A művészeti alkotások hamisítása egyidős a művészet, a művészeti alkotások létrejöttével. Mára a műtárgypiac több millió dollárosra hízott, így nem csoda, hogy a hamisítások és azok kereskedelme is jelentős mértékű. A hazai piacon a galériákba beadott művek jelentős része is hamis, a legközkedveltebb művek pedig a festmények.
Mielőtt bárki is a könnyű pénzszerzés reményében bele szeretne vágni, a törvényi következményeken túl nem árt tisztázni néhány alap dolgot. Ez a tevékenység bizony komoly munkát és szakértelmet kíván. Ha az égiektől kapott tehetségünk még ha a közepes szinttől magasabb is, korabeli anyagokat kell beszereznünk, a kép felületét repedésháló készítésével rögzíteni kell illetve a művész szignóját is tökéletesen kell másolni. Továbbá, a kép hátoldalát se szabad elfelejteni, a szakértők a szignó után lehet, hogy a kép hátuljával kezdik a vizsgálatot. A felületet dörzsöléssel, légypiszoknak tűnő pöttyözéssel is korhűvé kell varázsolni. Az adminisztrációról sem illik elfeledkezni: származást bizonyító pecsétek, címkék, igazolások is kellenek. Azért nem árt tudni, hogy a másik oldal szakértői, művészettörténészei is bevetnek mindent: infrakamerás vizsgálatot, vegyelemzést, ultraviolás lámpát. De mindennek kulcsa egy hiteles, de legalább hihető sztori. E hiányában a svindlerek eleve bukásra számíthatnak. A mai kor vívmányai ide vagy oda, azért elég gyakoriak azok a hírek, amikor neves gyűjtemények becses darabjairól derül ki, hogy hamisítvány. A piac óriási, egy-egy remekmű csillagászati áron cserél gazdát. Azt gondolnánk, hogy egy neves gyűjtemény, múzeum nehezen megtéveszthető, átverhető. Ennek azért eklatáns példája amikor az előző esztendőben napvilágot látott az a hír, hogy Károly herceg magánalapítványa, mely világhírű műveket is tartalmazott, annak bizony jelentős része hamisítvány. Potom 105 millió fontos átverés volt csak ez az egy eset.
Persze vannak kistílű hamisítók, illetve tudatlan félnótások is. Jómagam is láttam már bolhapiacon Kádár Béla, Czóbel Béla festmény pár tízezer forintért. Bevallom, hogy pár másodpercre még a szívem is megdobbant. Ki ne szeretne potom áron hozzájutni egy ritkasághoz! Az interneten leellenőrizve hamar rájöttem, hogy bizony a kép nem sokkal ér többet, mint a keret. (A képet a cikk szerzője nem vásárolta meg.)
Mivel a rendszerváltozás harmincadik évfordulója van, jöjjön egy gyöngyszem egy festőről, eléggé közismert művéről és egy újdonsült vállalkozóról. A neves akasztói vállalkozó, Stadler József huszonkét műalkotást vásárolt 1993-ban. Az akkori adóhatóságnak talán a tranzakció nagyságán akadhatott meg a szeme, ami mintegy nyolcszázmillió forint volt, talán a visszaigényelt ÁFÁ-n, de a leggyanúsabb szerintem az lehetett, hogy a fenti művek között szerepelt Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskója. Ezen műről azért elég köztudomású, hogy a milánói Santa Maria della Grazie refektóriumában van. Mivel freskót a falra festette azt a Mester (1495-98 között), így lehetetlen volt honfitársunknak azt megvásárolni, így több más ügy miatt is vád alá helyezték a juhászból lett honi mágnást.
Visszakanyarodva a képhamisítókhoz érdekes tény, hogy addig senki sem követ el törvénybe ütközőt, amíg egy jelentős műről másolatot készít önmaga örömére. A bökkenő ott kezdődik, amikor a képre rákerül az eredeti alkotó szignója. Az már inkább teoretikus kérdés, hogy hogyan ítéljük meg azokat a festményeket, amikor maga a mester is tudja, hogy nem ő készítette, de mivel annak minőségét megfelelőnek találja aláírja. Erre is van precedens a magyar festészet történetében…
Hazánkban a festmények bűvköréből, a műtárgypiac sötét holdudvarából pár évente azért előkerülnek érdekes svindlerek. Lassan már feledésbe merül az a történet, amikor a festményekre adott záloghitelek fedezetéről, magáról a képekről derült ki, hogy közepes hamisítványok. A zálogház üzemeltetők maguk szerezték be a talmi képeket és hitelezték meg a cég kontójára. Emlékezetesebb az a dunántúli eset (2006), amikor egy férfi csaknem egymilliárd forintért adott el üzletembereknek Picasso-festményt és más műkincseket. A történet „főszereplője” nem a magyar századfordulós keresett művekkel házalt, ő egyből a felsőtízezer kategóriáját szerette volna megugrani, mivel a portfóliójában azért volt még egy kis Matisse, Van Gogh, Salvador Dali, pár Espana-litográfia, Picasso monotípia. Végeredményként elmondható, hogy üzletszerűnek, jelentős értékűnek találta a bíróság ezt a ténykedést.
Jelenlegi tudásom szerint a Btk.-ban külön nem szerepel a képhamisítás, mint tényállás. A tévútra térők viszont különösen nagy értékre elkövetett csalás mellett, sokszor költségvetési csalást, adócsalást, számviteli fegyelem megsértését, magánokirat-hamisítást is elkövetnek. A becstelen brigantik ellen pedig tíz esztendeje alakult meg a szellemi tulajdon, a szerzői jogok védelmére, az azokat tiszteletben tartó magatartás támogatására a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
