Másodfok

A Rác fürdő története

Kosdi-Kovács Zorka

2024. december 05. - Másodfok

A budapesti Rác fürdő az első kerületben, a Tabán mellett található. Nem csoda, ha kevesen tudják maguk elé képzelni vagy térképen elhelyezni az épületet, hiszen a fürdő 2002 óta zárva tart, illetve a 2010-ben befejezett, hozzá tartozó, nagyjából hetven szobás luxus hotel soha meg sem nyílt. Magam is rengetegszer haladtam már el az 5-ös busszal az épület előtt, de csak a közelmúltban sétáltam el az fürdő közvetlen közelében, és vettem észre, hogy a fák mögött nem egy romos, elhagyott épület rejlik, hanem a gyönyörű, kívülről szinte hibátlan állapotban lévő Rác fürdő, és mellette a modern szálloda. Két épület, amelyek szemmel láthatóan évek óta üresen állnak.

rac_furdo_1.JPG

A Rác fürdő helyén, a Rudas fürdőhöz hasonlóan, nagy valószínűséggel már a XV. században is fürdő állt. A nyolcszögletű kupolacsarnokot a török hódoltság idején építették meg.  A XIX. század második felében Ybl Miklós tervei alapján óriási költségek ellenében pompás fürdőintézetté alakították át, ma is nagyjából ebben a formájában láthatjuk az épületet. Hivatalosan 1934-ben nyilvánították gyógyfürdőnek, majd 1935-ben a főváros tulajdonába került. A II. világháború alatt az épületet nagy károk érték, Ybl bővítéseinek nagy része megsemmisült. Felújítására, amely során több sérült épületrészt elbontottak, a 60-as években került sor, majd 1965-ben újranyitották. Ezt követően a Rác fürdő 2002-ig üzemelt, azonban amikor felújítása már nem volt tovább húzható, bezárt.

Természetesen, amikor az fürdőt 2002-ben bezárták, azt nem véglegesnek, de még csak nem is hosszú távúnak tervezték. A Rác fürdőnek ugyanis 2004-ben a szükséges felújítások után újra kellett volna nyílnia. Majd 2010-ben is olvashattunk a fürdő újranyitásáról, azonban ez sem következett be. A legújabb, 2022-es és 2023-as hírek szerint reménykedhetünk, hogy a fürdő 2025. első félévétől ismét látogatható lesz. De túlságosan előreszaladtam. Mi történt az elmúlt a több, mint húsz évben, amíg a fürdő zárva tartott, és amely idő alatt, nem mellékesen, állapota folyamatosan romlott?

A kétezres évek eleji felújítások korántsem fejeződtek be olyan gyorsan, mint azt várták. A főváros, pontosabban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 2003-ban 25/75 arányban kisebbségbe került a magánbefektetőkkel szemben. A Magyar Fejlesztési Bank 2005-ben 7 milliárd forint hitelt adott a Rác Nosztalgia Kft.-nek a fürdő fejlesztésére, valamint a hozzá tartozó szálloda építésére, amit 2007-2010 között valóban sikeresen megépítettek. Azonban 2009-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a Rác fürdő ügyében. Ezt a nyomozást bűncselekmény hiányában 2011-ben lezárták, de 2012-ben hűtlen kezelés gyanúja miatt újabb eljárást indított a BRFK, amely érdemi megállapítás nélkül zárult. Szintén 2012-ben a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Rác Nosztalgia Kft. csődeljárását. A Rác Nosztalgia Kft. ugyanis 2011. júniusától nem fizette a Magyar Fejlesztési Bank felé a hiteltörlesztést, ennek okán az MFB a 2005-ben kötött hitelszerződést felmondta. A következő tíz évben a Rác fürdő és a hozzá tartozó szálloda üresen állt, majd 2021-ben a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. a fürdőt a szállodával együtt árverésre bocsátotta. Végül 5,1 milliárd forintért, a kikiáltási áron a BGYH vásárolta meg, azzal a szándékkal, hogy a fürdőt újranyitják, a szállodát pedig el-, vagy hosszú távon bérbe adják. A szálloda hasznosítására a BGYH 2023-ban hosszú távú bérleti és értékesítési pályázatot írt ki, amire nem érkezett formális ajánlat. Így 2024-ben megkezdték egy nemzetközi pályázat előkészítését, amely kapcsán Magyarországon jelenlévő, nemzetközi hoteltanácsadással is foglalkozó cégeket keresett meg a BGYH. Végül 2024. nyarán a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.-vel szerződtek a hotel hasznosítása céljából.

A fürdő állapota a tíz év alatt jelentősen romlott, műszaki állapotát a 2010-es felújítás 40%-ára becsülték. Az első szükséges lépés a birtokbavétel után az épület penész-, és gombamentesítése volt, amely 2022. tavaszán meg is történt. Ezen túl a betört üvegeket fém, rácsos nyílászárókra cserélték, hogy az épület teljesen zárható legyen, és folyamatosan szellőzzön. 2022. novemberében elindult a Rác projekt, megkezdődtek a fürdő helyreállításának és felújításának tervezési munkái. A kivitelező kiválasztása, valamint a közbeszerzési eljárás a 2023. szeptemberi Fővárosi Közgyűlés döntése alapján elindulhatott, azonban ezeken a területeken egyelőre nem született eredmény.

A fürdőt egyes források szerint 2025. első félévében tervezi a BGYH megnyitni. Tekintve azonban, hogy felújítási munkálatoknak egyelőre semmi nyoma, valamint 2024. nyár óta nem áll új információ a felújítással kapcsolatban rendelkezésünkre, az alig több, mint fél éven belüli nyitás valószínűtlennek tűnik. A Rác fürdő tehát továbbra sem üzemel, immár huszonkét éve nem fogad látogatókat.

Ne maradj le hasonló tartalmakról,
kövess minket Facebook-on és Instagram-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://masodfok.blog.hu/api/trackback/id/tr6218739892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
A PPKE JÁK HALLGATÓI LAPJÁNAK BLOGJA