A National Children’s Advocacy Center módszerét (röviden NCAC-protokollt) a világ számos országában alkalmazzák, ha kiskorú gyermeket kell kihallgatni. A hivatalos álláspont szerint a NCAC-protokoll olyan bizonyíték alapú törvényszéki interjútípus, amelyet egy semleges szakember végez, előre meghatározott módon egy nagyobb nyomozati eljárás részeként, bántalmazás vagy annak gyanúja esetén. Maga az interjú egy strukturált beszélgetés a gyermekkel, ami arra irányul, hogy pontos, tényszerű információkat szerezzenek az eseményekről. Amennyiben bebizonyosodik a bántalmazás gyanúja, a cél, hogy meghatározzák az összes érintett személyt és azok viselkedését, szerepét az eset kapcsán.
Maga az interjú 8 lépésből áll, amelyet pszichológusok és jogászok közösen dolgoztak ki. A kihallgatást megelőzi egy alapos információszerzés a gyermekről. Ahhoz, hogy a kihallgató igazán sikeres lehessen, mindent tudnia kell a gyermekről és annak „előéletéről”. Nem csak olyan dolgokat kell tudnia a szakértőnek, hogy hány éves és hogy milyen nemű az áldozat, hanem hogy a kiskorú milyen kapcsolati hálóval rendelkezik, milyen eredményei vannak az iskolában. Fontos kérdés az interjú előtt, hogy korábban volt-e már a gyermekvédelmi hatóságnál ügye a gyermeknek, a szülők mennyire támogatják, esetleg valamelyikük-e a feltételezett bántalmazó? Tisztázásra szorulnak a feljelentéssel összefüggő kérdések, mint például ki volt a bejelentő, mi miatt merült fel a gyanú? Gyakran, ha a gyermek vonakodik beszélni, megemlítik a bejelentőt a kihallgatók a bizalmasabb beszélgetés érdekében („Hallottam, hogy Annának mondtál valamit, ami veled történt. Mesélnél nekem is róla?”) vagy pedig akár megmutatják a rajzokat, amiket a gyermek készített, és kérik hogy azokról meséljen. Információkra van szükség előzetesen a feltételezett elkövetőről is. Mennyire ismeri a gyermek, fenyegeti-e a gyermeket, több alkalommal elkövetett bántalmazásra gyanakszik-e a rendőrség?
A kihallgatás első szakasza az úgynevezett Rapport, amit egyfajta bevezetőként is lehet fordítani. Mindenképp ezzel kell kezdeni, hogy megnyugtassák a gyermeket, megtalálják a közös hangot, gyakran ezen a nyomozati szempontból annyira nem releváns részen áll vagy bukik a kihallgatás. A fő kérdés az, hogy rá tudják-e venni a gyermeket az együttműködésre. A Rapport több részre tagolódik és meg kell tartani közöttük a sorrendet.
Bemutatkozás: Elsőként az interjút végző szakember bemutatkozik és mesél a munkájáról, szerepéről. Ezután a gyermek érettségének megfelelően vázolja, hogy fog kinézni az elkövetkezendő idő, amit együtt töltenek. Habár a gyerekek már az érkezéskor tudják mi lesz, el kell mondani, hogy ha felvétel készül a beszélgetésről és hogy kik nézik majd azt meg. Ezt követően a szakértőnek fel kell hívni a gyermek figyelmét arra, hogy bármikor kérdezhet az interjú során, bármikor pontosíthatja az addig elmondottakat, ha úgy érzi valahol félreértette őt.
Ismerkedés: Az interjúztató feladata ebben a szakaszban a formalitás csökkentése, a stresszhelyzet oldása. Általában mindennapos témákról érdeklődik, mint például milyen napja volt eddig vagy hogy hova jár iskolába. Növelni kell a hajlandóságot a beszélgetésre, ami különösen nehéz lehet tinédzser korúaknál, akikben eleve alacsony az érdeklődés, de annál nagyobb az ellenállás.
Közös szabályok felállítása: Ebben a szakaszban fontos tisztázni, hogy szakértő semmi mást nem vár a gyermektől csak őszinteséget és pontosságot. Így kéri, hogy nyugodtan adja a tudtára a gyermek, ha valamit nem értett, valamire nem tudja a választ, vagy valamiben nem biztos, illetve továbbra is javítsa ki, ha rosszul értette őt (a szakértő). Minden esetben ki kell térni az igazság/hazugság kérdéskörére is. Kérni kell a gyermeket, hogy saját szavaival mondja el mit jelentenek ezek a dolgok és hogy hozzon rá példákat is. Kisebb gyermekeknél a kihallgató hoz fel példákat és megkérdezi a gyermektől, hogy ez melyik kategóriába esik (pl. „A cipőm piros.” miközben szemmel láthatólag fekete). Meg kell állapodni a gyermekkel, hogy mindketten csakis az igazat fogják mondani, egyfajta szövetséget kötnek.
Epizódikus memória tréningje: A rapporton elhangzott, gyermeket kifejezetten érdeklő témát érdemes választani és arra kérni, hogy egy-két ahhoz köthető eseményről beszéljen minél részletesebben. A legjobb, ha megszakítás nélkül hallgatja meg az interjúztató. Lehetőség nyílik arra, hogy alaposabban megfigyelje a gyermek nyelvi készségeit és hogy milyen részletességgel képes felidézni a múltat.
Alapvetően az első szakasz lényege, hogy lefektesse a törvényszéki interjú alapjait és hogy a gyermek beleszokjon a folyamatba, csökkentsék a szorongását. Ez a szakasz lehetőséget nyújt a kihallgatónak arra, hogy a gyermek képességeihez és fejlettségéhez igazítsa az interjú következő részét.
Átvezetés: A hosszadalmasnak tűnő ám annál fontosabb bevezető szakasz után kell áttérni a tényleges problémára, ami miatt a gyermek kihallgatására sor kerül. Sok gyermeknek némi segítségre, kérdésre van szüksége, hogy beszélni tudjon az őt ért élményekről. Ha a gyermek a tagadásban van, vagy elutasító, azt nem szabad ráhagyni, akkor messzebbről kell indítani a témát a meghallgatónak. Rávezető kérdés lehet, ha megkérdezi a gyermeket, szerinte miért van ma itt, esetleg aggódik-e valami miatt.
Narratív leírás: Ha a gyermek mesélni kezd és megnyílik, minden esetben alkalmazkodni kell az ő verbális stílusához. Ez gyakran nehézzé teszi a kihallgatást, hogy azokat a szavakat és kifejezéseket használja az interjúztató, amit a gyermek használ. A bántalmazás felidézése mindenképpen fájdalmas élmény lesz a gyermeknek, gyakran kezelhető epizódokra kell bontani a történéseket és vissza-vissza térni egy kérdés tisztázására, ha már túl megterhelő lenne. Ebben a szakaszban kiemelt jelentőségű, hogy jól értsék a gyermeket. Megint csak kerülni kell a rávezető kérdéseket. Ahelyett, hogy megkérdezné, hogy mennyire érezte rosszul magát közben, egy jó interjúztató azt kérdezi, hogy hogy érezte magát.
Nyomonkövetés és tisztázás: A kérdéseknek szinte mindig a gyermek által korábban elmondottakhoz kell igazítani. További részleteket feltáró kérdéseket érdemes feltenni, azt is nyitott kérdés formájában. Minden fogalomra magyarázatot kell kérni, hogy ebben az esetben ezt ő hogy érti. („Korábban azt mondtad, hogy Péter bácsi megcsókolt téged. Magyarázd el a mi az a csók, mert én sajnos ezt nem tudom.”). Ha tisztáztak minden részletet, még megkérdezik a gyermeket, hogy ezen felül szeretne-e esetleg még megosztani velük valamit.
Lezárás: Össze kell foglalni a gyermek által elmondottakat, majd finoman visszatérni egy átlagosabb, semlegesebb témához. Ha a gyermek szeretne kérdezni itt van rá hosszabban lehetőség, megvitatni az aggodalmait. Természetesen hazudni nem szabad neki, akkor sem, ha ezzel óvni próbálnák. Meg kell köszönni a gyermek figyelmét és idejét, valamint egyeztetni egy biztonsági tervet, hogy ha bármilyen problémája lenne, kihez tud fordulni, hogy a szakértő szívesen fogadja a későbbiekben is.
Az interjú teljes hossza nem haladhatja meg a másfél- két órát, fiatalabb (öt év alatti) gyermekek esetén az egy órát. Ha szükséges, szüneteket lehet beiktatni. Az egész kihallgatás alatt figyelemmel kell lenni a kihallgatott gyermek életkori sajátosságaira, mentális és érzelmi fejlettségére, hiszen ezek nagyban befolyásolják azt, hogy hogyan és milyen részletességgel képes visszaadni a megtörtént eseményeket. Bizonyos életkorokban, különböző típusú kérdésekre lehet választ várni. A 3,5-5 éves kor közötti gyermek a „Hol?” és a „Ki volt?”, „Mi történt?” kérdésekre tud magabiztosan válaszolni. A gyermek 5-7 évesen felelni tud a „Hogyan?” kérdésre is és 7-8 évesen a „Mikor” kérdés megválaszolása reálisan elvárható. 8-11 éves korban pedig a fenti kérdések kiegészíthetőek a „Milyen gyakran?” kérdéssel is. Általában 11 éves kor felett képes a gyermek kronológiailag összerendezni a történéseket és azt ilyen formában előadni.
A törvényszéki interjú nehézsége, hogy rengeteg információval, adattal kell tisztában lenni, de mégsem szabad úgy irányítani a beszélgetést, hogy az az interjúztató előfeltevését igazolja. A törvényszéki interjú egyfajta művészet, a tények felderítése, ítélkezés és ráhatás nélkül.
