A segítség intézménye szinte egyidős az emberiséggel. A hétköznapjaink részét képezi a legapróbb gesztusoktól egészen a komolyabb szívességekig. Azt is mondhatnánk az emberi természet egyik alapvető alkotóeleme. A személyes kommunikáció és a bizalom kialakulásának fontos komponense, hiszen a segédkezés 93%-ban olyan személy felé irányul, akit ismerünk. A segítségnek rengeteg formáját és eszközét ismerjük, melyek megnyilvánulhatnak cselekedetekben, illetve anyagi és erkölcsi alapú támogatásban.
Az erkölcsi alapú segítségnyújtás egyik típusa az önkéntes segítség, mikor időnket és képességeinket arra használjuk, hogy pusztán lelkiismereti meggyőződésből jót tegyünk másokkal. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha a már említett személyesség és bizalom hiányzik milyen garancia van arra, hogy a segítségnyújtás valóban megalapozott és indokolt? Hol képződik az az etikai határ ameddig még képesek vagyunk őszinte meggyőződéssel önkéntes munkát végezni?
Napjainkban a különböző civil szervezetek tárt karokkal várják a lelkes önkéntes jelentkezőket a humanitárius segítségnyújtás működtetéséhez. A szomszédunkban zajló fegyveres konfliktus miatt millióknak kellett elhagyni otthonukat. Ezek az emberek kérnek segítséget, amelyért a legtöbben rendkívül hálásak. Sajnos azonban a rászorultság ténylegessége nehezen ellenőrizhető. A tapasztalatok alapján az önkéntes segítség könnyen kihasználható tevékenység. Az erkölcsi kódex sok esetben felülírja a racionális gondolkodást. Kellemetlen érzelmi nyomás helyezkedhet ránk, hiszen nem tudhatjuk ki az, akinek valóban szüksége van a segítségünkre és ki az, aki csak kihasználja jóhiszeműségünket.
A társadalmi megbecsülés igen magas az önkéntesek irányába, bár vannak, akik szerint ingyenes munkaerőként használják őket. Sok esetben megkérdőjelezhetőek a körülmények, van azonban, ami mindig állandó lesz. Az önzetlenség és a segítség örökösen kifizetődik. A „jó tett helyében jót várj” mondást mindannyian hallottuk gyerekként, mely bár egyszerűnek és elcsépeltnek hangzik a legtöbbször igaz. Nem is kell feltétlenül filantrópnak lenni ahhoz, hogy megállapodjunk abban, az emberi élet az egyik legértékesebb az általunk ismert világban. Egyetlen személy megsegítése is megéri azokat az említett kockázatokat, amik miatt sokan nem hisznek az önkéntes tevékenységek hasznosságában és nem is vesznek részt ezekben.
Az önkéntesség olyan érték, melynek hasznosságát, konstruktív jellegét és társadalmi szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Fejlesztik a szociális készségeket és kompetenciákat, segítik a társadalmi szolidaritást, valamint sokoldalú tapasztalatot nyújtanak. Az önkéntes tevékenységek mind az önkéntesnek, mind a közösségeknek, mind pedig a társadalom egészének javára szolgálnak.
