Pál apostol talán a Szentírás utolsó központi szereplője. Először az Apostolok Cselekedei 7. fejezetében tűnik fel, ahol helyesli István diakónus megkövezését, majd híres megtérése után a Szentírás második felének „főszereplője” lesz. Térít, leveleket ír, részt vesz a jeruzsálemi zsinaton, sőt, római polgárjoga is volt. Mivel járt ez a titulus, és hogyan segítette Pált?
Szent Pál (születési nevén Saul) a Biblia tanúsága szerint a cilíciai Tarzusban jött világra, zsidó családban. Római polgárjogát szüleitől örökölte, azt azonban nem tudjuk, hogy ők hogyan jutottak hozzá. A Kr. u. 1. században hatályos római törvények szerint az Itália területén élők születésektől fogva rendelkeztek polgárjoggal, emellett császári döntéssel több provincia, illetve magánszemélyek is megkapták ezt a kiváltságot. Az utóbbi két lehetőség jöhet szóba Pál szüleinek esetében. Archibald Robinson, egyébként ateista valláskritikus szerint a legvalószínűbb az, hogy Pál édesapja sátorkészítőként a római hadseregben teljesített szolgálatáért kapta meg a polgárjogot, családjával együtt.
Az apostol 34 körül kezdte meg működését, rengeteget utazott, és sok új keresztény közösség alapításában vállalt főszerepet, valamint tartott fenn velük kapcsolatot. A Szentírásból több helyen kitűnik, hogy a római jogot ismerte, és ki is használta annak lehetőségeit. Az Apostolok Cselekedetei 16,37 szerint megvesszőzése után a következőt mondta: „Mielőtt elítéltek volna minket, nyilvánosan megvesszőztek és börtönbe vetettek, noha római polgárok vagyunk, s most titokban kiutasítanak? Azt már nem! Jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket!” (Szent István társulat fordítása), ezzel tudatva fogva tartóival, hogy ismeri a jogait, akik tisztelettudóan végrehajtották kérését. Ez az első bebörtönzése során történt, Filippiben, ahol „zavarkeltés” vádjával állították őt a bírák elé.
Szabadulása után, folytatta missziós útját, majd Jeruzsálembe visszatérve újra szembe került a törvénnyel. A zsidók nehezen emésztették meg, hogy Pál a pogányok között is hirdette az evangéliumot, és megvádolták azzal, hogy a Templomba is pogányokat vitt be, ami ekkoriban súlyos vétségnek számított. A tömeget ellene fordították, és meg akarták lincselni, azonban a római helyőrség közbeavatkozott, elfogták, és az ott lévőket elcsendesítve engedték, hogy beszédet mondjon. Felszólalásában elmondta megtérésének történetét egyfajta védőbeszédként, a nép azonban továbbra is vérét kívánta, ezért a jelen lévő római ezredes a várba vitette, majd elrendelte megostorozását. Ekkor Pál megemlítette, hogy neki polgárjoga van, és „Erre nyomban félreálltak, akik kínvallatására készültek. Az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár létére megkötözte őt.”. Ebben az esetben tehát újra sikeresen használta kiváltságát.
Mivel a zsidók továbbra is meg akarták ölni Pált, az ezredes titokban Cézáreába vitette, és ott Félix helytartó kihallgatta őt egy Ternullusz nevű ügyvéddel közösen. Azzal vádolták, hogy „ez az ember veszedelmet terjeszt, és lázadásokat szít az összes zsidó között a földkerekségen, és élére áll a názáretiek eretneksége által keltett lázadásnak”. Pál tagadta ezeket, majd fogságban maradt további 2 évig, ez idő alatt a helytartó abban bízott, hogy megvesztegetik az apostol szabadulásáért. Félix helyét ezután Fesztusz vette át, aki újra kihallgatta Pált. Pál elutasította a Jeruzsálemben való kihallgatás lehetőségét és polgárjogát újra kihasználva személyesen a császárhoz fellebbezett, aki ekkor már Néró volt.
Ezen a ponton az Apostolok Cselekedei elmondása szerint Pál elkövetett egy hibát, mert miután Fesztusz kihallgatta, a zsidó királlyal, II. Heródes Agrippával folytatott beszélgetést, aminek a végén az uralkodó ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert el lehetett volna bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”. Pált ekkor hajóval, egy máltai kényszerpihenő után Rómába vitték, ahol tanított két évig. Itt megszakad a Szentírás elbeszélése és arról, hogy ezek után mi történt, csak találgatni tudunk. Egyesek szerint további utazásokat tett, hogy hirdesse az Evangéliumot, majd a Néró féle keresztényüldözés során halt mártírhalált, más források alapján a császár már ilyenkor, 62 körül kivégeztette, megint mások szerint pedig Hispániában ölték meg.
Amit biztosan tudunk az apostolról az az, hogy akkora hatást gyakorolt korára és a kereszténységre, hogy nélküle aligha maradhatott volna fenn a vallás. Ezt nagyban köszönhetjük annak, hogy polgárjoga volt, valamint, hogy jól ismerte a római jogot.
