Már több hónapja, hogy Ukrajnában kitört a háború. Azóta sem telik el úgy nap, hogy az ember ne találkozna egyre elkeserítőbb hírekkel, így nem is csoda, ha egy idő után reményvesztetté válik. Ezért is hoztunk el nektek egy kis útmutatást, „lelki táplálékot” karunk papjától, Alessandro Caprioli atyától.

Hogy látod a jelenlegi helyzetet, mint ember és mint embereket szolgáló pap?

Sokan írnak és beszélnek erről a háborúról, sokféle, politikai, stratégiai, gazdasági szempontból. De szerintem, papként, és mindenekelőtt emberként a lényeg, hogy az ember bűnös. Mit jelent ez? Az ember a rosszat teszi. Az ember bűnös, nem tud szeretni. Inkább gyűlöli a másikat egészen addig a pontig, amíg akár már a háborútól sem riad vissza. Hiba lenne azt mondani, hogy az egyik oldalon csak a jók, a másik oldalon csak a rosszak vannak.

Ferenc pápa március 25-én, közösségben a világ összes püspökével, tartott egy olyan szertartást, amely során felajánlotta Szűz Mária Szeplőtelen Szívének az egész emberiséget, különösképpen Ukrajnát és Oroszországot. Miért mindkettőt? Miért nem foglalt állást valamelyik oldalon? Mert bár politikai szempontból mindenkinek lehet és van is véleménye, ami nekünk, keresztényeknek az igazán fontos kell, hogy legyen, az az ember, méghozzá minden egyes ember, minden egyes nép. Ezek a népek harcolnak egymással és amikor kitör egy háború, akkor úgy tűnhet, hogy nincs kiút belőle. Ez egy ördögi kör. Mert a bosszú logikája azt diktálja, hogyha te megtámadtál engem, akkor én vissza fogok támadni. Ezért kell, hogy történjen valami az ember szívében. Ezért imádkozunk Máriához, ezért kérjük Istentől a béke ajándékát. Ugyanígy amikor bűnbánatot tartunk a nagyböjtben, megszólítjuk Istent: „Uram, látsz engem, látod, hogy nem vagyok képes szeretni. Én egymagamban nem tudok békét teremteni a Földön. Segíts nekem! Bocsáss meg!”

A legfontosabb megértenünk katolikusokként, hogy szükségünk van Isten segítségére, az Ő megbocsájtására. Szükségünk van arra, hogy Krisztus példája alapján megértsük mit jelent megbocsátani egymásnak.

Mi lehet egyfajta tanulsága a jelenlegi helyzetnek? Mit tartasz a keresztények legfontosabb feladatának ebben a helyzetben?

Most, amikor az emberek gyűlölik és megölik egymást, mi keresztényként életformánkkal, tetteinkkel példát kell, hogy mutassunk számukra.

Isten szereti az oroszokat és az ukránokat egyaránt. Mindannyiunkért, minden bűnösért meghalt. Akkor nekünk, keresztényekként imádkoznunk kell. Imádkoznunk kell mindazokért, akik szenvednek, akik igazságtalanul szenvednek, a gyerekekért, az idősekért, és minden olyan emberért, akik most a háború következtében ártatlanul szenvednek. De ugyanúgy imádkoznunk kell a bűnösökért is, azokért is, akik rosszat tesznek. Mert bennük olyan lelki sérülés van, ami komolyabb, súlyosabb, mint a test sebei. Vannak, akiknek testi, vannak szellemi szenvedéseik vannak, de vannak olyanok is, akiknek lelki szenvedéseik vannak. Aki gyűlöli a testvérét, az nem lehet boldog; az „lelkileg” nem egészséges.

Fontos, hogy mi, keresztények azt mutassuk, hogy nekünk a béke nemcsak egy szó, egy elvont fogalom, hanem tényleg az, amit kívánunk, azzal, hogy mi nem utálunk senkit. Antonij Bloom ortodox pap szavaival élve: „... a mi utunk az, hogy egy szeretetben, a borzalom ismeretében és megtapasztalásában tartsuk meg egymást; az, hogy nem megértéssel, hanem együttérzéssel öleljük át őket; nem leereszkedéssel, hanem az igazságtalansággal szembeni borzalom és az igazságossággal szembeni kereszt tudatában.”

Nemrég beszéltem egy fiatal ukrán menekült lánnyal. Számára természetesen az oroszok az ellenség, és nagyon büszke arra, hogy ő ukrán. És sok szempontból igaza is van. De ez a lány egy keresztény lány. Ezért minden nap imádkozik a békéért, imádkozik a saját népéért, de Jézus tanításának megfelelően - aki azt mondta nekünk, hogy imádkozzatok ellenségeitekért -nem kíván rosszat sem az ellenségnek.

Katolikusként egy nagyon fontos dolgot is tehetünk; imádkozzunk, kérjük a békét! Az ima sosem felesleges, elvont, jámbor dolog, mert amikor belépünk ebbe a korábban már említett ördögi körbe, nagyon nehéz önerőből kilépni abból. Szükségünk van az újrakezdésre, egy új reményre, és ezt csak Isten tudja megadni nekünk.

Ami még nagyon fontos, hogy lehet konkrétan is segítséget nyújtani azoknak is, akik hazánkba menekültek, és akik ott maradtak a harcok által sújtott szülőhazájukban. Keressük a lehetőségeket, hogy segíthessünk! A lényeg az, hogy kérdezzünk, hol és hogyan tudnánk segíteni, azért, hogy az tényleg a megfelelő helyre menjen, akár például a Caritason, vagy a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. Legyünk aktívak!

Mit üzennél, tanácsolnál a jelenlegi helyzetben a hallgatóknak, fiataloknak?

Szent Pál szerint mindaz, ami velünk történik, a javunkra válik. Ennek a tanításnak az alapja a hit, hogy van Isten, és ez az Isten egy jóságos atya, aki szeret minket, aki mindenható, és aki mindent tud.  Ez pedig azt jelenti, hogy minden, ami történik, Isten akarata szerint történik. De ez nem azt jelenti, hogy Isten okozná a rosszat! Nem Isten okozta ezt a háborút sem, de megengedi. Ez pedig azt jelenti, hogy visszafékezi a mindenhatóságát. Ezeket a csapásokat az Irgalmas Isten mindig féken tartja, de van, amikor lazít a „fogáson”, és megengedi, hogy valami rossz történjen.

Ébredjünk fel, azt mondanám. Az élet nem „habostorta”. Az élet egy komoly dolog. Amikor valami rossz ér minket, fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: „Miért? Mire szolgál ez az esemény az én életemben?” Talán szükségünk van néhány pofonra az élettől, hogy megértsük, alázatosnak kell lennünk. Így ez az egész elvezethet az Isten által kijelölt útra: Szükségünk van Istenre és az Ő megváltására!

Ne maradj le hasonló tartalmakról,
kövess minket Facebook-on és Instagram-on!