Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság és Erdély... Ezen területeken a magyar anyanyelv egyre kevésbé tudja betölteni nemzetmegtartó szerepét. Mi a helyzet Trianon után 100 évvel a Kárpát-medencében? A Kisebbségi Jogvédő Intézet Nyári Egyetemén boncolgattuk ezt a témát.
Az őshonos magyar nemzeti közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban. Ez a jog pedig a születésük helyéhez köthető, illetve ahol felmenőik is éltek és alkottak generációkon keresztül. Városokat és falvakat építettek, virágoztatták a kultúrát és védték a földet, ahol ma az utódaik élnek. Így tehát joguk van a nemzeti azonosságtudatuk megtartásával a szülőföldjükön teljes életet élni, autonómiaigényük jogilag megalapozott.
Azonban a 100 éve elcsatolt területeken a magyarság ma bizonytalanságban él. Közel harminc éve törekszenek jogkövető módon és parlamentáris úton érvényt szerezni a kisebbségi kollektív jogaiknak. Több országban ugyanis a törvény biztosít számukra nemzetiségi jogokat, de azok gyengék és csak elméletben működnek. Kimagasló támogatást jelent azonban Magyarország, amely jelentős és nagyvonalú pénzügyi és gazdasági juttatásokat biztosít a külhoni magyarok részére.
Hol tartunk ma? Szlovákia ugyan a magyarságot másodrendű állampolgárnak tekinti, nyelvhasználatuk tekintetében megengedő, de ennek végrehajtása azonban kirekesztő. Kárpátalján harc folyik az anyanyelvi oktatásért a nyelvtörvény bevezetése miatt. A legújabb jogalkotási gyakorlat az anyanyelvi oktatás nagymértékű csökkenésén dolgozik.
Románia alkotmánya kirekesztő, ugyanis nem tekinti államalkotó tényezőnek a magyarokat a szülőföldjükön. Az anyanyelvhasználati jogaik azonban csak papíron léteznek.
A Szerbiához tartozó Vajdasági területen azonban a kulturális autonómia jelei már-már megjelentek a szórványban és tömbben élő magyarok esetében is.
Hogyan lehetne elkerülni a magyar nemzetiségűek asszimilációját és mi lenne a megmaradásuk feltétele? Az első és legfontosabb lépés úgy véljük az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén születéstől halálig. A nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának joga külső feltételek nélkül, egyenrangú állampolgárság az adott országban és pénzügyi-gazdasági függetlenség. Egy szóval tehát: szubszidiaritás. A teljes és tényleges körű autonómia biztosíthatja a szülőföldön való boldogulásukat és fennmaradásukat. Ennek azonban két fő pillére van: a jogbiztonság és a gazdasági fejlődés garantálása.
Legfontosabb kiemelni, hogy magyar kisebbségek nem kevesebbet szeretnének elérni, mint nyelvük egyenjogúsítását, azaz hivatalos használatának jogát. Ugyanakkor egyikük sem szorgalmazta a magyar nyelv hivatalossá tételét az adott állam teljes területén, de ott, ahol élnek, azaz helyi és regionális szinten igen. A két egyenrangú regionális hivatalos nyelv nem ismeretlen jelenség Európában, hiszen például Belgium fővárosa, Brüsszel kétnyelvű város: hivatalos nyelve a francia és a holland, így a fővárosban minden felirat és utcanévtábla kétnyelvű. Ez a jelenség nem ismeretlen a Kárpát-medencében sem, de csak csekély mértékben található meg.
A Kisebbségvédő Jogintézet elhivatottan foglalkozik a határon túli magyarok helyzetével, kiépítve egy Kárpát-medencére kiterjedő jogsegélyszolgálatot megragadva az uniós és a nemzetközi jog által kínált lehetőségeket. Ugyanakkor fontosnak tartja a megfelelő elméleti háttér biztosítását is, így fiatal jogászoknak, jogászhallgatóknak kínál képzéseket. Ennek keretében került megrendezésre az online Nyári Egyetem is, ahol összefoglaló és teljes képet kaphattunk a külhoni magyarok helyzetéről.
