Ki ne hallott volna már a legendás amerikai börtönről, az Alcatrazról? A Szikla, amely kegyetlen kínzásoknak adott helyet, és ahonnan a menekülés gyakorlatilag lehetetlen volt. Ám nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is találhatunk felkavaró, hátborzongató helyeket: ilyen szomszédos országunk, Horvátország egyik szigete is, a Goli otok, amelyet a horvát Alcatrazként is szokás emlegetni.
Minden szocialista országnak megvolt a saját gulágja, Jugoszláviában ez két egymás melletti lakatlan sziget volt az Adriai-tengeren. A női börtön a Sveti Grgur, míg a férfi a Goli otok volt, amely az egyik legismertebb és legrettegettebb börtönnek minősült Európában a második világháború után.
A szigeten már az első világháborút követően is őriztek orosz hadifoglyokat, 1948-ban a sziget azonban hivatalosan is - Josip Broz Tito jugoszláv marsall ötlete alapján - titkos állami férfi börtönné és kényszermunkatáborrá vált a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság irányítása alatt.
A sziget legtragikusabb időszaka 1949 és 1956 közé esik, amikor politikai foglyokat, az akkori Tito kommunista rezsim vélt vagy valós ellenségeit tartották itt fogva. Azt követően, hogy Tito 1955-ben kiegyezett az oroszokkal, már nemcsak politikai elítélteket őriztek a szigeten, hanem az egyszerű köztörvényes bűnözőktől kezdve a gyilkosokig érkeztek rabok a szigetre. Egyes foglyok zsidók, vagy olyanok voltak, akik visszatértek a náci koncentrációs és haláltáborokból, de hazatérve a jugoszláv kommunista hatóságok azzal kezdték gyanúsítani őket, hogy konspiráltak a nácikkal, ezért kerülhettek ki azokból a táborokból. A statisztikák szerint csaknem mintegy 16 000 fogoly járta meg a Goli otok poklát, és mintegy 400 halt meg betegség, kínzás, vagy kimerültség miatt.
A szigetre érkező raboknak először egy macskaköves úton kellett elindulniuk a sziget belseje felé. Az út mellé a régi rabokat is kiállították, akiknek az volt a feladatuk, hogy az újoncokat úgy megverjék, ahogy csak bírják, alázzák meg őket, és ha valaki ennek az utasításnak ellenszegült, azt az őrök verték meg. A foglyok közül többen azt sem tudták megélni, hogy végig jussanak ezen az úton, mert már az elején belehaltak a bántalmazásba.
A magyarul Csupasz-szigetként is ismert helyen az első elítéltek érkezéséig a szó szoros értelmében nem volt semmi, a börtönt a rabok maguk kezdték felépíteni, az épületeket az ott található és általuk faragott kövekből építették. A börtönkomplexumot számos barakk, egy karantén, egy kórház és több más létesítmény alkotta. A foglyokkal kemény munkákat végeztettek az időjárási viszonyoktól függetlenül. A raboknak a szigeten három lehetőségük volt a munkára: a fafeldolgozás, a kőbányászás, valamint a fémmegmunkálás. Akinek jobb sors jutott, az a gyárakban, csarnokokban dolgozott, a szerencsétlenebb sorsúak pedig a kőfejtőkben dolgoztak napi 14-16 óra hosszát a tűző napon, napi két-három deciliter ivóvíz mellett.
1956-tól a példás magaviseletű elítéltek havonta a legközelebbi családtagjukat fogadhatták. A látogatás ideje két óra és két nap között változott az elítélt magaviseletétől függően.
A horvát Alcatrazból is szinte lehetetlen volt megszökni, a szigorú felügyelet, az erős tengeri áramlatok, és többek közt a szárazföldtől való távolság miatt. A szabadon bocsájtott raboknak megtiltották, hogy beszéljenek arról, hogy létezik egy ilyen börtön, így a szigetet számos pletyka és szóbeszéd lengte körül. Csak a hetvenes évek végén, vagy a nyolcvanas évek elején kezdték közzétenni a volt foglyok írásbeli beszámolóit. A szigeten nemcsak horvát nemzetiségű rendszeridegeneket zártak be, hanem más politikai elveket valló egyéb nemzetiségű személyeket is. Így vitték el 1948-ban a hírhedt Goli otokra Dési Ábelt, eredeti nevén Sárkány Szilvesztert is, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakját, aki négy év raboskodás után szabadult, majd szinte teljes magányban élte le hátralévő életét.
A börtönt 1988-ban zárták be, de csak 1989-ben hagyta el azt az utolsó fogoly. A börtönszigetet megálmodó Josip Broz Tito egyébként egyetlen egyszer sem látogatott el Goli otokra. A sziget mára elhagyatott szellemvárossá vált, manapság azt csak turisták látogatják hajókirándulások keretében.
