatásra került az iroda felépítése, belső működése, karrierlehetőségei is. A jelenleg csaknem negyven főt számláló irodában fegyelmezetten zajlik a munka. Minden munkatárs szakterületének megfelelően van beosztva feladatokkal, ezáltal professzionális lehetőség nyílik a fejlődésre. Szakmai képzésekkel, jogi angol oktatással igyekeznek a munkatársak tudását mélyíteni, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban szolgálják ki ügyfélkörüket.

Karrierlehetőség szempontjából a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda remek választás joghallgató gyakornokok és pályakezdő jogászok számára. A jelentkezési lehetőség nyitott, mind gyakornokoknak, mind pályakezdőknek.

Hogy mit tartogat számotokra a következő két nap? Többek között bemutatkozik a KPMG, szó lesz az ügyvédi pálya jövőjéről, megtudhatjátok, hogy milyen jogászként szerepelni a kamera előtt és bepillantást nyerhettek az IT-projektek és a jog metszéspontjaiba is. Ez csupán néhány program az Arsboni Karrierfesztivál szervezésében.  További részletek, regisztráció az Arsboni felületén látható. Ne hagyjátok ki, remek lehetőség!

Képforrás: Arsboni Karrier

A felsőoktatáshoz vezető ösvény újabb zsákutcája

Máté Laura

Mi, - az Egyetem hallgatói - még azon szerencsésebbek közé tartozunk, akik egyébként is nehéz felvételijét, még nem nehezítette tovább nyelvi elő követelmény. Nem ritka esetek egyike, hogy néhány év erejéig diplomák százai maradnak az egyetemeken, nyelvvizsga meglétének hiánya miatt, de egyenlőre a felsőoktatási intézménybe történő bejutásnak ez utóbbi egyébként nem akadálya. Az emeltszintű érettségi követelmény bevezetését követően, egy korábban előterjesztett javaslat értelmében, azonban 2020-tól ez változhat.

a_felsooktatashoz_vezeto_osveny_cikkhez.jpg

Egy nem régiben előterjesztett kormányrendelet alapján, 2020-tól már csak azok a hallgatók lennének felvehetőek felsőoktatási intézménybe, akik legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával, vagy ezzel egyenértékű, emelt szintű érettségivel rendelkeznek, idegen nyelvből.
Bizonyára sokan szembesültünk középiskolai tanulmányaink során azzal, hogy a nyelvoktatás színvonala sajnos ritkán, vagy egyáltalán nem ütötte meg a középfokú nyelvvizsgához elégséges szintet, és többen magántanárt, vagy nyelvtanfolyamot kényszerültünk fizetni. A fentitek tudatában, többen szkeptikusan állnak e feltétel rövid időn belül történő bevezetéséhez; az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot indított a kormányrendelet bevezetése kapcsán.

Székely László, a bekért adatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy az új szabályozást elkészítő szaktárca, az idegen nyelvi követelmény meghatározása során nem vette figyelembe, hogy az iskolák idegennyelv-oktatása nincs kellően megteremtve a feltételrendszer megvalósításához, ráadásul az ehhez szükséges felkészülési idő sincsen biztosítva.

Az ombudsman rámutatott, hogy személyi és tárgyi feltételek biztosítása egyaránt szükséges ahhoz, hogy az iskolai tanterv keretein belül meg tudjon valósulni az előírt feltétel teljesülése; jelenleg azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a tanulók mindössze 7,5%-a tesz középfokú nyelvvizsgával egyenértékű, sikeres emeltszintű nyelvi érettségit.

Az átfogó vizsgálatok eredményeként, az alapjogi biztos javasolta az emberi erőforrások miniszterének, hogy az új rendelet hatályba lépésére állapítson meg egy olyan másik időpontot, amellyel figyelembe veszi a szükséges felkészülési időt; beleértve a szakmai, a személyi és a tárgyi feltételek megteremtését. Ez utóbbi megvalósulása érdekében, azt is kérte, hogy mérjék fel az iskolák jelenlegi tárgyi feltételrendszerét, és a felmérések alapján tegyenek intézkedéseket annak érdekében, hogy a középfokú nyelvtudás szintjét minél hatékonyabban el tudják sajátítani a tanulók.

Természetesen belátható, hogy a rendelet kezdeményezésének kiinduló pontja alapvetőleg jó, ha csak arra gondolunk, hogy éves szinten mennyi diplomás nem kapja meg oklevelét a nyelvvizsga bizonyítvány hiányában, azonban azt is látni kell, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott jogalkotói parancs hatékony érvényesüléséhez, a művelődéshez való alapvető jog sérelme nélkül további intézkedések megtétele szükséges, ezért könnyen egyet lehet érteni az ombudsmani fellépés helytállóságával.

Börtönmúzeum – tárlat a bűnmegelőzéshez

Máté Laura

2007. március 06-án nyitotta meg kapuit a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeuma, Sátoraljaújhelyen, amely remek képet ad a büntetés-végrehajtás kialakulásáról, egészen napjainkig, ráadásul a bűnmegelőzés területén is fontos szerepet játszik.

bortonmuzeum_cikkhez2.jpg

Ha Sátoraljaújhelyen járunk kihagyhatatlan élmény a Börtönmúzeum meglátogatása. Az egykori - Czigler Győző műépítész tervezte - Törvényszéki Palota és fogház, ma Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön ad otthont a múzeumnak, mely a szabadságvesztés büntetésének fejlődés története, valamint a magyar büntetés-végrehajtás szervezeti működése, és jelenlegi formája mellett más jellegű büntetéseket is bemutat; mint a megtorló, testcsonkító- és halálbüntetések.

A tárlatot a helyi önkormányzattal együttműködve hozták létre, és működtetik, annak érdekében, hogy a BV történeti és szakmai fejlődését bemutató, átfogó kép megfelelő bűnmegelőző eszközként szolgáljon főként a fiataloknak. Ennek érdekében a város iskolái gyakran keresik meg a múzeum szakembereit prevenciós előadások tartása végett; megjelentek továbbá a Múzeumok éjszakáján, a Kőbányai Rendvédelmi Napon, sőt a Sziget Fesztiválon is, annak érdekében, hogy a fiatal célközönséget is hatékony elérhessék.

bortonmuzeum_cikkhez1.jpg

A kisebb gyerekeket sem hagyja figyelmen kívül a múzeum pedagógiája, ezért számukra játékos fejtörők formájában igyekszik átadni a tárlaton megszerezhető ismereteket.

A körsétával bejárható állandó kiállítások 3 csoportra bonthatók. Egy részt prezentálni kívánja a régi korok kegyetlen büntetéseit, és azt a fejlődési utat, amelyet a büntetés-végrehajtás bejárt, még eljutott a mai szabadságvesztéshez, mint fő büntetés. A tárlat második része a szervezet történetét, valamint működését ismerteti, bemutatva a börtönök jelenlegi kinézetét, formáját is. Végül pedig plusz része a kiállításnak a II. Világháború idején lezajlott, úgy nevezett 1944-es Sátoraljaújhelyi börtönlázadás bemutatása.

Mivel a kiállítás a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön épületében található, ezért a rabok képzésében, valamint munkáltatásában is fontos szerepet játszik a Múzeum.

Megszervezett kerámia tanfolyamok keretében a fogvatartottak megtanulhatták a képzőművészet alapjait, az általuk készített kerámia ajándéktárgyakat meg is lehet vásárolni a Múzeum ajándékboltjában. Lényeges szerepük volt továbbá magában a Múzeum létrehozásában is; a rabok számára szervezett informatikai szakképzés során elsajátíthatták a szükséges tudást, mely alapján a tárlat nagy mennyiségű anyagát digitalizálták; az ide látogató kutatók munkáját ez nagymértékben segíti.

A kiállítás egy részről a prevenció egyik sikeres eszköze, másrészről pedig az oktatásban is fontos szerepet van, legyen szó egy laikus, vagy akár egy szakmabeli látogatóról.

süti beállítások módosítása
A PPKE JÁK HALLGATÓI LAPJÁNAK BLOGJA