Kevés olyan történetet olvashatunk, ahol a család, a jog és a morális értékek harcába nyerhetünk betekintést. Még kevesebb olyan történet van, ahol a szimpátiánk fejezetenként váltakozik, egyszer a főszereplő, másszor pedig a mellékszereplők oldalára állva. Jodi Picoult regénye, A nővérem húga, pont egy ilyen könyvet ad a kezünkbe, és egészen addig le sem teteti velünk, amíg együltő helyünkben el nem olvassuk az egészet.
A könyv egy amerikai család életét dolgozza fel, akik a megszokott kertvárosi mindennapokat élő szomszédaiktól eltérően napról napra egy célért küzdenek; hogy életben tartsák a család középső gyermekét: Kate-et.
Kate gyermekkorától kezdve leukémiával küzd, annak is egy ritkább, agresszívabb fajtájával, aminek következtében betegsége a család megkülönböztető jegyévé nőtte ki magát. Édesanyja, Sara, aki korábban ügyvédként dolgozott, Kate elválaszthatatlan őrangyala, aki mindent megtenne azért, hogy lássa lányát felnőni. Mindent, még azt is, hogy a tudomány jóvoltából Kate számára egy genetikailag tökéletes donort, egy újabb gyermeket hozzon világra – Annát.
Habár a regényben minden cselekedet Kate körül forog, a történet főszereplője Anna, a tizenhárom éves, épphogy kamaszkorú lány, aki mindent megtenne a nővéréért. Persze nem csupán hagyományos értelemben, mint ahogy az a lánytestvérek között szokott lenni; Anna mindennapi „ajándékai” közé tartozik a véradás és a csontvelő átültetés is. Őt csupán a Kate iránt érzett szeretet motiválja, azonban kiskorú lévén, minden orvosi beavatkozásra, - ismervén a komplikációkat és veszélyeket - a szülei bólintanak rá. Csakhogy amikor Sara veseátültetést kér a lányától Kate számára, a nemet nem elfogadva válaszul Anna segítséghez fordul.
Így kezdődik el a pereskedés egy kislány és szülei között, Anna orvosi emancipációjáért.
Az oldalakon keresztül betekinthetünk a szereplők múltjába, abba az időbe amikor Anna még meg sem született, és nyomon követhetjük a közelgő tárgyalást, az azt megelőző eseményeket, illetve a bírósági döntést is.
A könyv egy nagyon érdekes témát boncolgat, miközben a családi és morális értékek között billeg. Lehet valaki akarata ellenére donor? Tudatában van-e egy kiskorú, hogy mi is történik vele, van-a szüleinek tényleges döntési jogosultsága a nevében? Mégis mennyire tolhatóak ki a határok, ha a saját testvérünkről van szó? És az egész összekuszált, reménytől és csalódottságtól megtört családban milyen szerepet kap az önmagát éppen megtaláló és érvényesülni kívánó Anna?
A regény 2004-es megjelenése után, 2009-ben filmes megjelenést is kapott, bár fontos megemlíteni, hogy a könyv gazdagsága miatt nem képes visszaadni mindazt, amit az olvasó maga képes átérezni. A film azon kevesek alkotások egyike, amely a könyvtől eltérő befejezéssel ér véget, mert a könyvben szereplő csattanó - ami minden olvasót meglep - kimaradt belőle.
A nővérem húga egy igazán lebilincselő, megható és elgondolkodtató történet, részletesen kidolgozott karakterekkel és valódi érzelmekkel. A szereplők közül mindenki talál olyat, akivel képes azonosulni, ráadásul a főszál mellett érdekes mellékszálakban is gazdag a regény. Nem egy könnyű olvasmány, súlyos üzenettel és nehéz válaszokkal, de olvastat, elgondolkodtat, és mindenekelőtt, - ami egy jó könyvtől el is várható – képes nyomot hagyni az olvasóban.
