”Egy nemzetnek sem lenne illőbb és szükségesebb a kardját jól forgatni tudni mint a magyarnak, mert ami és amilye van, azt ennek köszönheti.”
gróf Wesselényi Miklós
A jogászi világgal találkozók számára is közismert Juszticia istennő a római mitológiából, aki az igazság, igazságszolgáltatás, az erkölcsi erő istennője. Az istennő ábrázolásának attribútumai a szemkötő, a kígyó, a mérleg és a kard. Ez utóbbi, a kard (pallos), a bűnös megbüntetésének (a bűnösre lesújtani kész kard) jelképe.
A kard fegyver és jelkép. Az istennő szobra megtalálható az ügyvédi irodákban, a mérleget az igazságügyi szervezetek (bíróság, ügyészség) és a jogi egyetemeken. A kardnak természetesen mindig kitüntetett szerepe volt; gondoljunk csak arra, hogy nemcsak a halálos ítéletek végrehajtásának volt eszköze a pallos, de a XVI. századik a bajvívás (duellum, judicium duelli) a perbeli bizonyításként élt. Elismerték bizonyítékként, az volt a vélekedés, hogy a bíróság előtt, bizonyos szabályok mellett megvívott bajban az Isten azt a felet veszi oltalmába, akinek az oldalán az igazság áll. A bajvívás az 1486:18 törvénycikkel került csak megszüntetésre.
Habár a bajvívás a múlté lett, a kard viselése még évszázadokig fennállott. Ha a reformkori viselettörténetet vesszük górcső alá, akkor a kard az öltözet fontos, elengedhetetlen része volt. Az 1825. évi országgyűlés nemcsak a reformkor kezdetét jelentette, hanem az öltözködésben is fordulópont volt: soha annyian nem öltöztek magyar ruhába, mint erre az alkalomra. 1832-36. évi országgyűlés tárgyalótermébe kizárólag a derékban szabott dolmányban (atilla) léphettek be a részvevők. Ezen öltözet gyakori kiegészítője volt a díszkard.„Kik magyar ruhában nincsenek, takarodjanak ki, vagy menjenek a galériára! – szavakkal utasított a levezető elnök a szabályt be nem tartókat.
A galérián eddig is ott volt az országgyűlés ifjúsága, a jurátusok társasága zsinóros ruhában, oldalukon karddal. Ezek a 20-25 éves ifjak jurátusok voltak, vármegyei joggyakornokok, ügyvédek bojtárjai, táblabírák titoknokai, akik a követek kíséretében részt vettek a Karok és Rendek ülésein. Igaz nem tanácskozási joggal, csak hallgatói közönséget alkottak.
Óh ezek az ifjak! Miként Berzsenyi írta: „minden órának leszakaszták virágát s a jövendőnek sivatag homályát”- az Istenre bízván, siettek élni. Mert bizony ezen ifjak éltek hevesen, oldalukon ott függött a jurátus szablya, s ha nemegyszer történt, hogy összekoccantak a polgárokkal, s lett abból vagdalkozás, sebesítés. Ilyen elővigyázatosság történt például az Úr 1776. év húshagyó keddjén, a „Zöld kert” nevű helyen megrendezett táncmulatságra is csak akként léphettek be, ha a 34 krajcár belépti díjat megfizették és kardjaikat künn hagyták.
A történelem kereke aztán szép lassan fordult. A kard, a szablya is kiveszett a hétköznapi viseletből és a virtuskodás sporttá szelidült, a kardforgatók átköltöztek boltíves vívótermekbe. Azért megjegyzendő, hogy becsületbeli ügyek rendezésére a párbaj a tiltások ellenére is még sokáig élt mind a polgárok, mind a katonatisztek körében.
A magyar sport történetében a vívás kiemelkedő, mind máig a legeredményesebb sport. A századfordulót követve a Pázmány Péter Egyetemen is folyt vívásoktatás (akkori nevén, Budapesti Tudományegyetemen, 1921-től Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen), s az akkori egyetemisták olyan neves mesterektől vehettek iskolát, min Gerentsér László, dr.Duronelly László. Megjegyzendő, hogy a jogászvilágban számos kiemelkedő vívó volt!
Gerentsér a sportvívás tudós mestere volt. A millenniumi vívóverseny lenyűgözte huszonhárom évesen, végérvényesen szakított az atlétikával (400 yardos síkfutás országos bajnoka volt.), ezt követően a vívásoktatásnak szentelte életét, Toricelli olasz mester tanítványa lett. Szegeden, Zomboron és Kolozsváron működött, mint lektor és vívómester, míg 1908-ban Bárczy István polgármester és Stankovits Szilárd hívására a főváros szolgálatába lépett, innen is vonult nyugdíjba, mint a székesfővárosi testnevelési igazgató, a vívást negyven éven át oktatta. Sok száz tanuló fordult meg a kezei között, közöttük számos olimpiai, világ- és Európa- bajnok lett: dr. Repeczky Bányász Jenő, Posta Sándor dr., dr. Bay Béla, dr. Rajczy Imre, dr. Palócz Endre és Rerrich Béla. A tanítás mellett a magyar sportirodalmat több kitűnő szakmunkával gyarapította.
Egyetemünk évszázados tölgyének két hajtása is van, mindkét hajtásnak történetének része a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub, mely 1898-ban alakult; az első szakosztályok között volt atlétika, torna, vívás, labdarúgás, korcsolya. Ezek közül az egyik legsikeresebb a vívás. Remélem lesz még a Pázmányon vívás, adnak majd iskolát az ifjú jurátusoknak, fel fog még csendülni: en garde!
