Az évek előrehaladtával fokozatosan nő az emberre háruló jogosultság, kötelezettség és felelősség. Természetes, hogy ezt a folyamatot a jognak is le kell követnie. De hol húzza meg a határokat a jogalkotó, amelyek átlépésével kiterebélyesedik a jogosultság, kötelezettség és a felelősség mezsgyéje?
Egyáltalán: milyen jogosultságról, kötelezettségről, illetve felelősségről van szó?
Jelen írás a gyermekekre (adott jogágnak, illetve adott jogintézménynek megfelelő eltérésekkel használatos fogalom szerint: a kiskorúakra, a fiatalkorúakra, valamint a fiatal felnőttekre) vonatkozó, csak és kizárólag a legeslegfontosabb hatályban lévő rendelkezéseket hivatkozza, illetve ismerteti átfogó jelleggel, tömören.
Először – természetesen – az Alaptörvény vonatkozó részei, majd a Polgári Törvénykönyv (Ptk.),
a Büntető Törvénykönyv (Btk.), valamint a Munka Törvénykönyve (Mtk.) adott témához kapcsolódó rendelkezései kerülnek górcső alá, végül két másik törvény, nevezetesen a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. XXXI. törvény, valamint a Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezményt kihirdető 1991. évi LXIV. törvény is említésre, rövid bemutatásra kerül.
Ám mindezek előtt, érdemes egy kis dogmatikai, történeti kitekintőt tenni. A jog „anatómiájaként” emlegetett római jog is már igen részletes szabályokat adott a gyermekekre vonatkozóan. Rögzítette például, hogy az infantes (a „beszélni nem tudók”), vagyis a 7. életévüket be nem töltött személyek teljesen cselekvőképtelenek és delictumaikért sem voltak felelősségre vonhatóak. Az impuberes infantia maiores (az „infantia koránál idősebb serdületlenek”) már korlátozott cselekvőképességgel rendelkeztek, míg az általuk elkövetett bűncselekményeket illetően esetenként gondosan mérlegelték, bírtak-e belátási képességgel a cselekményük vonatkozásában. A nagykorúság – így a teljes cselekvőképesség is – a 25. életév betöltéséhez kapcsolódott.
Az Alaptörvény már a Nemzeti Hitvallásban rögzíti: „Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.”, majd az L) cikk szól arról, hogy „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”. A XV. cikk ötödik bekezdése mondja ki, hogy „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.” Az XVI. cikk deklarálja továbbá: „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni.”, ez a kötelezettség magában foglalja egyébként a gyermek taníttatását is. A gyermekek foglalkoztatásának tilalmát a XVIII. cikk mondja ki. A XXIII. cikk szól végül a választójogról, mikor világossá teszi, hogy csak a nagykorú, tehát a tizennyolcadik életévét betöltött magyar állampolgárnak van joga ahhoz, hogy részt vegyen a szavazáson: akár szavazóként, akár jelöltként.
A Polgári Törvénykönyv „Az ember, mint jogalany” című Könyv elején meghatározza a kiskorú fogalmát, eszerint kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be. Az életkornak a cselekvőképesség szempontjából van determináló jelentősége, hiszen csak az rendelkezhet teljes cselekvőképességgel, aki a tizennyolcadik életévét már betöltötte. Azok a kiskorúak, akik a tizennegyedik életévüket elérték (és nem cselekvőképtelenek) korlátozottan cselekvőképesek. A korlátozottság abban áll, hogy a tizennegyedik életévét betöltött kiskorú jognyilatkozata csak akkor érvényes (leszámítva a taxatíve meghatározott kivételeket), ha ahhoz a törvényes képviselője hozzájárul. Kivételként említi a Ptk., hogy „a korlátozottan cselekvőképes kiskorú törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket;”, azaz például egy tizennégy esztendős gyermek érvényesen köthet adásvételi szerződést akármelyik élelmiszerboltban, ám ingatlant – mivel ez értelemszerűen már kívül esik a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körén – nem vásárolhat. Aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be, cselekvőképtelennek minősül, nevében minden esetben a törvényes képviselője jár el, a törvényes képviselő azonban köteles figyelembe venni az ítélőképessége birtokában lévő cselekvőképtelen kiskorú véleményét – tekintettel természetesen szellemi érettségére.
A „Családjog” című Könyv alapelvei között szerepel a gyermek érdekének védelme, miszerint
„A családi jogviszonyokban a gyermek érdeke és jogai fokozott védelemben részesülnek.” Szintén itt szerepel az is, hogy „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy saját családjában nevelkedjék.” – ha ez nem teljesülhet, biztosítani kell számára, hogy lehetőleg családi környezetben nőjön fel és korábbi családi kapcsolatait is megtarthassa. Az a kiskorú, aki a tizenhatodik életévét már betöltötte – a gyámhatóság előzetes engedélyével, a szülő(k) meghallgatása után – házasságot köthet, ezzel együtt pedig nagykorúvá is válhat. Aki nem éri el a tizenhatodik életévet vagy akinek a gyámhatóság nem engedélyezte a házasságkötést, értelemszerűen nem házasodhat. A korábban már említett, gyermekekre vonatkozó alapelvnek megfelelően került meghatározásra az örökbefogadás célja, miszerint az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó, valamint az örökbefogadott között rokoni kapcsolat létesüljön. Örökbe fogadni tehát csak kiskorút, vagyis tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt lehetséges. A kiskorú jogállását a Ptk. úgy határozza meg, hogy „A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll.”, majd a szülői felügyelet egyes tartalmi elemeit sorolja fel, mint például a kiskorú gyermek nevének meghatározását, gondozását, nevelését, vagyonának kezelését vagy tartózkodási helyének megválasztását. A szülői felügyeleti jog a gyermek nagykorúvá válásával megszűnik.
A Ptk. utolsó előtti, „Öröklési jog” című Könyvében úgy rendelkezik, hogy a korlátozottan cselekvőképes kiskorú – tehát aki a tizennegyedik életévét már betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem és nem cselekvőképtelen – érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet, ekkor nincs szükség a törvényes képviselő hozzájárulására. Szintén a végrendelet kapcsán írja elő a Ptk., hogy kiskorú nem szerepelhet tanúként írásbeli magánvégrendeletnél. Törvényes öröklés esetén a törvényes örökös az örökhagyó gyermeke. Amennyiben az örökhagyónak több gyermeke van, minden gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Szólni kell még végül a kötelesrészről is, amely jogintézménynél főszabályként kötelesrész illeti meg – többek között – az örökhagyó leszármazóját is, ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne. Ám az örökhagyó a végintézkedésében kitagadhatja a leszármazóját is, akinek így nem jár kötelesrész. Kitagadási okként szerepel a rendelkezések között például, ha a kötelesrészre jogosult az öröklésre az örökhagyó után
érdemtelen vagy az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el.
A Büntető törvénykönyv büntethetőséget kizáró okként szabályozza a gyermekkort. Eszerint, főszabályként nem büntethető az, aki a bűncselekmény elkövetésének idejekor a tizennegyedik életévét még nem töltötte be. Ez alól hat – taxatíve felsorolt – bűncselekmény képez kivételt, amelyek sorrendben a következők: az emberölés alap és minősített esete, az erős felindulásban elkövetett emberölés, a testi sértés minősített esete, a terrorcselekmény alap és minősített esete, a rablás alap és minősített esete, valamint a kifosztás alap és minősített esete. Ezen, utóbb felsorolt bűncselekmények vonatkozásában tehát elegendő a tizenkettedik életév betöltése, ám a büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükség feltételként szerepel még az is, hogy az elkövető rendelkezzen a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
A Btk. külön fejezetben (XI. Fejezet) rendelkezik a fiatalkorúakról. A fiatalkorúak – a törvényi definíció szerint – a tizenkettedik életévüket már betöltötték, de a tizennyolcadikat még nem. Fiatalkorúval szemben a kiszabható szabadságvesztés legrövidebb tartama egy hónap – szemben a felnőttkorú elkövetővel, akire a kiszabható törvényi minimum szabadságvesztés esetén három hónap. További enyhítésként szerepel a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések között, hogy próbára bocsátásnak bármely bűncselekmény esetén helye van, míg felnőttkorú elkövetők esetén csak a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban bűntetendő bűntett esetén alkalmazható ez az intézkedés. Fiatal felnőttnek az számít, aki a tizennyolcadik életévét már elérte, de a huszonegyet még nem. Ez a kategória nem szerepel a Btk.-ban, ám a bírói gyakorlat enyhítő körülményként jelentőséget tulajdonít ennek az életkori intervallumnak.
A Munka törvénykönyve „A munkaviszony alanyai” című V. fejezetben főszabályként rögzíti, hogy „Munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte.”, majd kivételként hozzáteszi, hogy az a tizenötödik életévét betöltött tanuló is lehet munkavállaló (természetesen csak az iskolai szünidő alatt), aki nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytat.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. XXXI. törvény célja, hogy elősegítse a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítését. A szóban forgó törvény ezután a II. Fejezetben, „Alapvető jogok és kötelességek” elnevezés alatt tételesen fel is sorolja, melyek az alapvető jogai és kötelességei a gyermeknek. Elsőként említi a törvény a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez fűződő jogát. Majd szól még a hátrányos, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekről, akiknek joguk van ahhoz, hogy fokozott segítséget kapjanak. Kötelességként előírja a törvény a gyermek számára, hogy szülőjével működjön együtt, valamint, hogy a gyermek – képességeinek megfelelően – tegyen eleget tanulmányi kötelezettségeinek. Végül, a törvény előírja azt is, hogy a gyermek tartózkodni köteles az egészséget károsító életmód gyakorlásától és az egészséget károsító szerek használatától.
A Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény az Egyezmény eredeti, teljes szövegét beemeli a normaszövegbe. „Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják és biztosítják a joghatóságuk alá tartozó gyermekek számára az Egyezményben lefektetett jogokat minden megkülönböztetés (...) nélkül.” – olvasható egy rendelkezés. Egy másik rendelkezés szerint a gyermek számára biztosítani kell, hogy bírói vagy közigazgatási eljárások során megfelelően meghallgassák. Végül, az Egyezmény külön szabályokat határoz meg a szellemileg vagy testileg fogyatékos gyermekekkel kapcsolatosan, mikor kimondja, hogy az ilyen „gyermeknek emberi méltóságát biztosító, önfenntartását előmozdító, a közösségi életben való tevékeny részvételét lehetővé tevő, teljes és tisztes életet kell élnie.”
