Sajnálatos módon az emberiség történelmének bőven vannak sötét oldalai. Gondolhatunk itt a rabszolgaság intézményére, a rengeteg áldozattal járó háborúkra, illetve egyes népcsoportok, kisebbségek ellen elkövetett genocídiumokra. Leghírhedtebb ezen bűnök közül a múlt század közepén bekövetkezett Holokauszt, amely több mint 6 millió áldozatot követelt. Azonban nem szabad megfeledkeznünk a többi, Holokauszthoz hasonló népirtásról sem. Ilyen volt Belgium kongói népirtása is.
Pontosabban fogalmazva II. Lipót belga királyé, aki magántulajdonként szerezte meg Kongót. II. Lipót 1865-ben lépett a trónra, mint Belgium második királya. Személyes meggazdagodása, és befolyásának növelése céljából gyarmatokat akart szerezni, maga, illetve Belgium számára. Mivel ekkora a nagyhatalmak gyakorlatilag a világ minden szegletét felosztották egymás között, egyedül Afrika felé fordulhatott a gyarmatosítás kérdésében. Felfedező expedícióval bízta meg az ekkor már ilyen jellegű kalandjairól ismert Henry Stanley-t. Stanley 450 különböző szerződést kötött kongói törzsfőnökökkel, akik gyakorlatilag ingyen engedték át így Lipótnak a földjeiket. Lipót még ezelőtt megalapította a Nemzetközi Afrikai Társaságot, mely elviekben humanitárius, segítő tevékenységet végzett volna Kongóban. Ez a gyakorlatban másképp zajlott le. Lipót véglegesen az 1884-85-ös berlini konferencián tette rá a kezét Kongóra, amikor a nagyhatalmak felosztották Afrikát egymás között, Lipót pedig különböző engedményekkel és ígéretekkel szerezte meg magának a támogatást a gyarmatosításhoz. 1885-ben Belgium mellett, a Kongói Szabadállam királya is lett. Ekkor vette kezdetét az a folyamat, amelynek során több mint 10 millióan haltak meg Kongóban.
Kongó azért volt különösen érdekes Lipót számára, mert gazdag volt elefántcsontban és gumi gyártáshoz elengedhetetlen kaucsukfában. Lipót fokozatosan rabszolgává tette a kongói népet, akiknek gumiadót kellett fizetniük, azonban ez a gumi vagy elefántcsont adó akkora volt, hogy mellette a helyiek nem bírták eltartani a családjukat, ugyanis a gumi szedéséért nem kaptak értékelhető ellenszolgáltatást. Lipót afrikai katonákkal érte el, hogy ne lázongjanak ellene. Egész falvakat égettek fel és irtottak ki, előfordult, hogy a katonák megették a megfelelő adagot nem teljesítő munkást. Ha valaki nem teljesített, azt általában megkorbácsolták, vagy levágták a kezét, ezeket pedig kosarakban gyűjtötték össze, bizonyítékul. Az emberek nem voltak jól ellátva, romlott volt a hús, halálos kórokat hordozó legyek lengték őket körül és a munka is veszélyes volt, sokan abba haltak bele, hogy leestek egy fáról.
Lipót iszonyúan meggazdagodott, ám tevékenysége nem maradt figyelmen kívül. Egyre több beszámoló származott arról, hogy milyen embertelen körülmények között élnek a kongóiak, végül nemzetközi nyomás hatására 1908-ban Lipót eladta a Kongói Szabadállamot Belgiumnak, így onnanstól kezdve az nem az ő tulajdona volt. Pontosan sosem lehetett felmérni, hogy hányan haltak meg Kongóban, a becslések 3 milliótól egészen a 15 millióig terjednek. Körülbelül az akkori népesség felét irthatták ki, amely 10 millió fő volt. Brutális számokról van tehát szó, földi pokolról Afrikában, ami ráadásul egy humanitárius szervezet égisze alatt történt.
