Marco Polo-t (1254-1324) számos jelzővel illethetjük. Kalandor, kereskedő, író és nem utolsó sorban utazó. A velencei születésű férfiről sokan úgy gondolják, hogy újra felfedezte Kínát.
Marco Polo apja, Nikkoló és nagybátyja, Makkeo sok velencei kereskedőhöz hasonlóan Konstantinápolyban tett szert vagyonra, a XIII. században. Ezután, 1260. körül úgy döntöttek, hogy ékszerekbe fektetik ezt a megkeresett pénzt, majd elindultak Szarájba. Útjuk sikeres volt, ugyanis megduplázták az értékeiket. Az igazán kalandos évek azonban csak ezután következtek, ugyanis háború miatt nem tudtak hazatérni. Buharába mentek, és mivel nem javult a helyzet, több esztendeig ott maradtak. Akkor álltak tovább, mikor a Nagy Kánhoz igyekvő követek megkérték őket, hogy tartsanak velük. Kubiláj kán örömmel fogadta őket. Rájuk bízott egy levelet – amiben arról ír, hogy kérni szeretne 100 hittérítőt -, hogy adják át a pápának. A Polo fivérek ezután indultak haza, így Marco csak 1269-ben találkozott édesapjával.
Sajnos a levél átadása sem bizonyult zökkenőmentesnek, ugyanis Nikkoló hazatérve megtudta, hogy IV. Kelemen pápa meghalt, és 3 évet kellett várni arra, hogy új egyházfőt válasszanak. Végül X. Gergely pápa a Nagy kán kérésére reagálva 2 embert küldött, hogy papokat és püspököket szenteljenek fel. A csapat útnak indult, és ezúttal magukkal vitték Marcót is, aki ekkor 17 éves volt. A környéken dúló harcok miatt végül csak Polo-ék mertek továbbmenni. Ekkor kezdődött meg az az utazás, ami miatt Marco a leginkább ismertté vált. A kalandjairól feljegyzéseket is írt, amit napjainkban Marco Polo utazásai címen ismerhetünk.
A három utazó a mai Irán és Törökország területén utazott át. Ezután a tengeren akarták folytatni útjukat, így a Perzsa-öböl felé indultak. Ott a hajók állapota azonban annyira aggasztó volt, hogy meggondolták magukat, így végül mégis gyalog mentek tovább. Afganisztánon és a Pamír-hegységen keresztül jutottak el Kasgárba. Közben gyönyörű látvány tárult eléjük puszták, hegyvonulatok és fennsíkok formájában. Ezután ősi karavánutakon mentek tovább, majd Kabalukba értek (mai Peking területe). Napjainkban már egy kontinenset átszelő utazás talán csak a hosszú repülőút és az időeltolódás miatt kellemetlen, így, ha belegondolunk abba, hogy ők hogyan tették meg ezt az utat, szinte beleborzongunk. Ez a kaland a Polo-knak több, mint három évbe telt, ezalatt pedig végig ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Marco meg is betegedett, ám erről nem tudunk részleteket.
Az utazó elmondása szerint 17 évet töltöttek Kubiláj kán szolgálatában. Marco Polo ír a fényűző palota látványáról, a nép szokásairól, a katonákról és a kormányzási módszerekről. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy a mongolok rendszert dolgoztak ki a szegények és betegek segítésére, a hírközlésre (posta), valamint élelmiszer- és víz tartalékokat is létesítettek. A feljegyzések alapján képet kapunk arról, hogy milyen is volt a Kán birodalma a fénykorában. Ráadásul Marco az egyetlen, aki korában Japánt említi feljegyzéseiben, amikor arról ír, hogy mongolok megpróbáltak betörni oda. Az irományban olvashatunk még az indiai és afrikai népek szokásairól is.
Mire visszatértek hazájukba, Marco már körülbelül 42 éves volt. Az emberek kételkedtek abban, amiket leírt, sőt a többség egyenesen gúnyt űzött feljegyzéseiből; mások ezzel szemben csodálták. Napjainkban is vannak, akik azt állítják, az utazó soha nem járt a mai Kína területén. Véleményük szerint a Perzsa-öbölnél megállt és azt jegyezte le, amit az ott megfordult kereskedőktől hallott.
Bármi is a teljes igazság, az tagadhatatlan, hogy Marco Polo útleírása a középkori Európa egyik leghíresebb és legnagyobb hatású műve volt. A tudósok is elismerik könyve értékét, hiszen egy ilyen részletes leírás nagy segítség a történészek számára. Érdekes és érdemes belegondolnunk, hogy milyen varázslatos dolgokat tapasztalhatott az utazó.
