Pszichopata. Ha ezt a szót halljuk, szinte biztos, hogy mindannyiunknak valamelyik krimisorozat kegyetlen sorozatgyilkosa ugrik be. De vajon milyenek a valóéletben a pszichopaták?
A pszichopátia kifejezést a mindennapi nyelvhasználatban gyakran használják tévesen, nem megfelelő jelentéstartalommal, olykor pejoratív értelemben, éppen ezért a pszichiátria diagnosztikus rendszere ma már inkább az antiszociális személyiségzavar kategóriáját használja rá. Az antiszociális jelző ellenére az ilyen személyiségzavarral diagnosztizált személyek cseppet sem visszahúzódóak, elbűvölő, barátságos és intelligens ember benyomását kelthetik. Az antiszociális elnevezés inkább arra utal, hogy ők hajlamosabbak a társadalmi normákat sértő viselkedésre. A kedvesség, barátságosság valójában egy álarc, amely mögé elrejtőznek, mert valójában nagyon egocentrikus emberek, akik csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Ezen érdekek érvényesítése érdekében manipulálnak másokat, és emiatt nem éreznek bűntudatot vagy megbánást. Az empátia is hiányzik belőlük, nem tudják magukat más helyébe képzelni, együtt érezni velük. Érzelmeik sekélyesek, nem képesek az érzelmi állapotuk pontos leírására, például a szomorúságot a frusztrációval azonosítják. Tetteikért nem vállalják a felelősséget, a kötelesség és az elköteleződés számukra nem jelent semmit. Saját hibáikból sem tanulnak.
A pszichopátiát gyakran keverni szokták egy másik személyiségzavarral, a szociopátiával. A szociopátia is az antiszociális személyiségzavarok közé tartozik, éppen ezért rengeteg hasonlóságot mutat a pszichopátiával, ám van közöttük néhány lényeges különbség. A szociopaták a pszichopatákkal ellenben képesek valamennyi empátiával fordulni mások felé, így ők könnyebben tudnak mélyebb érzelmi viszonyokat kialakítani. A bűntudatot is meg tudják élni, viszont sokkal indulatosabbak, szervezetlenebbek.
És mi alapján válik valaki pszichopatává vagy szociopatává? Ebben is eltér egymástól a két személyiségzavar. A modern tudomány mai állása szerint a pszichopátia kialakulásához genetikai tényezők vezetnek. Az agyban két fontos rendszer, a prefrontális kéreg (ami a döntéshozatalért, a szociális viselkedésért, a személyiség és az érzelmek kifejezéséért felelős) és az amygdala (amely az agy érzelmi életének központi eleme) alulműködik egy pszichopátiával diagnosztizált ember esetében, tehát egy működészavar okozza ezt a személyiségzavart. A szociopátia kialakulásához pedig külső tényezők vezethetnek, mint például gyermekkori trauma vagy bántalmazás. Az még a mai napig vitatott, hogy a pszichopátiát is okozhatják-e külső tényezők a genetikai faktorok mellett.
Becslések szerint a népesség 1%-a, azaz minden századik ember szenved antiszociális személyiségzavarban. Elterjedt gondolat az, hogy a bűnözők esetében ez az arány magasabb. Valóban több pszichopata lenne az elítéltek között? Hervey Cleckley amerikai pszichiáter Az épelméjűség álarca című könyvében erről úgy vélekedett, hogy bár a legtöbb elítélt mutatja a pszichopátiás elmezavarra utaló jeleket, csak nagyon kevés igazi pszichopata van közöttük.
A pszichopátiával diagnosztizált bűnözők kapcsán felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy őket mégis hogyan lehet elítélni a tetteikért? Lehet-e kóros elmeállapotra építeni a védekezést az ő esetükben? Hiszen a tudomány szerint ez a személyiségzavar velük született. Páran ezt a felvetést azzal az érvvel utasítják el, hogy a pszichopaták esetében a belátási képesség megvan, ők teljesen tisztában vannak a cselekedeteik következményeivel, ellenben más mentális rendellenességekkel küszködő emberekkel.
Lehet-e gyógyítani a pszichopátiát? Jelenleg úgy tartják, hogy nem, de a pszichoterápia segítheti az ezzel a személyiségzavarral diagnosztizált emberek társadalomba való beilleszkedését.
