Rohanó, kapitalista világunk jellemzője, hogy mindenből szeretnénk egy kis pénzt, egy kis hasznot kihúzni. Remek példa erre a merchandising jelensége. A „merchandise” szó angolul portékát, árut jelent. A jelenség elnevezését, amelyet nem is lehet igazán magyarra fordítani, a legmegfelelőbben tárgyi javak értékesítéseként adhatjuk vissza. A magyar nyelvben általában a szűken vett reklámajándék értékesítést értük e kifejezés alatt, így a hétköznapi ember általában e szó hallatán mindennapi használati tárgyak – legyen szó vászontáskáról, repohárról vagy Bluetooth-hangszóróról – valamilyen magát eladni kívánó piaci szereplő márkajelzésével ellátott eladására, vagy akár elosztogatására gondol. A piaci szereplők gyakran ezzel próbálják az adott márka ismertségét növelni, szélesíteni elérésüket.
Írásom apropóját nem más adta, mintsem, hogy alma materünk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sok év várokozás és ígérgetés után végre megkezdte a saját merchandise termékek árusítását, azaz, ahogy azt egymás között mondjuk, a „Pázmányos merch” már nem csak a hallgatói szervezetek kiváltsága. Minden bizonnyal egyetemünk minden hallgatója örül ezen nagyszerű lehetőségnek, hiszen ki ne akarna JÁK-os pulcsiban feszíteni az edzőteremben vagy éppen Pázmányos vászontáskába pakolni az aznapi bevásárlást. Ezek a holmik mind-mind növelik a hallgatók összetartozás érzését, a communitas erejét.
Felvetődik a kérdés, hogy honnan is ered ez a fajta termékértékesítés, kinek az ötlete volt a pénzcsinálás eme remek módjának a kitalálása. Mint oly sok minden, ami a pénzcsináláshoz és a kapitalizmushoz kapcsolódik, ez a jelenség is az Egyesült Államokból indult hódító útjára már a XVIII. század végétől. Elnökválasztási kampányában George Washington, az USA 1. elnöke már akkor népszerűsítő célokat szolgáló kitűzőket osztogatott szimpatizánsainak. Később, a XIX. század folyamán a jelenség egyre elterjedtebb lett, a politikusok és a kereskedők előszeretettel alkalmazták a kisebb ajándéktárgyakat, például naptárakat, vonalzókat, hogy népszerűsítsék magukat. A reklámtermékek igazi atyájának egy ohiói nyomdászt, Jasper Meekset tekintik, aki barátjának, Cantwellnek, egy helyi cipőgyárosnak vetette fel ötletét, miszerint a helyi gyerekeknek szánt vászontáskákra, amiben tankönyveiket hordák, a cipőüzletet népszerűsítő feliratot kellene nyomtatni, és minden iskolás gyermeknek adni egy ilyen táskát, akik így az egész városban terjesztik majd a Cantwell cipőbolt hírét. Nem kellett sok, Meeksnek hamar versenytársai is akadtak, így lassan mindenre, ami nyomdagép alá tehető volt, logókat és feliratokat nyomtattak, legyen az kötény, ostor, legyező vagy akár tölténytok.
A merchandise történetének következő fontos állomása a múlt század 20-as, 30-as éveiben kezdett kibontakozni, amikor is az akkor megszülető filmiparban is meglátták a lehetőséget a reklámtermék értékesítésben. A 20-as évektől ismertek filmbéli karaktereket megformázó papírfigurák, majd a napjainkban is meghatározó Disney kezdte Mickey egér karakterét hasonló célokra felhasználni. Az 50-es évektől a zeneiparban is elkezdődött a „merch-termékek” előretörése, például Elvis Presley-hez kötődően készültek a művész menedzsmentje által is jóváhagyott rajongói pólók. A merchandising következő sikere a Star Wars-franchise hatalmas népszerűségnek volt köszönhető a 70-es évek végétől, 1978-ra 40 millió, a filmsorozat karaktereit ábrázoló műanyag minifigurát adtak el.
Manapság szinte bármi lehet merchandise termék, a felsőoktatási szférában is egyre több intézmény kezd saját reklámtermékek értékesítésébe, népszerűsítve ezzel az egyetemet és kiszolgálva a hallgatóik ezen igényeit. Így hát nem is marad más hátra, Pázmányos merch-re fel!
