Az Mt. jelenlegi szabályozása szerint a munkabért forintban kell meghatározni és kifizetni. Ez a szabály az Mt. 154. §-ának (1) bekezdésében található. Cikkemben azt fogom kifejteni, hogy ez miért okoz (vagy okozhat) problémát a magyar munkavállalóknak. 

A szerződési szabadság problémája

A munkajog a polgári jogtól hagyományosan az ipari forradalmaktól kezdve elkülönült jogágként működik, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elemeinek jelentős részében ne mutatna rokonságot azzal a jogággal, amelyből egyébként eredeztethetjük. 

Ilyen eleme a munkajognak a munkaszerződés, amelyre ugyanúgy érvényesek a polgári jogban általánosan elfogadott alapelvek. Azok közül is a legfontosabb a szerződési szabadság elve, amelynek a vetületei következők: A szerződő felek eldönthetik, hogy akarnak-e szerződést kötni; ha akarnak, akkor kivel kötik meg a szerződést, továbbá azt, hogy milyen típusú szerződést és az adott típust milyen tartalommal kívánnak megtölteni. 

A szerződéskötés szabadságán belül a legjelentősebb a szerződés tartalmának meghatározásához fűződő szabadság. Ebben a körben az Mt. egy rakás olyan garanciális szabályt határoz meg, amely a munkajogban megjelenő felek közötti egyenlőtlenség miatt indokolt. Így az Mt-től való eltérésben négy kategóriát különböztethetünk meg: A kétoldalú diszpozitív szabályokat; a kógens szabályokat; az egyoldalú diszpozitív szabályokat, valamint a korlátozott kétoldalú diszpozitív szabályokat. A főszabály az abszolút diszpozitivitás, egyébként a szerződési szabadságnak megfelelően. A cikk elején idézett rendelkezés az Mt. kógens szabályai közé tartozik [az Mt. 165. § (1) bekezdés e) pontja], melyből következik a probléma, hogy a forint alapú fizetéstől a felek eltérő megállapodása esetén sem lehet eltérni, amennyiben ez megtörténik úgy a szerződésben foglalt rendelkezés az Mt. szabályába ütköző lesz, tehát semmis. 

Miért probléma a forint alapú munkabér kizárólagossága?

Véleményem szerint abban nem lehet vita, hogy a munkajog egyik elsődleges céljából – nevezetesen, a gyengébb fél, azaz a munkavállaló védelméből – következően a cél a munkabérek tekintetében a lehetőség megteremtése, hogy a magyar bérek időtállóak legyenek. Vagyis a munkavégzésért járó ellenérték – a munkabér – az idő telésétől függetlenül megtartsa értékét. Itt fontos megjegyezni, hogy az említett cél nem a rendelkezésnek köszönhetően nem teljesül, hanem a rendelkezés csak gátolja a probléma megoldásának lehetőségét. Tehát a munkáltató és a munkavállaló nem egyezhetnek meg abban, hogy a munkavállaló a munkájáért cserébe például Euróban kapja a fizetését. 

Ahogy arra utaltam a munkajogi szabályozás nem kiváltó oka a problémának, csupán a megoldás lehetőségétől vágja el a munkáltatókat és a munkavállalókat. A probléma oka a forint árfolyam változása, amely az elmúlt 25 évben az értékének a felét elvesztette. Normál esetben, ha a forint értéke nem változna ilyen mértékben ilyen rövid időintervallumon belül, akkor egy ilyen szabály léte nem járna a munkavállaló számára hátrányos következményekkel. 

A probléma megoldása

Az új Mt. megalkotásánál nem titkolt cél volt, hogy a jogalkotó a munkajogot a magánjoghoz kívánta közelíteni, ez a szándék fellelhető az Mt-től való eltérésekre kínált lehetőségek kibővítésében, amely nagyobb teret enged a szerződési szabadság érvényesülésének. Ennek megfelelően lett a diszpozitivitás tekintetében a főszabály az abszolút, kétoldalú diszpozitivitás. 

A polgári jogban a felek megállapodhatnak, hogy milyen valutában kívánják a szolgáltatás ellenértékét teljesíteni, mivel a kötelmi jogban a teljes diszpozitivitás a jellemző. Véleményem szerint, mivel a munkaszerződés is egy magánjogi szerződés, ezért lehetőséget kéne teremteni arra, hogy a felek eltérően állapodhassanak meg a munkabér pénznemének tekintetében. Mindezt azzal a kikötéssel, hogy a kifizetés tekintetében ahhoz a valutához kelljen alkalmazkodni, amiben a munkabért meghatározták.