Paul von Lettow-Verbock 1870. március 20-án született Saarlouis-ban, pomerániai eredetű kisnemesi családban. Felmenői között szinte kivétel nélkül mindenki katonatiszt volt, ami az ő pályafutását is nagyban befolyásolta. A tiszti akadémiát 1890-ben fejezte be Berlinben és csatlakozott a Német Császári Hadseregbe, tíz évvel később pedig tagja lett annak a német delegációnak, akik több külföldi intervenciós csapattal együtt leverték a kínai boxer lázadást.
Ezalatt a konfliktus alatt ismerkedett meg a gerilla harcmodorral, mely az ellenséges haderő teljes demoralizálására és az utánpótlási vonalak megsemmisítésére irányuló taktika. Ezen elemekre szükség is van, mivel ezt hadviselés fajtát alkalmazó haderők jószerivel emberhátrányban küzdenek az ellenfelükkel szemben.
1904-ben Német Délnyugat-Afrikába vezényelték, ahol részt vett a Herero lázadás leverésében. Ezen konfliktus során súlyosan megsérült, Dél-Afrikába küldték rehabilitációra és kényszerpihenőre. 1905 és 1912 között Németországban a brandenburgi császári hadiakadémián oktatott, 1913-ban alezredessé nevezték ki és Német Kamerunba vezényelték át. Mielőtt viszont elfoglalta volna a posztját, a vezérkar ismét áthelyezte a Kelet-Afrikai gyarmatokra, itt a haderő főparancsnokaként kezdte meg tevékenységét.
Alig néhány hónappal a kinevezése után kirobbant az első világháború és Német Kelet-Afrika kikiáltotta a semlegességét. Ez azonban a briteket, valamint a velük szövetséges belgákat és portugálokat nem érdekelte, tekintve, hogy a szövetségesek közel 300.000 katonával rendelkeztek a régióban. Ezeknek az egységeknek a 95% a gyarmatokról származó katona volt, míg a német haderő a kezdetekben 3.000 németből és 11.000 aszkari katonából állt. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor hogyhogy nem tudták elfoglalni az antant csapatok Német Kelet-Afrikát? A válasz igen egyszerű, teljes mértékben alábecsülték a németek képességeit és nem használták ki a helyzeti előnyüket, azaz nem indítottak több frontos támadást.
Az első fegyvertény során 8000 brit katona szállt partra Tanga városa mellett. A von Lettow által vezetett haderő létszáma összesen ezer fő volt, és ennek ellenére győzedelmeskedni tudtak a gerillaharc alkalmazása által. Ez úgy történhetett meg, hogy becsalták a Tommy-kat a környező dzsungelbe és a helyzeti előnyüket kihasználásával szinte az egész támadó haderőt felszámolták. (A Tommy a brit katonák megnevezése az első és a második világháború alatt).
Az első győztesen megvívott csata után nem rendezkedett be védelemre, hanem megtámadta Brit Kelet-Afrika területeit és módszeresen elkezdte felrobbantani a kenyai és ugandai vasútvonalalkat. A fegyvertény során sok fegyvert és ellátmányt zsákmányolt az elfogott katonáktól. A legnehezebb kérdést az utánpótlás jelentette, az anyaországból nem tudtak utántöltést biztosítani, így a környékről kellet rekvirálni a szükséges mennyiségű ellátmányt. Egyszer egy szerencsés véletlen folytán jutottak utánpótláshoz 1915 végén. Ez annak volt köszönhető, hogy az SMS Königsber zátonyra futott. Ugyan nem tudták újra üzemképes állapotba helyezni, a hajó másodlagos fegyverzetét azonban leszerelték és mozgóképessé tették, így szereztek tüzérséget. Ami pedig a hajón szolgáló matrózokat illette, csatlakoztak a szárazföldi haderőhöz.
1916-ban új parancsnokot neveztek ki az antant haderőinek élére, Jan Smuts-ot. Smuts vezényletével sikerült elfoglalniuk a német gyarmat fővárosát, Dar es-Salaamot és az összes part menti fontos stratégiai pontot. Nyugatról a belga haderő vonult be, viszont a németek képesek voltak megtartani a belső területeik felett az ellenőrzést. 1917-re a szinte már nomád életmódra áttért német haderő jelentős területeket foglalt el a portugál gyarmat Rhodesiából, az ekkora már körülbelül ötezres lélekszámúra csökkent hadseregével. Az 1918-as évben brit és portugál területeken folytatta az infrastruktúra pusztítását, jelentősebb városokat is elfoglaltak, mint például Namakurát és Katangát. Az általános fegyverszünet kihirdetésé után két héttel tették le a fegyvert a megmaradt katonái (30 tiszt, 125 sorkatona és 1168 aszkari).
A háború után egy évre internálótáborba került, 1919-ben érkezett haza Németországba, ahol nemzeti hősként fogadták és ünnepelték. 1920-as Kappucs utáni tisztogatások során leszerelték. A visszavonulása után megházasodott és négy gyermeke született, import-export üzletekből tartotta fent magát, emellett aktív politikai életet folytatott különböző mérsékelt jobboldali pártokban, és élesen felszólalt az NSDAP programja és Hitler ellen is.
1935-ben Hitler személyesen kérte fel, hogy legyen Németország nagy britanniai nagykövete, azonban ezt a felkérést visszautasította. Az ezt követő időszakban a nagyobb botrányt csak a szolgálati érdeminek és hírnevének köszönhetően kerülhette el.
A második világháború során elveszítette mindkét fiát és a háború végi bombázások során a házát és a feleségét is. Valamikori ellenfele, ám a későbbiekben kiváló barátja Smuts tábornok adományai miatt tudott fennmaradni a felszínen az idős alezredes. A második világégést követően valamennyire rendeződött a sorsa, kiemelt amerikai anyagi támogatást kapott, és megegyezésre eljutott Kelet-Afrikába, ahol találkozott a még életben lévő volt katonáival. 1964-ben érte a halál 94 éves korában. Teljes katonai tiszteletadással temették el, több utca és laktanya is viseli a nevét a mai napig.
