Szerkesztőnk dr. Liktor Attilával beszélgetett.
Nemrég jelent meg egy írása, amelyben a 18. századi Pragmatica Sanctio-hoz köthető elvet, a „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul” („Indivisibiliter ac inseparabiliter”) princípiumot spanyol források alapján visszavezeti egy 16. századi spanyol adománylevélre, illetve a spanyol uralkodó végrendeletére, valamint a Habsburgok spanyol és osztrák ága közötti 17. századi öröklési szerződésre. Hogyan jutott erre a felismerésre?
A nemzetközi történetírásban Oñate-egyezség (1617) néven ismert az a családi örökösödési szerződés, amelyben III. Fülöp spanyol király lemond magyar- és cseh trónigényéről unokatestvére és sógora, (stájer) Ferdinánd főherceg és fiága javára, azzal a záradékkal, hogy annak kihalása esetén a spanyol fiág még Ferdinánd leányágát megelőzően örökölhet. A hazai alkotmány- és jogtörténetírásban teljességgel ismeretlen, több nyilatkozatból, szerződésből álló egyezségrendszer a spanyol hitbizományi jog (mayorazgo) alapján állott. E szerint az uralkodócsalád saját birtokának tekintette az országot, önmagát pedig természetes úrnak (señor natural), aki saját jogán bírja azt. A Habsburgok alatt Spanyolországban nem is koronázták az uralkodókat…
De a magyar közjognak ez homlokegyenest ellentmondott, hiszen nálunk a dinasztián belül szabad királyválasztási joga volt a rendeknek.
Igen, de ez a spanyolokat nem érdekelte. Valószínűleg tudtak is róla, mert a kontraktusban kötelezettségként szerepel, hogy minden, a szerződéssel ellentétes jogi akadályt el kell hárítani, vele ellentétesen (vég)rendelkezni nem lehet érvényesen.
Akkor II. Ferdinánd lényegében ennek a szerződéses kötelezettségének tett eleget, amikor a testamentumába (1621) beemelte a spanyol hitbizományi elvet, miszerint az uralma alatt álló országokat feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul kell birtokolni és továbbörökíteni?
Erről van szó. Az 1687-es országgyűlésen elfogadtatott primogenitúra is ennek a hetven évvel korábbi Oñate-egyezségnek – bár felemás módon történő – becikkelyezését jelentette. Nem mást. Ezt még inkább alátámasztja az, hogy az osztrák fiág kihalása esetére becikkelyezték a Corpus Jurisba II. Károly spanyol király és fiágának öröklési jogát is. A törvény szerint a magyar rendek régi királyválasztási joga csak annak kihalása esetén szállott volna vissza.
Miért volt szükség az Oñate-egyezsége?
Az 1610-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a dinasztia osztrák főága a kihalás felé közeledik, ami felvetette az örökösödés kérdését, Madrid pedig ezt kihasználandó alkalmasnak látta az időt arra, hogy érvényesítse érdekeit Bécsben.
Milyen szerep jutott Albert főhercegnek, aki korábban bíboros volt, de most már feleségével, Izabella infánsnővel együtt németalföldi társuralkodó?
A főherceg (és magyar királyi herceg) komoly karriert futott be, három másik testvérével együtt az 1560-as 70-es években a madridi királyi udvarban nevelkedett, később Portugália alkirálya és főinkvizítora lett, majd kinevezték toledói érsekké, ami mellé hamarosan megkapta a bíborosi kalapot is. Portréja ma is látható a toledói székesegyházban, a festményen az Árpádok vörös-ezüst sávos címerével.
(Habsburg Albert főherceg portréja a toledói katedrálisban)
Bátyja, Ernő főherceg németalföldi kormányzó 1595-ben bekövetkezett váratlan halála után kormányzóvá nevezték ki. Nem sokkal később a dinasztia érdekei azonban úgy kívánták, hogy hagyja el az egyházi pályát, és Izabella infánsnőt feleségül véve, annak oldalán Németalföld társuralkodója legyen. Ennek feltételeit egy adománylevélben részletesen szabályozta a spanyol uralkodó.
(A főhercegi pár németalföldi pénze, 1613)
Ez rögzítette az öröklési rendet, a gyermekek kiházasítását, például azt, hogy a születendő lány a spanyol uralkodóval, vagy annak valamelyik fiával lépjen frigyre. Az egész arra irányult, hogy a tartomány visszaszálljon a spanyol koronára?
Pontosan. A tartomány kiszakítására (kül)politikai érdekből került sor, amelyre különben a hitbizományi jogszemlélet nem adott volna lehetőséget, hiszen az az országok egy koronás fő alatti uralmát kívánta meg. III. Fülöp spanyol király ezért foglalta bele határozottan a végrendeletébe, hogy ha az adománylevélben lefektetett kondíciók bekövetkeznek, akkor Németalföld, mint a spanyol koronához – „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul” – tartozó ősi hitbizomány visszaszálljon rá, vagy utódára. Erre 1621-ben sor is került.
(Habsburg Albert főherceg nématalföldi társuralkodó)
Az Oñate-egyezségben volt része a főhercegnek?
Ez egy érdekes dolog, a főherceg sokszor egyfajta közvetítő szerepet játszott Madrid és Bécs között, 1600-ban személyesen írt levelet Lerma hercegnek, amelyben megköszönte azt a háromszázezer aranydukát évi segélyt, amelyet a spanyol király a magyarországi török háború költségeire a császárnak ígért. Madrid különben kétszer is belengette a főherceg lehetséges magyar trónjelöltségét, felmerült Rudolf (†1612) és II. Mátyás (†1619) utáni „öröklése” is, bár valószínűleg a spanyol király csupán az alkupozícióit javítandó „dobta be” az ötletet a tárgyalások során. Albert 1618-ban az Oñate-szerződésel összhangban, Ferdinánd főherceg javára lemondott magyar trónigényéről.
