Post-truth. Ez a kifejezés lett 2016 szava az Oxford Dictionaires szerint. Azt jelenti: túl az igazságon. 2021-ben ki ne hallotta volna már azokat a szavakat, hogy álhír, dezinformáció, összeesküvés-elmélet. Jelen írásomban az említett szavakat és az őket körülölelő világot fogom körbejárni, vagyis azt, hogy miért jöttek létre, hogyan terjednek, és milyen hatással vannak a politikai kampányokra.
Az alhírekben önmagukban semmi újdonság nincs: egyidősek az emberiséggel. Fama volat – azaz a szóbeszéd szárnyal, ahogy a régi latin közmondás tartja, utalva arra, hogy a megalapozatlan hír gyorsan szárnyra kap. Kétségtelen azonban, hogy ma a közösségi médiának köszönhetően sokkal hamarabb és gyorsabban „szárnyra kél” egy álhír vagy összeesküvés-elmélet, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A konspirációs kultúra azonban nem jön messziről. Kétségkívül hatékonyan befolyásolják vele az emberek gondolkodását és elégítik ki információéhségét, azonban a post-truth legalább annyira nyugati, mint keleti jelenség, s nem véletlen, hogy maga a fogalom is Amerikából származik.
Fogalmilag tisztán látni
Egy, a második világháború idején készített felmérés különböző kategóriákra osztotta a szóbeszédeket, amely csoportosítás az álhírekre is igaz, eszerint beszélhetünk: a rózsaszín jövőt vázoló vágyálmokról, a közösség tagjait szembefordító ékverőről, és a félelmeket kifejező mumus szóbeszédekről. Utóbbi két kategória gyakran jelenik meg összeesküvés-elmélet formájában, amely tulajdonképpen egy ellenünk szóló titkos szervezkedést jelent egy olyan terv megvalósítása érdekében, amely a saját csoportra ártalmas lehet, és célja, hogy gazdasági-politikai hatalomra tegyen szert. A dezinformáció pedig egy szándékosan megtévesztő, manipulatív technika.
Közösségi média = demokrácia?
Amikor az internet, majd annak nyomán a közösségi médiafelületek elterjedtek, általános vélekedés volt, hogy soha nem látott demokratizálódási hullám fog végigsöpörni a világon. Ezt a feltételezést sokan arra alapozták, hogy a közösségi média nyújtotta szabad véleménynyilvánítás, a politikába mindenkinek beleszólást engedő felületek több lehetőséget nyújtanak az állampolgárok számára a közügyek irányítására, szemben a politika nehezen kontrollálható, horizontálisan szerveződő világával. A közösségi médiát egyenesen a diktátorok rémuralmának nevezték, és nem megalapozatlanul, hiszen a Kínai Kommunista Párt által alkalmazott internetcenzúra, az Erdogan-rezsim elleni tüntetések és az arab tavasz felkeléseiben való segítség is ezirányba mutatott. Ez a következtetés azonban elhamarkodott volt, hiszen az utóbbi évek a napnál is világosabban rámutattak arra, hogy a liberális demokrácia ellenségei sokkal jobban ki tudják aknázni a közösségi média adta lehetőségeket. A főbb közösségi médiaplatformok megjelenése óta (Facebook 2004, Youtube 2005, Twitter 2006) az Economist Intelligence Unit, illetve a Freedom House demokrácia állapotáról szóló összesítései a demokráciák lassú, globális visszaszorulását, nem pedig azok terjedését mutatják.
A közösségi médián keresztül terjesztett álhíreket az utóbbi évtizedekben leginkább a nyugati világ riválisai és ellenségei – leginkább Kína és Oroszország – tudták kihasználni. Elég csak arra gondolni, hogy hogyan befolyásolta Oroszország az amerikai elnökválasztást és segítette győzelemre Donald Trumpot, de a Brexit-kampányban terjesztett álhírek is magukon viselik az orosz trollok ujjlenyomatait. A modern kor diktátorai közel sem olyan régimódi technofóbok, mint mutatják magukat, sokkal inkább a modern kor okos autokratái ők, akik hatékonyan aknázzák ki a technológiai vívmányok nyújtotta lehetőségeket a saját hatalmuk megtartása, a globális politikaformálás és egy alternatív politikai valóság megteremtése érdekében.
„Ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények.”
A címben szereplő idézet Kellyanne Conwaynek, Donald Trump főtanácsadójának tulajdonítható, aki ezt felelte arra válaszul, hogy számon kérték rajta nehezen igazolható mondatait a leendő elnök beiktatásán részt vevő emberek számáról. A post-truth lényege tulajdonképpen abban áll, ami a posztmodern egyik legfontosabb alapelve: nemcsak véleménye, saját ténye is lehet mindenkinek. Milyen demokratikus, nemde? A post-truth világban elmosódik a tények és vélemények közötti különbség. A valóság utáni korszak az alternatív tényekből és álhírekből táplálkozik. Ez utóbbi kifejezésnek hosszú múltja van, és olyan, a nyilvánosság fórumain terjesztett információkra utal, amelyeket szándékos megtévesztés céljából fabrikáltak. Vagyis a hazugság minősített esetével állunk szemben, ugyanis az álhír terjesztője pontosan tudja, hogy amit mond, az nem igaz.
Csoportösszetartozás
Ezidáig felvetődhetett a kérdés bennünk, hogy miért hisznek mégis sokan bődületes ostobaságokban. Tisztáztuk, hogy nem pszichiátriai, jövedelmi vagy iskolázottsági gyökere van. Ezeknél egy sokkal nagyobb, a valósággal, tényekkel szemben „vakságot” okozó tényezőt kell figyelembe venni, ez pedig a csoporthoz tartozás szükségessége, amely az egyik legmélyebb, tudattalan igénye az embernek. Az összeesküvés-elméletek a csoportközi viszonyok és konfliktusok kontextusában születnek s élnek. Funkciója, hogy megóvja a csoportot a fizikai és szimbolikus fenyegetésektől azzal, hogy a Jó és a Gonosz, a Bűnös és az Ártatlan közé állít éles határokat azon szükségletünk miatt, hogy az embereket barátokra és ellenségekre osszuk szét. Hogy fenntartsuk a csoport és az én koherenciáját, meg kell magunkat különböztetni az idegenektől. Ha azt mondjuk, hogy ezek jók és ezek hozzánk tartoznak, azt is mondjuk, hogy a többi a rossz és másokhoz tartoznak. Ebben segítenek minket az összeesküvéses álhírek. Az összeesküvés-elméletek segítik a csoportot az önértékelésük növelésében, valamint jelentős szerepet játszanak a felelősségelhárításban, ami szintén az önértékelés növekedéséhez vezet.
Egy csokorral belőlük
Lássunk néhány példát az utóbbi évekből összeesküvés-elméletekre, álhírekre, dezinformálásra. Ezek egy része közvetve, de hatást gyakorolt politikai eseményekre, mint a Brexit vagy az amerikai elnökválasztás. 2016 decemberében egy fiatal férfi géppisztollyal sétált be egy washingtoni pizzériába, mert egyes oldalak szerint Hillary Clinton fő kampánytanácsadója, John Podesta által kiépített pedofilhálózat működik az alagsorban, és gyerekeket bántalmaznak. Sokan gondolják azt is, hogy Barack Obama valójában muszlim, és az iszlám vallást gyakorolta a Fehér Házban. A britek 40 százaléka és azon belül az unióból való kilépést leginkább támogató Brit Függetlenségi Párt szavazóinak 78 százaléka hiszi azt, hogy a brit kormány szándékosan titkolja el a bevándorlók pontos számát. Hovatovább, az amerikai republikánus szavazók fele úgy gondolta a 2016-os elnökválasztást követően, hogy Hillary Clinton kiszivárgott e-mailjeiben az egyes kódszavak, mint a „pizza” pedofilügyekre, emberkereskedelemre, sátánista rituálékra utalnak. Már-már klasszikusnak számító, soha véget nem érő összeesküvés-elmélet a globális felmelegedés tagadása, a laposföld elméletben való hit, vagy hogy az ikertornyokat 2001-ben az amerikai és az izraeli kormány közös akciója nyomán rombolták le. Végül ne feledkezzünk meg a macedón féknyúzgyárról sem. A macedóniai Velesz városában, 2016-ban alapított worldpoliticus.com és trumpvision365.com nevű oldalak a dezinformálás és álhírgyártás fellegvárainak számítottak, amelyeken kizárólag Donald Trumpot magasztaló és a demokratákat támadó hírek jelentek meg.
„Okosak” lettünk
Zárásként álljon itt a post-truth világról írt egyik első könyvből egy idézet, amely az USA-ban jelent meg, 2004-ben. A szerző, Ralph Keyes közíró a fogalmat a hazugságból bontotta ki: „Habár mindig voltak hazudozók, legalább hezitálva, csipetnyi szorongással, enyhe bűntudattal, esetleg kissé szégyenkezve hazudtak. Most, hogy ilyen okos emberekké váltunk, meg tudjuk indokolni, miért ferdítjük el a valóságot, és így szabadon el is rejthetjük azt. Ezt hívom én valóság utáni világnak. Egy valóság utáni korszakban élünk.”
