Japánban 30 év tiltás után ismét elindult a bálnavadászat. Miután a szigetország tavaly év végén kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (International Whaling Commission - IWC), a japánok többsége nagy örömmel fogadta a fejleményt. De vajon tényleg csak a pénz és a szívtelen hozzáállás áll a háttérben? Mennyire lehet fontos egy ilyen kérdésben a kultúra szerepe, és segít-e a nemzetközi tiltakozás?
Július elsején 30 év után ismét befutott zsákmányával az első üzleti célú bálnavadász hajó. Egymást érik a különböző boldog hangvételű nyilatkozatok a bálnavadász múltra visszatekintő falukból. Sokan az identitásukhoz való visszatérésként értelmezik a fejleményt. Eközben az országra nemzetközi össztűz zúdul kormányok, nemzetközi szervezetek részéről. Sokan tragikus visszalépésnek tartják a történteket, amelyek egy kihalófélben lévő faj embertelen pusztítását teszik ismét lehetővé.
A probléma azonban korántsem egyszerű, és mint mindig, most is nagyon fontos mindkét oldal álláspontját megvizsgálni.
A helyzet objektív kezelését nagyban nehezíti, hogy Japánban a kérdés külföldi szabályozására a belügyeikbe való beavatkozásként tekintenek, leginkább azért, mert hagyományaikat és szuverenitásukat látják befolyásolva. A Japán kormány sokszor hangoztatja a bálnavadászat és fogyasztás kultúrájának múltban gyökerező alapjait és lényeges szerepét a Japán étkezésben, ugyanakkor sokan hívják fel a figyelmet, hogy a bálnahús fogyasztása csak a második világháború után emelkedett jelentős mértékben. A problémát leginkább a 60-as években induló iparosodott bálnavadászat jelentette, amelyben nyoma sem volt már hagyományos elemeknek és vészesen lecsökkentette a bálnák számát.
Az 1946-ban alakult IWC-be Japán 1951-ben lépett be. A szervezet célja kezdetben a bálnavadászat fenntartható szabályozása volt, ám a környezetvédelem megerősödésével egyre kritikusabb légkör alakult ki, majd 1986-ban be is tiltották a kereskedelmi bálnavadászatot. Kivételt képeznek azonban a tudományos célú elejtések. Ezek után Japán olyan kutatások során vadászott bálnákra, melyek megalapozottságát és valódi tudományos célját sokan megkérdőjelezték, annál is inkább, mert a vizsgálatokhoz nyugati szakértők szerint nincs szükség a bálnák leölésére és az elejtett bálnák nagy része az élelmiszeriparban végzi. 2014-ben a hágai Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy a kutatások valójában nem voltak tudományosan indokoltak.
Az IWC-ből történő kilépés óta a bálnavadászat teljesen legális a parttól maximum 20 km-re. Ezen túlmenően, az ország 322 km-es kizárólagos gazdasági övezetében és természetesen a nyílt tengeren, az ENSZ tengerjogi egyezménye kötelező, amely szerint: „Az államok együttműködnek abból a célból, hogy megóvják a tengeri emlősállományt, a cetfélék tekintetében pedig az illetékes nemzetközi szervezetek keretében különösen törekednek ezek megóvására, kezelésére és tanulmányozására.” Az IWC-ből történő kilépés óta Japán nem tagja semmilyen nemzetközi szervezetnek, de egy esetleges bírósági eljárás során könnyedén hivatkozhatna a korábbi tagságára és a szabályozás fenntarthatóvá tételéhez kapcsolódó erőfeszítéseire.
Bár Japán felfogása, miszerint a bálnavadászat tiltása a nyugati-keleti kultúrharc egyik eleme meglepő lehet a téma objektív mivoltát tekintve, erős alapot ad ennek alátámasztására, hogy az országot annak ellenére érik évtizedek óta folyamatos támadások, hogy nem ők vadásszák a legtöbb bálnát, hanem Norvégia. A delfinek és bálnák vadászatáról szóló összesítésben pedig csak a tízedik helyet foglalják el. A történelem során a legnagyobb bálnavadászatot pedig a Szovjetunió követte el.
Az IWC-ből történő kilépésnek kettős negatív hatása is lehet: nemcsak precedenst teremthet más nemzetek számára, hanem mivel Japán volt a szervezet legnagyobb befizetője kilépésével jelentősen gyengíteni fogja azt. A kilépés ellenére nem marad szabályozatlanul a kereskedelmi bálnavadászat, ugyanis a halászati minisztérium minden évben kvótákat határoz meg. Idén a maximálisan levadászható bálnák száma 227, kevesebb a tavalyi 333-nál. Japán érvei közé tartozik, hogy a korábbi technológiákkal ellentétben a modern bálnavadász technikák alig okoznak szenvedést az állatnak, legalábbis sokkal kevesebbet, mint ami a nagyüzemi állattartásban megfigyelhető. Továbbá nem minden bálnafaj veszélyeztetett, és a veszélyeztetett fajok egyedszáma is emelkedik.
Sokan bíznak abban, hogy mivel a bálnavadászat igen kis iparágnak számít Japánban – összesen 300 embert foglalkoztat – önmagától meg fog szűnni. Az életkörülmények javulásával a Japánok bálnahús fogyasztása a töredékére esett vissza. Ráadásul sokak szerint a bálnahús íze alig élvezhető, egyesek szerint kifejezetten rossz.
Összességében negatív fejleményként értékelhető, hogy a bálnavadászat közös szabályozására szolgáló bizottságból egy jelentős ország kilépett, de a negatív következményeket akadályozó fellépésekhez elengedhetetlenül szükséges lenne a kettős mércét nélkülöző, igazságos fellépés.
