Február 11-ét az ENSZ Közgyűlése 2015 decemberében nyilvánította a tudományos pályát választó nők nemzetközi napjává. Az ENSZ adatai szerint a világ tudományos kutatóinak csupán 28 százaléka nő, az EU tagországaiban átlagosan 33 százalék a női kutatók aránya. Az Európai Parlament 2015-ben állásfoglalást fogadott el a nők karrierlehetőségeiről a tudomány területén és az egyetemeken, valamint az általuk tapasztalt üvegplafon jelenségről (láthatatlan akadály, amely miatt, ha akarnak sem tudnak egy bizonyos szintnél feljebb jutni a ranglétrán). Bár egész Európában több nő szerez felsőfokú oklevelet, mint férfi, kisebb számban vannak jelen természettudományi és mérnöki szakokon. A legtöbb uniós tagállamban az itt végzett hallgatóknak kevesebb mint a negyede nő.
Ugyan 1998 és 2001 között növekedés figyelhető meg e tekintetben (az EU-25 esetében a nők a végzettek számának 43,7%- át adták a természettudományi, 35,6%-át a mérnöki szakokon), de az egyenlőség a közeljövőben még nem fog megvalósulni. Ráadásul annak ellenére, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben oklevelet szerzett hallgatók nagyobb része nő, még mindig kisebbségben vannak a női kutatók a kormányzati szektorban, felsőoktatásban, a természettudományi és a mérnöki területeken. Magyarországon a női kutatók aránya üzleti vállalkozásokban 24,6%, kormányzatban 35,6%, felsőoktatásban pedig 34,6% (2001-es adatok alapján). Cikkemben e nap alkalmából két női tudós életét és munkásságát fogom kiemelni.
Bingeni Szent Hildegárd (1098-1179) volt az első tudós nő, akinek a művei máig fennmaradtak. Nemesi család tagja volt, a szülei felajánlották Istennek, és a korabeli szokásoknak megfelelően nevelését 8 éves korában a bencés apácákra bízták. Hildegárd tiltakozása ellenére, mivel gyenge, beteges fizikumú volt 1136 után apátnővé választották. Kolostort építtetett Rupertsbergben, majd 1165-ben megszerezte az elnéptelenedett ebingeni kettős kolostort így mindkettőnek apátnője lett. Messzi földről érkező, beteg emberek keresték fel, mert tudták, hogy nála gyógynövényeket, keneteket, gyógyszereket kaphatnak. Hildegárd életművének a középpontjában három mű áll: Liber Scivias (hittankönyv), a Liber vitae meritorum (erkölcstan) és a Liber divinorum operum (világ- és embertan). Természettudományi területen azt kutatta, hogy milyen gyógyító erő lakozik a fában, a fűben és a kőben. A Physica (Liber simplicis medicinae) könyvét a középkori iskola az orvosképzésben használta. Orvosi- és természettudományi munkái a művelődéstörténelem szempontjából is érdekesek, látnoki képességéről is híres volt, ezért „Germánia prófétanőjének”, illetve „Rajnai Szibillának” is nevezték. A Liber Scivias (Tudd az utat, azaz a fény útjait) című művében számol be vallásos látomásairól, vízióiról. Ezt a látomásgyűjteményt III. Jenő pápa Clairvaux-i Szent Bernát tanácsára pápai jóváhagyással tüntette ki. Hildegárd 81 évesen hunyt el a rupertsbergi kolostorban.
Torma Zsófia (1832-1899) az első magyar, és egyes források szerint a világ első régésznője volt. Csicsókeresztúron született, apja, Torma József is régész volt. Édesanyja korai halála után 1853-ban nevelőintézetbe került, majd miután édesapja 1861-ben elhunyt, nővéréhez költözött Felsőpestre. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni az őskori romok és a régiségek kutatásával, egész életét a régészetnek szentelte. Emiatt több kérőt is elutasított, ezzel kiváltva a rokonsága és kortársai rosszallását, akik különcnek tartották őt. Zsófia szorgalmas és kitartó volt, előfordult, hogy több napig tartó felderítésekre indult. Gyűjtőmunkájában rosszakaratú felbújtók hátráltatták. 1875 áprilisában fedezte fel a Tordos falu közelében elhelyezkedő, az újkőkorra és a rézkorra keltezhető telepnyomokat és írásjegyekkel ellátott cseréptöredékeket. 1876 szeptemberében egyedüli nőként részt vett a IX. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszuson, ekkor vált ismertté. 1879-ben jelent meg első tudományos munkája Neolith kőkorszakbeli telepek Hunyadmegyében címen az Erdélyi Múzeum folyóiratában. Az 1894-ben, Jénában megjelent Ethnographysche Analogien című műve külföldön nagy sikert aratott. Többek között történészek és régészek is felkeresték Zsófiát, hogy Európa-szerte előadást tartson az elméleteiről, de sajnos betegsége megakadályozta őt ebben. Életének utolsó éveiben Szinte Gábor által készített, sokszáz illusztrációból álló nagyobb munkáját szerette volna kiadatni, ez azonban csak Paul Reinecke feldolgozásával történhetett volna meg, aki ki akarta hagyni Zsófia „zavarosnak” ítélt magyarázatait és pusztán munkatársként szándékozta feltüntetni. Ebbe a régésznő természetesen nem egyezett bele, így a kötet csak halála után jelent meg Kuun Géza és Téglás Gábor közös szerzőségével. Zsófia 1899. november 14-én hunyt el Szászvárosban. Életének fő művéből, a tordosi őskori telepről készült posztumusz monográfiát később Roska Márton adta ki 1941-ben Torma Zsófia-gyűjtemény címen.
