A királynő nyakláncának ügye; a kor legdrágább ékszerének eltűnése, Mária Antónia meghurcolása, a francia forradalom előszele. Történetünk főszereplői a hiszékeny Rohan bíboros hercegérsek, a magukat gróf és grófnénak kiadó de la Motte házaspár és maga a francia királyné, Mária Antónia. A bíboros és a királyné korábbi nézeteltéréseik miatt nem ápolt baráti kapcsolatot, amelyen Rohan mihamarabb változtatni akart, hogy az uralkodói pár kegyeiben maradjon. Ezt kihasználva kapaszkodott fel a királyi udvar legmagasabb köreibe Jeanne de Valois de la Motte „grófné”, aki Marie Antoinette legbelső bizalmasának adta ki magát. A cselszövő Jeanne megígérte a bíborosnak, hogy kibékíti a királynéval, akinek amúgy is szüksége lenne egy magasrangú udvari személyre, akiben megbízhat és eljár helyette magánjellegű ügyekben.
Jeanne a „királynő nevében” eljárva korábban is hatalmas összegeket csalt ki az együgyű bíborostól, a nagydobás mégis csak akkor következett, amikor a telhetetlen szélhámos szemet vetett a korszak legértékesebb gyémánt nyakláncára, amelyet Charles Auguste Boehmer és Paul Bassenge párizsi ékszerészek készítettek. Jeanne rávette Rohant, hogy járjon el a királyné nevében az üzlet lebonyolítása alatt, a jóhiszemű bíboros pedig elfogadta a megtisztelő megbízást, hiszen azt gondolta, hogy a grófné közreműködése révén Mária Antóniával levelezik és ápol szoros kapcsolatot. Rohan tudomása szerint teljes körű meghatalmazással járt el a királyné nevében, ennek alátámasztásaképp pedig bemutatott az ékszerészeknek egy okmányt, amelyben a királyné jóváhagyta a vásárlás és fizetés feltételeit. Boehmer és Bassenge nem kételkedtek a levél valódiságában, a nyaklánc átadásra került, valamint megegyeztek az első részlet fizetésének időpontjában. Ettől kezdve a kor legdrágább ékszerét többé nem látták egy darabban, a gyémántokat időközben a „grófné” szeretője értékesítette. A lebukást érintően több teória maradt fent a köztudatban, mindenesetre rövid életű volt a szélhámosok sikere, hiszen az első esedékes részletfizetés kapcsán kiderült, hogy nem a királynő rendelte meg a méregdrága nyakéket.
A pert 1786. május 22-én a párizsi Parlament előtt nyitották meg. Étienne François d’Aligre bíró ítélete alapján, a bűnt a szélhámos házaspár követte el, akik „de la Motte grófnak és grófnénak” adták ki magukat. A naiv Rohan bíborost ártatlannak nyilvánították, a bíró határozata alapján megtévesztés áldozata lett. A királyné nem nyugodhatott addig, amíg a hiszékeny bíboros – akinek közvetve köszönhette a rázúduló közutálatot – el nem nyeri méltó büntetését. Marie Antoinette követelésére a király lemondatta Rohant minden állami tisztségéről, és száműzte saját apátságába. Az elégtételt vett uralkodónő ezzel tovább rontott saját helyzetén, a nép vélekedése szerint bosszúvágyból kergette el a bíborost a versailles-i udvarból, emellett a nyakék esete iskolapéldája volt a királynő túlzó költekezéseinek.
A nyaklánc-per nagyban hozzájárult a francia monarchia maradék tekintélyének szétfoszlásához, és erősítette az ancien régime iránt táplált népi indulatokat, amelyek rövidesen a francia forradalom kirobbanásához vezettek.
