A Vadnyugat szó hallatára legtöbben egy kopár sivatagra asszociálunk, amit cowboyok, sheriffek és banditák lepnek el, a tűző nap elől a lengőajtós szalonokba menekülve. Whiskyt kortyolgatva, szalmaszállal a szájukban összeszűkült szemekkel méregetik egymást, egyik kezüket a revolverükön pihentetve, hogy egy esetleges párbajra bármikor készen állhassanak. De mennyire is pontos ez a Hollywood által felállított kép?
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának második módosításából (amely az állampolgárok fegyverek tartásához való jogát mondja ki) egyértelműen kitűnik, hogy az amerikai nép történelmének egy hosszú periódusát nem jellemezte központi törvényi végrehajtás. Ez különösen igaz volt a Vadnyugatra, ahol gyakorlatilag a gyarmatosítók kezében volt a törvény, ezáltal egyszerre betöltve a bíró, esküdtszék és végrehajtó szerepét is. Ezzel alakították ki az igazságszolgáltatásnak eme egyedülálló és veszélyes formáját.
A nyugati part az esetleges kincsek felfedezésének lehetőségével elkezdte csábítani a gyarmatosítókat, így egyre több települést alakítottak ki főként a mai Kalifornia területén. Még azok a városok is, amiket eredetileg csupán mezőgazdasági célokra hoztak létre, aranybányászok és kereskedők otthonává váltak. Ezen táborokban több száz egymás mellett dolgozó rettegett attól, hogy az aranyát ellophatják.
A bűnözés mértéke elkerülhetetlenül növekedett az egyre virágzóbb népesség mellett, a lopások, szaloni verekedések és puskaharcok napi szintűvé váltak. Strukturált jogrendszer hiányában a települések maguk hoztak ítéleteket ad hoc bíróságokkal, emiatt elterjedt a korrupció. Súlyosabb bűncselekmények elkövetése esetén az akasztás lett a népszerű büntetés. Megkezdődött az önbíráskodás időszaka a Vadnyugaton. Számos térségben még a helyi újságok is támogatták, mint a káosz és nyers erőszak megelőzését. Ezenkívül pénzt és időt takarítottak meg vele.
A bányászvárosok azonban igyekeztek minél hamarabb jogi intézményeket kialakítani rendes bíróságok létrehozásával, sheriffek megválasztásával. Ezen békefenntartók segítségével az agresszorokat és részeges embereket elzárták, valamint a polgárok és fejvadászok segítségével igyekezték elkapni a hírhedtebb törvényen kívülieket. Ekkor terjedtek el a híres „Wanted” feliratok, amelyek jókora összeget ígérték egy-egy ilyen személyért. Jesse Jamesnek például, aki a Vadnyugat egyik leghíresebb banditája bankrablásai nyomán, tízezer dollár volt a vérdíja. Az akkori bírósági eljárások is jóval informálisabban zajlottak, mint manapság. A szegényebb elkövetők között gyakori volt a halálbüntetés, míg a gazdagabbaknak inkább pénzbüntetést ítéltek.
Ámbár az önbíráskodást az idő előre haladtával egyre kevésbé nézték jó szemmel, Theodore Roosevelt mégis így nyilatkozott róla: „Amint a közösségek letelepednek és fejlődni kezdenek, az amerikai ösztön a jog kialakítására erősödni fog. Azonban a korai szakaszban minden személy köteles a saját maga jogát erős kézzel érvényesíteni.”
