Jeffrey Dahmer az Amerikai Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt, még az ezredforduló előtt. Rémtettei az amerikai társadalomban és az igazságszolgáltatás történetében egyaránt mély nyomot hagytak.
Jeffrey Lionel Dahmer 1960. május 21-én született Milwaukee-ban, Wisconsin államban. Szülei aktív, normális gyerekként jellemezték. Úgy vélekedtek, hogy 4 éves kora körül azonban nagyon megváltozott. Lágyéktáji sérvvel operálták meg, ez visszahúzódóvá tette, szülei szerint ekkor kezdődhetett a szexualitáshoz, nemiséghez való beteges hozzáállása, a folyamatos fájdalom és megaláztatás hatására.
Gyerekkorában többször is költöztek, hogy apja be tudja fejezni kémikus egyetemi tanulmányait. Az otthoni légkörre keserűen emlékezett vissza később; anyja mentális problémákkal küzdött, minden figyelmet magának követelt otthon, úgyhogy se Jeffrey-vel, se öccsével, David-del nem igazán törődtek. Az iskolában nehezen illeszkedett be, így azért, hogy elnyerje osztálytársai elismerését, bohócot csinált magából, gyakran viccelte meg környezetében lévőket is. Már általános iskolában rászokott az alkoholra, rendszeresen gin-t csempészett be magával, ha társai rákérdeztek, annyit mondott csak, hogy ez az ő orvossága. 14 évesen vállalta fel nyíltan a homoszexualitását.
Saját bevallása szerint később egyre többet kezdett fantáziálni, leginkább nemi erőszakról. Ekkoriban figyelte meg, hogy egy férfi minden reggel pontosan ugyanakkor fut el a házuk előtt. Elhatározta, hogy valahogyan a házba csalja, és megerőszakolja a férfit, aki szerencsére végül aznap reggel nem jelent meg. A gimnázium vége felé a szülei között annyira megromlott a viszony, hogy apja ki is költözött a közös lakásukból. Miután Dahmer leérettségizett anyja is elköltözött egy időre a szüleihez, és kisebbik fiát, Davidet is magával vitte, egyedül hagyva ezzel Jeffreyt. Amikor 1978. június 18-án a városban autózott, meglátta a 19 éves Steven Mark Hicks-et, aki éppen stoppolni próbált. Felvette, majd otthonába csalta azzal az ígérettel, hogy van nála sör, és hallgathatnak zenét is. Amikor azonban Hicks távozni próbált, Jeffrey egy súlyzóval leütötte, aztán pedig megfojtotta, testét pedig elásta a kertben. Később, kihallgatása során elmondta, hogy egyszerűen nem volt képes elfogadni, hogy áldozata ott akarja hagyni őt.
A középiskola befejezése után édesapja anyagi támogatásával bekerült az Ohiói Állami Egyetemre, de mindössze egyetlen szemeszterig maradt benn. Ezután, szintén apja győzködésének hatására, belépett a hadseregbe, ahol is medikusként Németországban szolgált. Azonban itt sem jeleskedett, alkoholizmusa és erőszakossága méginkább szembetűnővé vált az új környezetben. Dahmer halála után derült csak ki, hogy két katonatársát, Preston Davist és Bill Capshawt is megerőszakolta az állományban töltött 2 éve alatt.
Végül, 1980-ban bocsátották el a hadseregből túlzott alkoholizmusa miatt. Mivel képtelen volt apjának beszámolni újabb kudarcáról, Floridába ment, és egy ideig kisebb munkákból tartotta fenn magát, illetve szerencsejátékozott. Miután azonban elitta az összes megtakarított és az apjától kapott pénzét, visszaköltözött hozzá és annak új feleségéhez Ohióba. Ők azonban nem bírták sokáig elviselni, ezért nagymamájához, az egyetlen olyan személyhez küldték lakni, akihez szeretetteljes kapcsolat fűzte. Ebben az időszakban több, kisebb súlyú bűncselekményt követett el, általában alkoholos befolyásoltság alatt, ennek ellenére sosem töltött huzamosabb időt börtönben. Ekkortájt kezdett el homoszexuális bárokba, fürdőkbe járni, ahol több vendéget is elkábított és zaklatott, végül több helyről is kitiltották emiatt.
1987-ben azzal a szándékkal vitte fel magához Steven Toumit, hogy elkábítsa, majd megerőszakolja. Amikor azonban Dahmer reggel felkelt, márcsak annak élettelen testével szembesült, és csak arra emlékezett, hogy ki akarta tépni Toumi szívét. Végül visszavitte a testet a nagyanyja házához, ahol az első áldozathoz hasonlóan szabadult meg tőle, viszont a koponyát a hűtőjében helyezte el. Mivel jelentős idő telt el az első és a második gyilkosság között, gyakorlatilag Toumi megölése bizonyos szempontból első esetnek is tekinthető. Egy évvel később azzal az ígérettel, hogy 50 dollárt kap, ha meztelen képeket készíthet róla, felcsalta magához James Doxtatort, egy 14 éves prostituáltat, akit végül megfojtott. Nem sokkal később ugyanezt tette Richard Guerreróval is, akit egy bárban szedett fel.
Ezután ismételten költöznie kellett; ugyanis nagymamája képtelen volt már elviselni a szobájából áradó furcsa szagokat és a folyamatos éjszakai jövés-menés hangjait. Mint utóbb kiderült ezzel azonban megszűnt számára az egyetlen visszatartó erő, így már semmi sem szabott határt gyilkos ösztöneinek. Következő áldozatának, a 13 éves Keison Sinthasomphonének sikerült elmenekülnie, Jeffreyt pedig letartóztatták, de egy hét múlva ki is engedték óvadék ellenében. Anthony Sears egy 24 éves, feltörekvő modell volt, amikor találkozott Dahmerrel egy bárban, aki később - attól való félelmében, hogy a rendőrség az ő lakását megfigyeli - nagymamája házába vitte és ott végzett vele. Sears szépsége elvarázsolta, ezzel indokolta később, hogy több, rá emlékeztető trófeát is megtartott.
A következő évben 12 hónap letöltendő, illetve 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Keison Sinthasomphone ellen elkövetett szexuális erőszak miatt, viszont kijárhatott dolgozni a közelben lévő Ambrosia Csokoládé Gyárba, azzal a kikötéssel, hogy regisztrálnia kellett a szexuális bűnözők nyilvántartásába. 10 hónap letöltése után szabadult és lakást bérelt Milwaukee-ban.
Két hónappal azután, hogy kiszabadult a börtönből, ismét ölt. Raymond Smith egy 32 éves prostituált volt, akit 50 dollár ígéretével csalt házába, elkábította, megfojtotta, feldarabolta, a testrészeit megfőzte és végül savba tette, kivéve a koponyáját. Amikor a szomszédai panaszkodni kezdtek a szagok miatt, azt mondta a házmesterének, hogy elromlott a hűtője. Végül nem is lett semmi folytatása az esetnek, pedig későbbi beszámolók alapján még sokáig érezni lehetett az átható, jellegzetes rothadó szagot az egész házban.
1990 júniusában végzett Edward Smith-szel. Ekkor tett először kísérletet a test konzervációjára, ami végül nem sikerült neki. Ez év őszén további 2 áldozattal is végzett, viszont egyikük esetében eltért korábbi módszereitől: Ernest Miller torkát elvágta, mivel nem volt már elég altatója. David Lee Thomasszal pedig annak ellenére végzett, hogy saját bevallása szerint nem is érzett semmilyen vonzalmat a férfi iránt, és később nem is tartott meg semmilyen tőle származó trófeát. Néhány hónappal később a már megszokott módszerrel végzett a tizedik áldozatával, Curtis Straughterrel; pénz ígéretével a házához csalta, megfojtotta, feldarabolta, testrészeinek egy részét pedig megette, valamint az ő koponyáját is megtartotta. A következő áldozatával, Errol Lindseyvel is kísérletezni próbált. Elkábította, koponyájába lyukat fúrt, majd ebbe savat öntött. Ekkor azonban áldozata magához tért, menekülni próbált, de Dahmer utolérte, és végzett vele.
A 14 éves Konerak Sinthasomphonének is majdnem sikerült megszöknie tőle; miután felcsalta magához, elkábította és megerőszakolta, az ő koponyájába is lyukat is fúrt. Konerak azonban magához tért, és valahogy sikerült leráznia magáról a férfit, majd kimenekült az utcára. Ott két helyi nőtől kért segítséget, akik kihívták a rendőrséget. Ekkor érkezett meg Dahmer is a helyszínre, és bizonygatni kezdte, hogy Konerak az ő 19 éves szeretője, nem történt is semmi, csak összekaptak. A két nő minden tiltakozása ellenére a rendőrök visszakísérték őket a lakásba, ahol Jeffrey végül megölte, majd feldarabolta a fiút. A sors borzasztó fintora, hogy Konerak a még 1988-ban Jeffreytől megszökött Keison Sinthasomphone öccse volt.
A következő áldozata, a süketnéma Tony Hughes már két éve ismerte Dahmert, amikor az a már jól ismert módon házába csalta őt, később pedig végzett vele. Matthew Turner egy nagyvárosi művészlélek volt, akivel Chicagóban való tartózkodása során ismerkedett meg. Dahmer meghívta magához Milwaukee-ba egy fotózásra, később lakásában végzett vele. Hasonlóképpen találkozott Jeremiah Weinbergerrel, a 15. áldozatával. Őt az utcáról hívta fel magához, elkábította és végzett vele. 1991 júliusában találkozott Oliver Lacyvel. Miután bedrogozta, megfojtotta és feldarabolta, a szívét a hűtőjébe tette, hogy később elfogyaszthassa. Nem sokkal később ugyanezzel a módszerrel végzett a 17., egyben utolsó áldozatával, Joseph Bradehofttal.
Július 22-én azonban minden megváltozott, amikor két, Milwaukee utcáin járőröző rendőrt egy megbilincselt kezű férfi állított meg. Tracy Edwards, akiből majdnem a 18. áldozat lett elmondta, hogy elkísérte Dahmert a közelben lévő lakásához, azonban amikor belépett, az orrát megcsapó bomlás és savak borzasztó egyvelege rögtön gyanút ébresztett benne, és menekülni próbált, csakhogy Jeffrey egy késsel a hálószoba felé kényszerítette. Ott Edwards baráti közeledést színlelve nyert egy pillanatnyi időt, és egy jól irányzott, arcára mért ütéssel megtántorította Dahmert, majd sikerült kimenekülnie az ajtón.
A rendőrök kezdetben nem igazán hittek Edwards beszámolójának, és – hasonlóan Konerak Sinthasomphone esetéhez – visszakísérték a sokkos állapotban lévő férfit Dahmer lakásához. Ott Jeffrey beengedte őket, és teljes nyugalommal válaszolt a rendőrök minden felmerülő kérdésére. Még akkor is, amikor az egyikük a házban talált, emberi testrészeket ábrázoló képekre kérdezett rá, ő akkor is a legnagyobb lelki nyugalommal közölte velük, hogy: „Igen, ezek mind igaziak.” Ezt követően viszont szökni próbált, a két járőr azonban ekkor már erősítést kért, hamar elfogták, és le is tartóztatták. A kiérkező rendőröket iszonyú látvány fogadta: a hűtőből előkerült egy emberi fej, egy törzs, és két szív, ezek mellett a konyhában további négy fejet találtak. Később még hét koponya került elő a hálószobából.
Kihallgatása során Dahmer készségesnek mutatkozott, nem tagadott semmit, mind a 17 gyilkosságot beismerte. Annak ellenére, hogy áldozatai közül 1 fehér, 2 latin-amerikai, 2 ázsiai, ugyanakkor 12 afroamerikai volt, sértőnek találta, hogy mind a rendőrség, mind a sajtó faji alapon elkövetett gyűlölet-bűncselekményeknek próbálta meg beállítani a gyilkosságokat. Az FBI róla szóló aktája szerint az volt a magyarázata, hogy ő mindig az alapján választotta ki az áldozatait, hogy mennyire találta vonzónak az illetőt. Arra a kérdésre azonban, hogy érez-e bármiféle megbánást, nemmel felelt.
1992-ben került sor a tárgyalásra, amelyet óriási érdeklődés övezett, nemcsak a gyilkosságok szörnyű jellege, hanem az áldozatok többségének faji hovatartozása miatt is. Dahmer korábbi vallomása ellenére ártatlannak vallotta magát, elmebetegségre hivatkozott. Ezt végül teljesen elvetette az esküdtszék; 10 óra tanácskozás után bűnösnek, de teljesen beszámíthatónak találták. Végül tizenhatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték (amely több, mint 900 évet jelent). A Columbia Correctional Facility-be kerülve kezdetben elzárva tartották, majd saját kérésére a többi rab közé engedték. Gyakran igyekezett rabtársait és az őröket megbotránkoztatni; emberi végtagokat formázott az ételekből, eljátszotta, hogy kannibál, valamint többször is kérkedett rabtársainak tetteivel, ezzel hívta fel magára későbbi gyilkosa figyelmét is.
1994. november 28-án éppen a mosdókat takarította két társával, Cristopher Scarverrel, valamint Jesse Andersonnal, amikor 20 percig felügyelet nélkül hagyták őket az őrök. Ekkor Scarver, aki maga is gyilkosságért ült akkor már több éve, és akit mélyen felkavart Dahmer személye, először őt, majd Andersont is agyonverte egy vascsővel.
Jeffrey Dahmert a hátborzongató hírneve nemcsak, hogy túlélte, de halála után még nagyobb is lett, számos könyv, film foglalkozott életével és tetteivel. Egyfajta kultusz épült ki körülötte, ami nagyrészt abból fakad, hogy bár a társadalom döntő többsége mélységesen megveti személyét, sokan vélik, hogy a környezete áldozata; gyermekkori elhanyagoltsága és traumái formálták azzá a szörnyeteggé, akivé később vált.
