„Kézirat nem ég el” írja Bulgakov a Mester és Margaritában. Nos, ha égni nem is égtek 1945-ben a könyvek, elég sok végezte a zúzdában, vagy zárt anyagként. A szovjetekkel 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény 16.pontja alapján az ideiglenes nemzeti kormány már februárban intézkedett a kommunista propagandával össze nem egyeztethető könyvek sorsáról.
Az 1945. évi 530. M. E. rendelet 1§ kimondta: „Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könyvkiadó vállalatok, könyvkereskedők, köz-és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában lévő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat, stb.), tekintet nélkül arra, hogy az magyar vagy más nyelven jelent meg.” A fent említett intézményeknek illetve magánszemélyeknek a rendelet hatályba lépésétől számítva 15 napon belül kellett eljuttatniuk a sajtótermékeket a kijelölt gyűjtőhelyre, ahonnan azok zúzómalmokba kerültek. .
1945. áprilisában megalakult a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság, mely másfél év alatt négy jegyzéket állít össze a tilalmas sajtótermékekről. A jegyzékekben összesen 3976 magyar és idegen nyelvű kötet, 257 folyóirat és 129 zenemű címe szerepel. Az első jegyzék még döntő többségében politikai tartalmú irományokat tartalmazott – például Bárdossy László, Imrédy Béla, Gömbös Gyula írásai, különféle politikai beszédek kivonatai - ám az újonnan megjelenő jegyzékek egyre inkább kiterjedtek a szépirodalmi művekre is.
Így tiltólistára került többek közt Fekete István „Zsellérek” című regénye, Mécs László összes versei, Tormay Cécil és Prohászka Ottokár művei.
Az ilyen „tiltott gyümölcsök”kiadása, forgalomba hozatala, utánnyomása, terjesztése és külföldről való behozatala tilos volt, aki pedig a tilalmat megszegte, arra lesújtott az akár szabadságvesztésre is számíthatott. Ezen cselekedetekre ugyanis a rendelet az 1921. évi III. törvénycikk 1§-át citálja, amely szerint: „Aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet, bűntettet követ el és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.”
Aki pedig nem tett eleget beszolgáltatási kötelezettségének, az elzárással, illetve pénzbüntetéssel büntethető kihágást követett el. Az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója már 1945 áprilisában kérelmezte az indexre
került kiadványok zárt anyagként történő megtartását, melyre májusban engedélyt is kapott. Az így nyilvántartott könyveket és folyóiratokat erre elkülönített helyiségben kellett tárolni.
Könyvrazziák
1945 nyarán megkezdődtek az országban a könyvrazziák. Ahogy az akkori belügyminiszter beszámolójából kitűnik, mindössze három nap alatt 6754 helyen razziáztak a nyomozók, ebből 545 helyszín magánlakás volt. 3901 könyv és 303 folyóirat lett a „zsákmány”. A közgyűjtemények sem maradhattak ki az ellenőrzésből. 1946 tavaszán a SZEB megbízottja a Fővárosi Könyvtárból és a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárából is szállíttatott el könyveket.
A második felvonás
Ezután 1949-ig egy kis „listaszünet” következett, ugyanis ekkor nem adtak ki hivatalos jegyzékeket, ám a nemkívánatos könyvek forgalomból való kivonása továbbra is zajlott. ’49-ben aztán az MDP Könyvbizottsága és az Országos Könyvhivatal hozzálátott a könyvek újabb átfésüléséhez. Először az iskolai könyvtárak számára készítettek selejtezési listákat, melyek alapján a II. világháború előtti Magyarország szellemiségét tükröző szépirodalmi műveket, ifjúsági színdarabokat, illetve szemléltető ábrákat semmisítettek meg. 1950-ben újabb selejtezési lista jelent meg, mely már jóval több üres polcot eredményezett az iskolai és ifjúsági könyvtárakban.
A lista "A" és "B" jegyzékből állt. A művek többségét felsoroló "A" jegyzéken szereplő könyveket el kellett küldeni az Országos Könyvtári Központ számára, megsemmisítésre. Ilyenek voltak többek közt: Herceg Ferenc és Karl May művei, Benedek Elek és Babits Mihály egyes munkái, a Magyar mondák világa, a Grimm-mesék, a Walt Disney mesék, a Robin Hood történetek, és – talán ez a legdöbbenetesebb – Milne Micimackója. A "B" jegyzék könyveire nem várt ilyen szomorú sors,mindössze gyerekkézbe nem kerülhettek - átvitték őket az iskolák tanári könyvtáraiba. Néhány példa: Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór egyes művei, Móra Ferenctől többek közt a Kincskereső kisködmön , Eric Knight: Lassie hazatér, Tamási Áron: Ábel a rengetegben.
A listákhoz indokolást is csatoltak, arra az esetre, ha nem lenne világos, miért kellett ezeket a műveket izolálni a magyar gyerekektől. „Az iskolai ifjúsági könyvtárakban nagy számban találhatók olyan művek, amelyek az előző, feudál-kapitalista rendszer nevelési céljainak szolgálatára készültek: érzelgős vagy öntelt nacionalizmusra, » vallás-erkölcsi« nevelés ürügyén a valóságtól elforduló, azt meghamisító, ú.n. » idealista « szemléletre, az előző
rendszert politikailag alátámasztó klerikalizmusra vagy polgári gondolkodásra (vagyonszerzés, karrierizmus, a kapitalista rendszer és a polgári társadalmi élet dicsérete vagy népszerűsítése) nevelnek” „Súlyosan gátolja, sőt támadja a szocializmus szellemében nevelő iskola munkáját az, ha nevelési céljainkkal ellentétes irányú, vagy e célokat határozottan nem támogató művek vannak az ifjúsági könyvtárakban.
Ezért az ifjúsági könyvtárakat gondosan át kell vizsgálni, és ki kell selejtezni mindazokat a műveket, amelyek a
fent említett nacionalista, klerikális vagy burzsoá reakció felfogását terjesztik.” A kiürült polcok azonban nem porosodtak sokáig. Hamarosan jegyzékbe foglalták ugyanis a kiselejtezett könyvek helyére beszerzendő – főként szovjet írok tollából származó - műveket, amelyek már mindenben megfeleltek a szocializmus építéséhez szükséges követelményeknek. Nemcsak az ifjúsági-, de a népkönyvtárak számára is összeállítottak hasonló jegyzéket, amely alapján a selejtezést végrehajtották. Teljes életművével mellőzött lett például: Sík Sándor, Rejtő Jenő, Erdős René, Márai Sándor, Agatha Christie Arthur Conan Doyle; egyes művekkel: Molnár Ferenc, Szerb Antal, Maugham, Jean Cocteau, Dumas Németh László.
Voltak ellenben olyan könyvek, amelyek maradhattak, csupán a kritikus bevezetőt kellett a könyvtárosoknak kitépniük a kötetekből (így Karinthy: Tanár Úr kérem, illetve Cervantes: Don Quijote című művéből Márai Sándor előszavát, Az ember tragédiájából pedig Karácsony Sándor bevezetőjét kellett eltávolítani). Az eredetileg könyvtáraknak szánt jegyzékek alapján kellett 1950 végén a könyvkereskedésekből is kivonni a felsorolt könyveket.
A nagyszámú külföldi szépirodalom selejtnek minősítése azonban nemzetközi botrányt kavart, így a kommunista vezetés kénytelen volt felülvizsgálni az ügyet, és „az indexet indexre tenni.” 1951-ben az állami könyvesboltok számára bizalmas felhívást adtak közre a megadott művek selejtezés alóli mentesítésre, és arra, hogy az újra forgalomba hozható könyvekből néhány példányt feltűnő helyre rakjanak ki a kirakatba. Ez azonban kissé megkésett, mivel addigra már a legtöbb példányt megsemmisítették. A kommunista vezetés ezután nem szorgalmazta a könyvselejtezéseket, de nem is vonták vissza a jegyzékeket. Ez a langyos, „se nem tilos, se nem szabad állapot” egészen 1989-ig fennmaradt, amikor hatálytalanították a könyvtárak zárt anyagának meghatározásáról szóló rendeletet – ezáltal felszámolva a könyvindexeket.
Így Márai Sándor művei ismét visszakerülhettek a könyvtárakba, és Micimackó is visszakapta
a jogot, hogy esténként az ő történeteit hallgathassák a gyerekek.
