Hogyan is működik a világ? Biztos vagyok benne, hogy mindenki feltette magában ezt a kérdést gyerekként. A mesék és rajzfilmek közhelyes világa hamar megmutatta nekünk a jó és rossz küzdelmét, melynek végén a jók diadalittasan ünneplik győzelmüket, míg a gonoszok elnyerik méltó büntetéseket. Mindenki számára van egy pont az életben mikor arcon csapja az emberi valóság hideg keze és nyomot hagy lelkén a gonoszság kiábrándító valósága.
A rosszak nem mindig járnak pórul, a látszólag pozitív személyek is képesek morálisan megkérdőjelezhető tettekre. A legnemesebb elvek is eltorzulhatnak, az igazság bajnokai is meginoghatnak és még a legszilárdabb erkölcs sem mindig képes megmaradni bizonyos körülmények között. Cikkemben egy olyan történelmi személyt fogok bemutatni, aki több millió életet mentett meg és oltott ki egyszerre.
Fritz Haber 1869-ben született Wroclawban és a 19. század végéig elmélyítette tudását a szerves kémia területén, doktori címét 1891-ben szerezte meg A 20. század elején fő céljának tekintette az egyre növekvő népesség élelmezését és az éhezés megakadályozását. A termőföldek egymás után merültek ki az elégtelen nitrogéntartalom miatt, így Fritz a levegőben található nitrogénből kísérelt meg ammóniát szintetizálni. A kutatás kezdetben nem volt eredményes, azonban a német tudós kitartó munkája meghozta gyümölcsét és 1909-ben áttörő sikert ért el. 1914-ben már nagyipari mennyiségben gyártották a műtrágyát, amely jelentősen javította a termelést. Fritz ekkor már a legjelentősebb kémikusok közé tartozott, nagy hírnévre és gazdagságra tett szert. A nagy sikert félbeszakította az első világháború kitörése és azt gondolnánk, hogy egy ilyen emberbarátnak tűnő tudós elfordulna a hadviseléstől. Hiába gondolták ugyanígy barátai és családtagjai, Haber rendkívül hazafias volt és csatlakozott a "Kémiai Hadászati Szolgálathoz”, amelynek 1916-ban igazgatója lett. Korábbi kutatásait arra használta fel, hogy különböző robbanószereket állítsanak elő és ami fontosabb, elkezdődött a gázfegyverek fejlesztése. Haber maga irányította a klórgáz első hadászati bevetését 1915-ben az Ypern melletti ütközetben, annak ellenére, hogy az 1899-ben elfogadott, Hágai Egyezmény kifejezetten tiltotta a fojtó vagy mérges gázok bevetését. 1917-től a németek megtiltották a klórgáz támadó fegyverként történő alkalmazását és helyét a mustárgáz vette át, melyet elsősorban az ellenséges katonák harcképtelenné tételéhez alkalmaztak és hosszú kínkeserves felépülést vagy éppen elhúzódó halált okozott.
Felesége, Clara Immerwahr mélyen elítélte férje militarista nézeteit, PhD-fokozattal rendelkező tudósként úgy vélte, hogy férje a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette és egyes források szerint ezért követett el 1915-ben öngyilkosságot. A háború teljesen megváltoztatta Habert, feleségének halálhíre a legkevésbé sem mozgatta meg, a vegyi fegyverek kutatásával ellentétben. Két évvel később újra megházasodott.
Több mint 90.000 katonai áldozatot követelt közvetlenül a vegyi hadviselés, és több mint egymillió ember halt bele közvetetten a mérgezésbe a gázzal való érintkezést követő hónapokban vagy években. Habert rengeteg kritika érte és ő maga is arra számított, hogy felelősségre vonják tetteiért. Legnagyobb meglepetésére 1918-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki, a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért. A mai napig a Haber–Bosch eljárással gyártják a műtrágyák nagyrészét és egyes számítások szerint az ember testében található nitrogén 80%-ban ebből a bizonyos kémiai reakcióból származik. Napjainkban, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a GPAM (Környezetbarát hajtóanyag keverék küldetés) keretében rakéta-hajtóanyagként teszteli az ammónium-nitrátot. A mai fogyasztói társadalom megteremtéséhez nagyban hozzájárult Franz Haber a háborúban elkövetett borzalmak mellett, így utólag talán kevésbé vitatható a Nobel-díja. Az első világháborút követően újraépítette laboratóriumát és a legkiválóbb tudósokat gyűjtötte maga köré. A munka kifogástalanul zajlott addig míg a nemzeti szocialisták hatalomra nem jutottak 1933-ban. Haber attól tartva, hogy a Német Birodalom újonnan megválasztott kancellárja túlzott érdeklődést mutat munkássága iránt, elhagyta Németországot és beutazta Európát. 1934-ben a svájci Bázelben hunyt el abban a hitben, hogy talán jóvátette bűneit. Halála után azonban az örökségének tekinthető vállalata kifejlesztette a zsidók millióinak elpusztításához használt Zyklon-B-t.
Fritz Haber története jól mutatja, hogy sokszor nem lehet egyértelműen megítélni egy emberi életet és annak hatásait. Bármilyen hihetetlen is kimondani lehet valaki egyszerre tömeggyilkos és életmentő kutató is. Haber hazaszerető emberként szerette volna megóvni honfitársait az ellenségtől és ezt hősiesen végre is hajtotta, nagy áldozatok árán.
