A vádalku, vagyis ahogyan a magyar jogi szaknyelv hívja: az egyezség. E szóról sokaknak az ismert amerikai kép ugrik be: a vádlott a tárgyalóteremben áll, jobb oldalán az esküdtszék tagjai, szemben vele a bíró, aki csupán egy kérdést tesz csak fel neki: beismeri bűnösségét? Nézzük meg, milyen kép rajzolódik ki erről az intézményről az itthoni szabályozásba való belepillantás után.
Magyarországon az egyezség megkötése tekintetében a szabályozás igen szignifikáns és kötött. A Büntetőeljárásról szóló 2017.évi XC. törvény rendelkezik a vádalku menetéről. A vádlott a vádemelés előtt egyezséget köthet az elkövetett bűncselekmény vonatkozásában, tehát beismerheti bűnösségét a bíróságon. Ezt a törvény egyezség a bűnösség beismeréséről szóló eljárásnak nevezi. A bűnösség beismerésére a teljes büntetőeljárás alatt lehetősége van a vádlottnak, ellenben egyezség kötésére kizárólag a vádemelés előtt. Ennek az a célja, hogy a mielőbbi beismeréssel a terhelt és az igazságszolgáltatásban részt vevő felek is kedvezőbb helyzetbe jussanak.
Az egyezségre az ügyészen kívül a védő, és a vádlott is tehet kezdeményezést. A jog lehetőséget ad arra is, hogy az ügyészség a kihallgatás során is megtehesse a kezdeményezését. Gyakori a nyomozás ezen szakaszában, hogy a bűncselekmény elkövetése miatt előállított személynek nincsen védője vagy jogi képviselője. Ebben az esetben az ügyészség segítségével gondoskodnak a kirendelt védővel való mielőbbi kapcsolatfelvételről. Attól függetlenül, hogy a gyanúsított beismeri-e bűnösségét vagy vállalja-e a tárgyalás lefolytatását, joga van ügyvédet fogadni.
Az eljárási cselekményt tekintve olykor felmerül az a probléma, hogy az ügyészség nem ért egyet a terhelt vagy a védő kezdeményezésével. Amennyiben nem kötnek egyezséget, nincs más hátra, az eljárás zavartalanul folytatódik tovább. A terhelt a teljes bűncselekményre vonatkozóan beismerheti bűnösségét. Mondhatjuk azt is, hogy ez az egyszerűbb út. A terhelt és az ügyészség megegyeznek az egyezség tartalmi elemeiről, ezt követően azt jegyzőkönyvbe foglalják. Ezen egyezség tartalmazhatja a büntetést vagy a meghatározott intézkedést, illetve minden esetben magában foglalja az eljárás megszüntetését. Ezzel szemben a megegyezés nem kerül jegyzőkönyvbe: a legjobb úgy elképzelni, mint egy „kötetlen” beszélgetést az ügyész, a terhelt és annak védője között.
Abban az esetben viszont, ha a bűncselekménynek csak egy részét ismeri be a terhelt, az egyezség kizárólag ezen rész erejéig terjedhet ki, a fennmaradó rész tekintetében a tárgyalás lefolytatásra kerül. Ellenben - és ezt fontos kiemelni - Magyarországon a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a bűncselekmény tekintetében a terhelt „alkudozhasson”. Tipikus példa erre a sértett „szándékosan esett bele a négy késbe az asztalon, és egyébként is én nem tehettem, mert fémallergiám van” eset. Tehát máshogyan megfogalmazva: a terhelt kizárólag az ellene felhozott vád alapján - példának okáért az emberölés tekintetében - köthet egyezséget. Azt azonban nem teheti meg, hogy a bűncselekmény minősítése vonatkozásában elkezdjen alkudozni.
A magyar jogalkotó az egyezség tekintetében jelentős reformot hajtott végre azzal, hogy részletes és strukturált szabályozást adott az egyezség intézményének kialakítására. Célja nem volt más, mint a büntetőeljárás meggyorsítása. Mindez a mai napig jogként és lehetőségként áll az állampolgárok előtt – főképp akkor, ha a „szükség törvényt bont”.
