Az országunkat és a fővárosunkat kettészelő folyam eltérő szakaszai különböző korokban más és más módon vált a partjain élők élete részévé - legyen szó védelmet adó természetes határról, teherfuvarozásról, turisztikai látványosságról vagy akár a dunai fürdőzésről. Pár évvel ezelőttig a budapesti dunai fürdőzés nem volt megengedett, míg a Duna más szakaszainak esetében ez a tiltás fel sem merült.
Fotó: Fortepan / Lugosi Szilvia
De ez korántsem volt mindig így Budapesten sem. A folyami fürdőzés kultúrája számos országban megvetette lábát, így fővárosunkban is több úszó fürdő épült. Ezeket a XIX. század közepétől Budapest ostromáig működő épített uszodákat fából ácsolták, nyitott medencéiben pedig a Duna vizét hasznosították. Így jött létre a biztonságos folyami fürdőzés, amely a víz erős sodrása miatt a fővárosi szakaszon 1839-től tilos volt.
Kezdetben ezek az építmények a népfürdőket váltották fel, majd idővel az egyre gyakoribbá váló szabadidő eltöltésére használták őket. A funkció változásával megjelentek a különböző kiszolgáló egységek (öltözők, büfék, mosdók), amelyek szintén az úszó felületen kerültek kialakításra. Maga a medence oldalfallal és hálóval elzárt fenékkel rendelkezett, de a víz képes volt átfolyni rajta. Egyes fürdők alkalmasak voltak a vontatásra is, így azok akár több helyszínre is vándoroltak egy szezonon belül, amely tavasztól őszig tartott. Több ilyen fürdő működött a mai Antall József rakparton, de meg lehetett mártózni a Szent Gellért rakparton, az Újlaki rakparton, Óbudánál vagy a Dráva utcánál is.
A háború után az alapanyag hiány és a fokozatosan romló vízminőség miatt nem épültek meg ismét az ostromban elpusztított fürdőhelyek, így ma már nagyon kevesen emlékezhetnek a fővárosi kikapcsolódás ezen formájára. Ugyanakkor bárkiben felmerülhet a kérdés – ma miért nem lehetséges folyami uszodát nyitni? Számos önszerveződő kezdeményezés indult az elmúlt években, amelyek célja a Duna adta lehetőségek jobb kihasználása, a rakpart emberközelibbé tétele. Ilyen projekteknek köszönhető, hogy 2021 óta két helyen is legális a dunai fürdőzés - a Római-parton és a Lágymányosi-öbölben. A Város és Folyó Egyesületnek hála pedig a folyami uszodák kialakítása is előtérbe került.
A legelső tisztázandó kérdés természetesen a megfelelő vízminőség, amit alapvetően bakteriológiai szempontból vizsgálnak. Főként az E. coli és az Enterococcus jelenléte okozhat problémát, amelyek jellemzően a szennyvízben találhatók. Természetesen Budapesten is tisztított szennyvíz kerül a folyamba, de kialakulhat olyan helyzet, hogy a csapadékvíz szennyvízzel keveredve ömlik a Dunába. A belső városrészek egyesített csatornarendszere kevert szenny- és csapadékvizet szállít, amelynek egy része nagy esőzések során - a rendszer túlterhelése miatt - a túlfolyókon keresztül tisztítatlanul ömlik a folyamba. A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet pontosan meghatározza a megfelelő koncentráció határértékét egyéb, a létesítéshez szükséges követelmények mellett. Négy helyszínen történik jelenleg mintavétel, háromnál kiváló a vízminőség, egyedül a Szent Gellért térnél ingadozó.
További megoldandó helyzetet jelent a rakpart forgalmának átszervezése, illetve az elmúlt évtizedekben szálloda- és rendezvényhajók foglalják el a vízfelszínt. A már fentebb említett kormányrendelet mellett a fővárosi építési szabályoknak is meg kell felelni. Jelenleg a Duna-parti építési szabályzat határozza meg ezeket a követelményeket, az országos településrendezési és építési követelményeknek megfelelően. A főváros ennek módosításával próbálja megteremteni a kellő jogi hátteret, de természetesen ez egy nagyon komplex projekt. Egy ilyen fürdő optimális kihasználhatóságához feltétlenül szükséges lenne, hogy könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen, amely a közlekedés átszervezése nélkül szinte lehetetlen. Épp ezért a lakossággal való egyeztetés is egyértelműen nélkülözhetetlen, mivel így egy-egy szakaszon teljesen átalakulhat a rakpart.
Egy évszázados fővárosi hagyomány újraélesztése minden szempontból különleges lenne. A legfőbb kérdés, hogy milyen pozitív hozománya lenne a megvalósításának, illetve, hogy a lakosság érdemesnek tartaná-e az ezzel járó áldozatok meghozatalát. De az biztos, hogy egy ilyen fürdő megjelenésével élénkülhetne a belváros és a Duna kapcsolata, turisztikailag is vonzó attrakcióvá válhatna, miközben az egyre forróbb nyarakat a helyiek számára is elviselhetőbbé tenné.
