Szerencsére manapság elég kevés annak az esélye, hogy emberrablás áldozatai legyünk, túszul ejtsenek bennünket. Ellenben sosem árt, ha az ember fel van készülve az élet adta különböző helyzetekre, amikor nem árt, ha tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel és esélyeinkkel.
A túszejtési szituációknak különböző okait különböztethetjük meg. Lehetséges például, hogy a túszejtő meg akar szerezni valamit a túsz felhasználásával. Ez lehet pénz, személyi biztonság, vagy akár biztonságos átkelés egy másik országba, valamint politikai töltettel is rendelkezhet. Elképzelhető az is, hogy nem maga a túsz a célpont, hanem valamilyen harmadik személy (cég, kormány), ami meg képes valósítani a támadó kívánságait, vagy esetleg a túszok szimbólumként szolgálnak (1972-es müncheni olimpián egy férfi az iszlám kormányzatot vette célba, ezért iszlám atlétákat ejtett foglyul).
A túszejtések általában három szakaszból állnak. Ezek felmérése, valamint annak tudata, hogy miket tehetünk az egyes helyzetekben, kulcsfontosságúvá válhat a túlélésben.
Az első szakasz a foglyul ejtés. Ez a legveszélyesebb fázis, ahol a „betolakodó” megpróbálkozik az irányítás átvételével. Ha a túszejtés célja az emberek távoltartása vagy tárgyalás, akkor valószínűbb, hogy a folyamat a második és harmadik szakaszig is eljut, azonban, ha az illetőnél töltött lőfegyver van, és vérontás a célja, akkor azonnali lépésre van szükség. Ilyenkor ajánlott a bármilyen lehetséges úton (ablakok, ajtók) történő megszökés, vagy a túszejtő lefegyverzése.
A második szakasz az őrizetbe vétel, maga a fogva tartás. Ez a folyamat teljes mértékben függ a túszejtőtől, lehet pár óra, nap, de akár hetekig is eltarthat. Ezalatt az időszak alatt folynak a tárgyalások, és a lehetséges kimenetelek összegzése. Az áldozatoknak ebben a fázisban az elsődleges és legfontosabb feladatuk a nyugalmuk megőrzése. Ha elkezdenek pánikolni, az átragadhat a túszejtőre és agresszívabb viselkedést tanúsíthat. Ezenkívül szükséges az együttműködés kimutatása, semmiféle humor, szarkazmus használata, érzelmek kimutatása vagy panaszkodás. Ha lehetőségük van rá (például nincs bekötve a szemük), a túszok minden esetben vegyék szemügyre a környezetüket. Akármilyen részlet később hasznukra válhat, így érdemes figyelniük a helyszínre vezető útvonalat, az épületben zajló tevékenységek hangját, a tárgyak elrendezkedését. Továbbá memorizálják a fogva tartók számát, nevüket, kinézetüket, szokásaikat, egyszóval mindazokat az információkat, amik alapján később a túszejtők azonosíthatók. Esetleges kihallgatás esetén válaszoljanak röviden és ne adjanak ki a szükségesnél több információt.
A harmadik és egyben utolsó szakasz a végkifejlet. Kutatások szerint a túszejtési esetek nyolcvan százaléka háromféleképpen végződik: tárgyalás alapú elengedés, megmentés és szökés. A tárgyalást egy kifejezetten erre a célra képzett személy vezeti, aki általában elhúzza a megbeszéléseket, hiszen minél tovább tart, annál nagyobb a valószínűsége, hogy békésen fog végződni. Ezt elérheti bizonyos taktikákkal, például jelentéktelen részleteket vagy nyitott kérdéseket tesz fel a túszejtőnek. Továbbá meggyőződik az áldozatok biztonságáról, amit azzal tud elérni, ha lenyugtatja a fogva tartót, kialakít kettejük között egy bizalmi kapcsolatot, ami által vizet, vagy éppen gyógyszereket tud juttatni a túszoknak. Ez azért jelentős lépés, mert ha a támadó elkezdi emberként látni áldozatait, nehezebb lesz számára végezni velük.
A megmentés egy kockázatosabb szabadulás, mivel lehetséges, hogy a hatóságok nem tudják megkülönböztetni a túszokat a támadótól, így az áldozatoknak figyelniük kell arra, hogy az esetlegesen megszerzett fegyvert ne tartsák maguknál, és mindenképp kövessék az utasításokat. A megszökés a legkevésbé javasolt „megoldás”, hiszen az jár leginkább az élet kockáztatásával.
Összességében elmondható, hogy a túszejtéssel kapcsolatos tudás mindenképpen hasznos, azonban remélhetőleg nem kell majd a való életben kamatoztatunk.
