A szexuális bántalmazás, azon belül is a tizenkettedik életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett cselekmények mindig is tabunak számítottak a társadalomban. Csak manapság látszik megváltozni a helyzet, köszönhetően a sok nemzetközi és regionális szervezet által szorgalmazott felvilágosító kampánynak. Annak ellenére, hogy egyszerre heves indulatokat kiváltó és mégis tabu téma a gyermekek szexuális bántalmazása, közismertnek mondható, hogy akik ilyen jellegű bűncselekmény miatt kerülnek egy büntetés végrehajtási intézmény falai közé, számíthatnak a rabtársak részéről érkező fizikai inzultusra.
Felmerül a kérdés, hogy mit is nevezünk szexuális bántalmazásnak? Annak milyen tipikus megjelenési formái vannak? A fogalom meghatározásban Herczog Mária fekteti le az alapokat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciójának alapulvételével.
„A szexuális bántalmazás körébe tartozik minden olyan cselekmény, amelynek során valamely szexuális aktivitásba bevonnak egy gyermeket, ha a gyermek életkoránál, fejlettségénél fogva nem tekinthető felkészültnek, érettnek erre, illetve ha ez a magatartás ellenkezik az adott ország törvényeivel, az elfogadott társadalmi normákkal. A szexuális visszaélés megvalósulhat gyermek és felnőtt, gyermek és gyermek között, ha a gyermek kora és fejlettsége alapján feltételezhetően bizalmi vagy hatalmi viszonyban van a bántalmazottal, és e cselekmény az elkövető igényeinek kielégítésére irányul.”
A szexuális bántalmazás két nagyobb csoportra különíthető el az alapján, hogy a sértett és az elkövető között történt-e konkrét szexuális célzatú fizikai érintkezés, avagy sem. Az első csoportot képzik a kontakt formák, amikor történt érintkezés. Ez lehet:
- Csókolózás
- Nemi szervek simogatása
- Közösülés (anális és orális is)
- Szexuális izgatás céljából eszköz használat
- Ezekről a cselekményekről pornográf felvételek, fényképek készítése
A második csoportba azok a tevékenységek tartoznak melyeknél, az elkövető és a sértett nem
lép (szexuális) fizikai kapcsolatba. Ez a nem-kontakt forma lehet:
- A gyermek maszturbálásra kényszerítése
- A gyermek utáni leskelődés (szexuális izgalom céljából, úgynevezett „voyeurizmus”)
- Pornográf felvételek nézetése a gyermekkel
- Szexuális cselekmény nézetése a gyermekkel
- Exhibicionizmus, magamutogatás
- A XXI. század találmánya, a „cyber-szex”
Természetesen ezek a felsorolások csak példálózó jellegűek, hiszen a bántalmazás számos formát ölthet, minden eset egyedi. A bántalmazást szenvedett kiskorúak bármelyik társadalmi, etnikai csoportból kikerülhetnek, a nemük tekintetében sincsenek nagy eltérések. Megközelítőleg ugyanannyi fiút bántalmaznak szexuálisan, mint amennyi lányt. (Az elkövetők tekintetében felborul ez a „nemi egyenlőség” és eltolódik a férfi elkövetők irányába.) Megjegyezném azonban, hogy a szellemileg sérültek (főként a könnyebb befolyásolhatóság miatt) gyakrabban lesznek szexuális abúzus áldozatai, mind gyermekként, mind felnőttként.
A bántalmazás a legtöbb esetben nem egyszeri alkalom, hanem akár évekig elhúzódó eseménysorozat. Ezt támasztja alá az is, hogy a legtöbb esetben az elkövető a gyermek közeli ismerőse (családtag, szomszéd, esetleg a gyermek nevelésével, felügyeletével megbízott személy). Amikor egy ilyen hosszabb ideje tartó bántalmazásra derül fény, a környezet gyakran a gyermeket (is) hibáztatja a tekintetben, hogy az ő „hozzájáruló” viselkedése nélkül nem folytatódhatott volna ennyi ideig a bűncselekmény. Általános jellegű probléma, hogy a szexuális nevelés igen szegényes módon történik, családon belül sem kerül szóba, így a gyermekek nem feltétlenül értik, hogy pontosan mi is történik velük. A gyermekek nem rendelkeznek elegendő ismerettel a szexualitásról és annak lehetséges következményeiről, így a gyermekkel folytatott szexuális cselekmény akkor is bántalmazás, ha abba a gyermek beleegyezett. Annak ellenére, hogy az esetek 90%-ában meg tudják nevezni az elkövetőt, nem kérnek segítséget az áldozatok. Legtöbbjüket a szégyen, vagy épp a fenyegetés, érzelmi zsarolás tartja vissza. A legkétségbeejtőbb helyzetben talán azok a gyermekek vannak, ahol a szexuális bántalmazásban mindkét szülő részt vesz, mondjuk aktív alapon az apa, aki közösülésre kényszeríti a gyermekét, és passzív alapon az anya, aki mindenről tud, de hallgatólagosan beleegyezik, nem tesz semmit.
Henry Kempe neves amerikai gyermekgyógyász szerint a társadalomnak egy hat lépcsőből álló fejlődési folyamaton kell végigmennie ahhoz, hogy a gyermekek bántalmazását (ideértve a fizikai és szexuális bántalmazást, az elhanyagolást, érzelmi abúzust) felismerje, és ne maradjanak látenciában ezek a bűncselekmények. Az elő szinten áll a társadalom, ha tagadja a gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazásokat. A második szint, ha a legsúlyosabb fizikai formáit felismeri (fizikai és szexuális bántalmazás) és ezek megoldásán elkezd munkálkodni. A harmadik szint, hogy ha egyre többet foglalkoznak a fizikai abúzussal és felismerik a nehezebben megállapítható formáit is. A negyedik szinten tart már a társadalom, hogy ha előtérbe kerül az elhanyagolt, érzelmileg kiszolgáltatott gyermekek problémája, illetve annak megoldása. Ötödik szinten álló a népesség, ha felismeri a szexuálisan bántalmazott, kizsákmányolt kiskorú súlyos válsághelyzetét. A hatodik és egyben legmagasabb szint, hogy ha felismerjük és teszünk azért, hogy minden gyermeknek alapvető joga az, hogy érzelmi biztonságban, szeretetben nőjön fel, ami elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez, csak úgy, mint a megfelelő táplálkozás és az egészségügyi ellátás.
Meglátásom szerint a magyar társadalom félúton van ebben a fejlődési folyamatban, de mindenképp biztatóak a jogszabályi változások és a civil szervezetek egyre inkább előtérbe kerülő szerepvállalásai.
