Bethlen Istvánt egy évszázada, 1921. április 14-én választották meg az akkor még Magyar Királyság miniszterelnökévé. A titulusát tíz esztendőn át viselő államférfira ma a XX. század egyik legjelentősebb politikai alakjaként utalnak. Ebben a cikkben, miniszterelnökségének százéves évfordulója alkalmából áttekintem főbb politikai tetteit, érdemeit, s generálisan reflektálok a Bethleni-konszolidációra.
Gróf Bethlen István, mint azt már említettem, 1921-től tíz éven keresztül töltötte be a miniszterelnöki címet hazánkban, ám kevesen tudják, hogy ezen idő alatt, saját kormányában pénzügy- és külügyminiszter, illetve igazságügyi-, majd földművelésügyi miniszter is volt. Habár 1920-ban nyerte meg pártja, a KNEP - Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja - az országos választásokat, Bethlen István valóban már sokkal korábban szerves része volt a magyar politikai életnek. 1901-től országgyűlési képviselő volt és tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, 1914-18-ig az Erdélyi Szövetség elnöki tisztségét töltötte be. 1919-ben, a Tanácsköztársaság megalakulása után vezetésével létrejött az Antibolsevista Comité, s szintén tagja volt a titokban működő, magyar politikai életet nagyban befolyásoló Etelközi Szövetségnek. Így, mikor 1921-ben megkapta miniszterelnöki kinevezését, s beköltözött a miniszterelnököknek otthont adó budai Sándor-palotába, nem volt számára idegen sem a politikai környezet, sem a feladatkör, amibe belecsöppent.
Bethlen tíz éves miniszterelnöksége négy szakaszra osztható. Az első szakasz 1921-23-ig tartott, ez volt az ún. belpolitikai stabilitás megteremtésének időszaka: egyrészt, az így is területileg széttagolt országot még jobban széthúzó Baranya-Baja-Szerb-Magyar Köztársaságot és a Fehér terrorosok által irányított Lajtabánságot feloszlatta, másrészt stabilizálta a politikai életet a Bethlen-Peyer paktum aláírásával és az Egységes Párt megalapításával. A második, 1923-25-ig tartó szakaszt a pénzügyi helyzet normalizálása és a gazdasági fellendülés elősegítése jellemezte: felvételt nyertünk a Népszövetségbe, 1924-ben létrejött a máig töretlenül működő Magyar Nemzeti Bank és 1927-ben kibocsájtották az új pénznemet, a pengőt. A harmadik 1927-29-ig tartó szakasz a modern szociálpolitika megteremtését, külpolitikai kitörést és békés revíziót foglalta magában: infrastrukturális fejlődések sora vette kezdetét, megalakult az Országos Társadalombiztosítási Intézet és a nemzetközi kapcsolataink is rendeződni kezdtek. Az utolsó, negyedik szakasz a konszolidáció válsága volt: az 1929-es nagy gazdasági világválság hazánkat is hamar utolérte és mivel hatásival Bethlen és kormányzata már nem volt képes megbirkózni, a politikus 1931. augusztusában lemondott.
Az egykori miniszterelnök politikai világképe nagyban meghatározta, és determinálta a problémamegoldási képességét. Realista politikus volt, ez a királykérdésben tökéletesen megmutatkozott: Bethlen - mint a legtöbb magyar arisztokrata – maga is legitimista volt, s megfelelő körülmények között szívesen látta és tudta volna IV. Károlyt a magyar trónon, ám tisztában volt azzal, hogy ebből a magyar népnek több hátránya származna, mint előnye, így miniszterelnöksége alatt megtörtént az utolsó Habsburg trónfosztás is. Konzervatív-liberális beállítottsága volt, míg a kormányzásban, és a társadalmat érintő kérdésekben konzervatív elveket vallott, addig a gazdaságot és kultúrát illetően liberális álláspontja volt.
Bethlen István kétségtelenül a XX. századi magyar történelem egyik, ha nem legkiemelkedőbb államférfija. Úgy gondolom, nekünk, magyaroknak ma, a tárgyalt éra után egy évszázaddal is arra kell törekednünk, hogy olyan személyeket válasszunk hazánk élére, akik legalább annyira jó képességűek, nagy tudásúak, keresztény értékekkel rendelkezőek, morálisak és népnek-élők, mint Bethlen István volt.
