Az, hogy mentális egészségünk és személyiségünk fejlődéséhez mennyit számítanak a kiegyensúlyozott és normális környezetben eltöltött gyermekéveink ma már tudományos tény, elismert, pszichológiai szaktekintélyek foglalkoznak a kérdéssel. Ha a gyermekek mentális egészségére már 1933 előtt is ekkora hangsúlyt fektettek volna, talán a Papin nővérek sorsa is másként végződik.
A testvérek előélete
A Papin nővérekként elhíresült testvérpár – Christine és húga Lea - rendkívül rossz, abúzív családi körülmények között nőtt fel, a franciaországi Le Mans-ban. Anyjuk elhanyagolta őket és a két lány gyakran volt tanúja és elszenvedője különféle fizikai és lelki bántalmazásnak apjukon keresztül, aki vélhetően többször, szexuálisan is bántalmazta a gyerekeket. A sorozatos, évekig tartó tortúra a testvérek közötti nagyon szoros kapcsolat kialakulásához vezetett, ennek segítségével vészelték át az eseményeket. A családi környezetből végül a szülők válásával szabadultak el, viszont a lányok pszichéje olyan sérüléseket szenvedett, hogy elmegyógyintézetbe kerültek, hogy a traumák okozta problémáikat kezeljék.
A szanatóriumban töltött évek alatt a testvérek teljesen elválaszthatatlanok lettek egymástól, egy pillanatot sem töltöttek külön. Ugyanakkor más emberek csak nagyon ritkán látták őket egymáshoz beszélni, ami miatt elterjedt a pletyka, hogy telepatikus úton kommunikálnak egymással. Miután 1926-ban kiengedték őket, bentlakó cselédként vállaltak munkát, ragaszkodva ahhoz, hogy csak együtt alkalmazzák őket, a Le Mans városában élő nyugdíjas közjegyző, René Lancelin és családja villájában.
A lányok – a visszaemlékezések alapján - semmiféle érdeklődést nem mutattak a külvilág iránt – továbbra is kettesben töltötték szinte minden pillanatukat, ez azonban nem zavart senkit, mivel munkájukat, párban, de évekig szorgalmasan elvégezték.
A gyilkosság
Mígnem 1933 február 2.-án az együttélés tragédiába fulladt. Aznap este René az előzetes tervek szerint egy barátjuk házában találkozott volna feleségével, ahol közösen vacsoráztak volna. Madame Lancelin azonban végül nem érkezett meg és a férj hazaindult megkeresni őt. Ahogy közeledett otthonához feltűnt neki, hogy minden lámpa le van kapcsolva és mindössze a cselédszoba ablakán szűrődik ki halvány gyertyafény. Miután az ajtókat zárva találta, René gyanút fogott és egyenesen a rendőrséghez ment.
Amint bejutottak a házba, a szemük elé tárult a jelenet, amit az esetet vizsgáló pszichiáter, Jacques Lacan mindössze úgy jellemzett, hogy a „vér orgiája”. René felesége és lánya rendkívül kegyetlen halált halt: szemüket kinyomták, arcukat pedig felismerhetetlenségig eltorzították. A testvéreket valamivel később, a cselédszobában találták meg, ahogy meztelenül, összebújva feküdtek az ágyon. Tettüket azonnal beismerték – nyugodtan, a megbánás legkisebb jele nélkül.
Ami a testvérpárra várt
A lányok azonnal börtönbe kerültek, ahol életükben valószínűleg először elválasztották őket egymástól, amit nem viseltek könnyen. A reakcióikból és a néha engedélyezett szóváltásaikból arra következtettek, hogy a testvérek kapcsolata túlmutatott a rokonsági összetartáson. A pszichiáterek megállapították azt is, hogy a gyilkosság értelmi szerzője Christine volt, aki teljesen a befolyása alá vonta szellemileg visszamaradott húgát, Leát. Az indoklás szerint Lea személyisége ekkor már nem volt több, mint Christine személyiségének a kiterjesztése. A börtönfogság alatt Christine az őrültség jeleit is elkezdte mutatni, nem egyszer megpróbálta például kinyomni saját szemeit, aminek következtében kényszerzubbonyba került.
Az ítélet végül 1933 szeptemberében született meg, aminek meghozatalánál elvileg figyelembe vették a testvérek elmeállapotát, családi hátterét és az apjuk által elszenvedett bántalmazásokat, Christine-t végül halálra ítélték, míg Lea börtönbüntetést kapott. Később Christine büntetését életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették.
A nővér sosem tudott megbirkózni azzal, hogy elválasztották a húgától, depressziós lett, nem evett, őrült rohamai is gyakoribbá váltak. Végül 1937-ben halt meg, végelgyengülésben.
Mi történt Leával?
Amit biztosan tudunk, hogy Lea 1941-ben szabadult a börtönből, ez után válik érdekessé a története. Egyes források szerint ugyanis hamis személyazonossággal egy hotelben kezdett dolgozni Nantes városában 1982-ben bekövetkezett haláláig. Ezt azonban Claude Ventura, a lányok életéről dokumentumfilmet készítő rendező megcáfolta. Azt állította, hogy 2000-ben megtalálta az akkor 90. életévében járó Leát, aki egy szociális otthonban élt. Filmjében be is mutatta az idős asszonyt, aki azonban egy agyvérzés következtében részlegesen lebénult és beszédképtelenné vált. A rendező szerint Lea végül 2001-ben hunyt el.
