Nicholas Winton neve a legtöbb ember számára talán ismeretlen, ám élettörténete mégis inspiráló lehet valamennyiünk számára.

Winton 1909. május 19-én született Londonban, német és zsidó szülők második gyermekeként. A gyorsabb integráció reményében a család eredeti Wertheim vezetéknevét angolosították és áttértek a keresztény hitre. Tanulmányai befejezését követően Winton a banki szférában helyezkedett el, hazája után megfordult Németországban és Franciaországban is. Nem álltak tőle távol a szocialista eszmék, egy olyan bal oldali kör tagja lett, amely aggódva figyelte a nácik jelentette veszélyeket.

Nem sokkal 1938 karácsonya előtt lemondta svájci útját, hogy Prágában közreműködhessen a helyi menekültügyi bizottság munkájában, akik a hitleri uralom elől menekült családoknak és azok gyermekeinek igyekeztek segítséget nyújtani. Az ő munkájukhoz kapcsolódott be a brit nagykövetség is. 

Winton, felismerve a nácik jelentette növekvő veszélyt, elhatározta, hogy biztonságba juttatja a legkiszolgáltatottabbakat: a gyerekeket, így 1939 elején elkezdte megszervezni a kiutaztatásukat. Csehszlovákiában szervezetet alapított, amely összegyűjtötte őket, és Nagy-Britanniában pedig befogadó családokat keresett. Munkájában nagy segítségére voltak a brit menekültügyi szervezetek és egy csehszlovák utazási iroda. Winton egy későbbi interjúban elmesélte, hogy az Amerikai Egyesült Államokat is megkereste, Franklin. D. Roosevelt elnöknek még személyesen is írt, ám segítséget tőlük végül nem kapott.

1939 tavaszától 1939 szeptemberéig összesen 669 gyereket menekített ki hazájába, de voltak olyanok is, akik repülőn távoztak Csehszlovákiából Svédországba. A Nagy-Britanniába menekülteket angol nevelőszülők várták a londoni vasútállomáson. Azonban 1939. szeptember 3-án a kilencedik vonat mintegy 250 gyermekkel már nem tudta elhagyni a prágai állomást, mert a britek aznap beléptek a háborúba, így a nácik nem engedték ki a szerelvényt az országból. Sorsuk máig ismeretlen.

Winton hőstetteiről a háború után olyannyira megfeledkeztek, hogy felesége sem tudott férje cselekedeteiről, mígnem 1988-ban meg nem találta házuk padlásán a bőröndöt, ami a sok iratot, levelet és fényképet tartalmazta. Egy brit televíziós műsorban, a "That's Life!"-ban mutatták be először a férfi történetét a nagyvilágnak, ahol a stúdióban ülő emberek közül sokan azok a gyermekek voltak, akiket Winton mentett meg. Egészen eddig valamennyien abban a hiszemben éltek, hogy életüket a Vöröskereszt áldozatos munkájának köszönhetik.

A megmenekültek között napjainkban találhatunk főrabbit, matematikust, parlamenti képviselőt, de akár filmrendezőt is. Utóbbi, Karel Reisz, később meghatóan nyilatkozott arról, hogy egy alkalommal még unokáját is volt szerencséje bemutatni a férfinak, akinek életét köszönheti.

1998-ban Vaclav Havel, cseh köztársasági elnök a Masaryk érdemrenddel tüntette ki Wintont, amit olyan személyek kapnak, akik kiemelkedően hozzájárultak a demokrácia, az emberiség és az emberi jogok fejlődéséhez. Winton tevékenységét hazájában is elismerték, II. Erzsébet 2002-ben ütötte lovaggá. 

A megmentettek egyike, Vera Gissing írta meg önéletrajzát. Bár életéről számos film készült, többek között az említett könyvből is, melynek premierjén mintegy 200 megmentett gyermek volt jelen. Ekkor Winton az újságírói kérdésre azt felelte: „Én nem tettem semmi különöset, csak láttam, hogy mi történik és segítettem, ahogy tudtam.”

Winton 2015. július 1-én halt meg, 106 éves korában. Az ő életműve és az általa megmentettek emlékeztetnek minket arra, hogy a legnehezebb időkben is lehetőség van cselekedni, segíteni, és hogy egy ember is hatalmas különbséget tud tenni.