1991-ben Mexikó azzal fordult Bécshez, hogy egy régi madártollból és nemesfémekből álló fejdíszt szeretnének megvásárolni. Választ sokáig nem kaptak, így hajlandóak voltak egy hintót is adni érte. Végül az üzletből nem lett semmi, azonban ezek az események felvetettek egy érdekes kérdést. Kinek van jogalapja a történelmi örökségéhez. Az európaiaké lenne az, amit szereztek vagy azok az őslakosok kincsei? Ennek járok cikkemben utána.
A fejdíszt, amiről a felvezetőben olvashattatok, egyesek II. Montezuma azték császárnak tulajdonítják, míg mások szerint azonban veje Hernán Cortes tulajdona, aki ajándékba kapta azt az uralkodótól, még háborújuk előtt. Azonban így vagy úgy, de a diadém a híres konkvisztádor tulajdonába került Tenochtitlán eleste (1521) körül. A főleg aranyból és madártollból készült fejdísz kizárólag hatalmas urak viselhették az azték kultúrában, így minden értelemben drága és értékes tárgynak számít. Cortes végül királyának, V. Habsburg Károlynak, a Napkirálynak adta – akinek beszédes beceneve onnan ered, hogy ő érte el először a történelemben azt, hogy a nap sosem ment le birodalmában. V. Károly Habsburg spanyol uralkodó pedig vélhetőleg öccsének, a magyar történelemben jól ismert Ferdinándnak küldte. Feltehetőleg így került el az ékszer Innsbruck-ba, ahol feledésbe merült a származása. Sokáig mór fejdíszként azonosították (vélhetően a szintén spanyol kötödés miatt). Később azonban kiderült valódi eredete és ennek fényében pedig hamarosan fel is újították, viszont hozzá is illesztettek darabokat továbbá egyes arany elemeket réz darabokra cserélve renováltak.
A kalandos történet eltérően él a mexikóiakban és az osztrákokban. A jogi kérdés az, hogy kinek a tulajdona, öröksége a fejdísz. Illetve meg lehet-e kockáztatni egy szállítást, ami a fejdíszt veszélyeztetné. Mexikó mindenesetre rabolt értékként tartja számon, ami a legnagyobb nemzeti atyjuk tulajdona volt. Habsburg Miksa ugyanis az 1800-as években Mexikó császára volt, de nem a Monarchia támogatásából, hanem III Napoleón francia császár megbízatásából. Végül megbuktatták és hintója így került Mexikó kezébe.
Ha végig gondoljuk itt két háború zsákmányszerzéséről, vagy két uralkodó ajándékáról beszélünk – a Habsburg császári hintó, ami mexikói tulajdon, hiszen államfőjük birtokában volt, illetve egy fejdísz, ami később származási országából elkerülve ajándékká vált egy másik császár számára. Vajon joga van államoknak az ilyen „zsákmányok/ajándékok” visszaköveteléséhez?
Ha erre a kérésre igen a válasz, még mindig van egy akadály. A fejdísz szállítása akár annak pusztulásához vezethet, ergo a mexikóiak és minden résztvevő nemzet kulturális örökségéhez fűződő joga sérülne, ha megrongálódna a fejdísz. Ha találnának egy magyar műkincset külföldön és félő lenne annak pusztulása a szállítás révén, vajon lemondanánk arról, hogy visszaszállítsuk az anyaországba és vállalnánk, hogy nekünk kelljen kiutazni, hogy láthassuk?
Bár nemzetközi jogi konfliktus még nem kerekedett az ügyből, de korszak alkotó lehetne egy ilyen per, ami később precedensként jogalapul szolgálhatna a nyugati hatalmak által „szerzett” örökségek visszakövetelésére.
Mindenesetre az ereklye jelenleg Bécsben található, de csak nagyon ritkán állítják ki, hiszen állapota egyre válságosabb, ami azért nem is csoda, hiszen az azték korszak egyik utolsó fennmaradt eredeti fejdísze.
