1457-ben a burgundiai Savigny-ben hét vádlottat állítottak bíróság elé, egy ötéves gyermek meggyilkolásának vádjával. A bíróság közülük csak egy elkövetőt ítélt kötél általi halálra, a többieket bizonyíték hiányában felmentették. Ez az eset lehetne akár átlagos is, ám van egy csavar a történetben: a vádlottak mind disznók voltak.
Nemcsak Burgundiában történt ilyen eset, Edward P. Evans amerikai történész The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals című művében 200 ilyen pert tár fel Európa-szerte a 13. század és a 19. század közötti időszakból.
De vajon miért ítéltek el állatokat emberi törvények alapján, és hogyan is zajlottak ezek az eljárások?
Az állatperek leggyakoribb vádlottjai, mint ahogyan ez az 1457-es példából is jól látszik, a sertések voltak, mivel szabadon kószálva kutathattak táplálék után, veszélyt jelentettek a felügyelet nélkül hagyott csecsemőkre. Gyerekgyilkosság vádjával ítéltek el sertéseket 1408-ban két francia királyságbeli településen. Ám indítottak eljárást macskák, bikák és kártevők ellen is. A macskák nemcsak az állatperekben bukkantak fel, a boszorkányperekben is rendszeresen megvádolták őket.
Az eljárás ugyanúgy zajlott, mint az emberek ellen, mert az állatokra úgy tekintettek, mint akik saját akarattal és öntudattal rendelkeznek, emiatt felelősek a tetteikért, és büntethetőek. A bíróságok még azt is feltételezték, hogy képesek megérteni az ítéletet. Többféle büntetést is kiszabtak az állatokra, például, ha gyilkosságot követtek el, rájuk is akasztás várt, de volt olyan eset, amikor testi fenyítést kaptak, vagy száműzték őket, mint 1519-ben a stelvioi egereket. Az ő bűnük a termés elfogyasztása volt, emiatt ítélte őket a bíróság a község elhagyására. A település lakosságának elrendelték a szabad és biztonságos elvonulás biztosítását, míg a vemhes és - a szöveg korabeli megfogalmazása szerint - kiskorú egerek két hetet kaptak a költözésre. Az egyházi bíróságok a száműzetés mellett gyakran kiátkozták és kiközösítették az egyházból a kártevőket.
A ma már meglehetősen viccesnek tűnő állatperek magyarázatára többféle elmélet született. Edward P. Evans, aki először foglalkozott ezzel a témával, úgy gondolta, hogy az emberek babonás gondolkodásuk miatt indítottak büntetőeljárásokat az állatok ellen. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ügyvédek számának 12-13. századi megnövekedése áll a perek hátterében, ugyanis a jogászoknak munkára volt szüksége. Egy állat megvédése kihívást jelentett a számukra, és ha sikerült elérniük, hogy a vádlottat felmentsék, nagy ismertségre és sok-sok megbízásra tehettek szert. Nagy elismerésnek örvendett a francia Bartholomaus Cassaneus, aki a 16. században egy per során azzal az érvvel akadályozta meg az árpaföldet elpusztító patkányok elítélését, hogy védencei a településen élő macskák iránti félelmük miatt nem jöttek el a bíróságra. A furcsa eljárások másik magyarázata a Bibliára támaszkodik, ahol az szerepel, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjon az állatok felett. Ezzel létrejött egy hierarchia, amelyet, ha az állatok megsértettek, perrel kellett helyreállítani. Joyce Salisbury történész szerint pedig az volt az állatperek oka, hogy a késő középkorban az állatmesék, illetve az állatokkal való mindennapos szoros együttműködés következtében elmosódott a határ ember és állat között. Emiatt az emberek emberként tekintettek az állatokra, úgy hitték, hogy ők is képesek racionálisan gondolkodni, van erkölcsi érzékük, így, ha bűnt követtek el, ők is felelősséggel tartoznak érte, és megérdemlik a büntetést.
