Gyulavári Tamással, karunk Munkajogi Tanszékének vezetőjével beszélgettünk többek között eddigi pályafutásáról, külföldi tapasztalatairól, magáról a munkajogról, valamint a távoktatásról is.
Hogyan esett a választása a jogra, mi motiválta ezen pálya választására?
Nagy hatással volt rám édesanyám, aki jogot szeretett volna tanulni, de végül mérnök lett. A történelem érdekelt leginkább a középiskolában, egy darabig régész szerettem volna lenni, mint mindenki, aki a történelem iránt érdeklődik, azonban anyukám beszélt rá végül arra, hogy inkább jogásznak tanuljak. Harmadik lettem a történelem OKTV-n, így történelem felvételi nélkül bekerülhettem 1987-ben az ELTE Jogi Karára, és nem is bántam meg, hogy a jogot választottam.
Már az egyetem alatt érdekelte a munkajog?
Fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok csinálni az egyetem után, ezért inkább elmentem egy évre Angliába Tempus ösztöndíjjal a Warwick Egyetemre. Hazatérés után ügyvédjelöltként kezdtem el dolgozni, de már akkor éreztem, hogy nem akarok ügyvéd lenni, így a Debreceni Egyetem Szociológiai Intézetében kezdtem el tanítani ’95-ben. Később kerültem kapcsolatba az anti-diszkriminációs joggal, ennek kapcsán a Munkaügyi Minisztériumban találkoztam Kiss György professzorral, aki később rendkívül nagy hatással volt rám. Mondhatni későn kerültem kapcsolatba a munkajoggal, amikor Kiss professzor meghívására a Pécsi Egyetem Munkajogi Tanszékére kerültem. Pécsett hat évig, majd az ELTE Munkajogi Tanszékén ugyancsak hat évig tanítottam, mielőtt 2011-ben a Pázmányra kerültem.
Miért szeret tanítani, milyen előnyei, hátrányai vannak az oktatásnak?
A legjobban az vonz a tanításban, hogy befolyásolni tudom fiatal emberek fejlődését, mintát tudok mutatni, beszélgetni tudok velük és ettől én is picit fiatalabb maradok. A másik, hogy ez egy kötetlen, laza életmód, ahol folyamatosan magadnak is tanulnod kell. Kvázi egyetemisták között picit egyetemista maradsz (még ha egyre kevésbé is hiszik el rólad). Egyedüli hátrányként azt tudnám mondani, hogy nem szerethet mindenki, például, ha megbukik valaki a vizsgán, az esetleg megharagszik rám, ezt nem szeretem annyira.
Mi a véleménye arról, hogy a munkajog vizsgának „rémhíre” van az egyetemen?
A vizsga rendszere, szigora nem egyszemélyes döntés. Ez egy tanszéki stratégia, amit az összes oktatónk közösen alakít ki. Tudatos döntésünk, hogy próbálunk mindent megtenni a lehető legszínvonalasabb tananyag kidolgozása és tanítása érdekében, cserébe ugyanezt várjuk el a hallgatóinktól is. Ennek az a célja részünkről, hogy a Pázmányosok legyenek a legjobbak munkajogból, amit a munkaerőpiac is díjazni fog majd. Persze elfogadjuk, hogy ez a professzionális, de kétségtelenül szigorú koncepció nem tetszhet mindenkinek, de a hallgatóink és a Kar hosszú távú érdekei szerint cselekszünk mindig.
Mit lehet tudni a tanszéki demonstrátori lehetőségről?
Bárki jelentkezhet demonstrátornak, nem szoktunk válogatni a jelentkezők között, arra törekszünk, hogy minél több lelkes hallgatónk legyen. Mindig elmondjuk a demonstrátoroknak, hogy rajtuk múlik, mit hoznak ki ebből a lehetőségből, és mennyi energiát fektetnek bele. Alapvetően az önszerveződésre építünk, amihez persze minden oktatói segítséget megkapnak. Például a távoktatás során most is lelkesek a demonstrátoraink, így gondolkozunk például egy hallgatói tutori rendszer kialakításán. A távoktatás egyik problémája ugyanis az, hogy sok száz hallgatónak kell szolgáltatásokat nyújtanunk, így könnyen elveszhet a személyes hang, amit viszont fontosnak érzünk.
Tudna mesélni kicsit a külföldi konferenciákról, szakmai lehetőségekről?
Az elmúlt 10-15 évben kialakult egy nemzetközi „hálózatom”, ami miatt most már tényleg talán túl sokat is utazom. Az egyik legmeghatározóbb élményem volt, amikor a Pázmány jóvoltából 8 hónapot tölthettem Firenzében a European University Institute-ban, ott írtam a Szürke állomány c. könyvemet is. Fiatalabb koromban alig vártam az utazási lehetőségeket, azonban az évek múltával ezeket az ember egyre inkább munkának éli meg. Például Trierben rendszeresen tartok előadást az Academy of European Law-ban: vasárnap délután felszállok egy repülőre, reggel 9-től megtartom az előadásom és délben már indulok is a reptérre, hogy kedd reggel 8-kor előadást tarthassak az egyetemen. Ez a legrosszabb verzió. Ezzel szemben, amikor Chilébe mentünk Kártyás Gáborral, akkor az egyetem jóvoltából volt két plusz napunk, hogy kicsit körülnézzünk. De ezek az utazások gyakran repülőterekről, konferenciatermekről szólnak, nincs idő városnézésre. Mindig viszek haza a lányaimnak csokoládét, mert azzal sosem foghatok mellé.
Az egyetemi évei alatt tanult esetleg külföldön, vett rész ösztöndíj programban?
Az egyetemen rengeteg lehetőségem volt arra, hogy külföldön tanuljak, így Warwickon kívül tanultam és kutattam Groningenben, Aix-en-Provence-ban és Lundban is, általában 3-4 hónapig. Mindenkit arra bíztatnék mind szakmai, mind nyelvtanulási okokból, hogy ne hagyja ki ezt a lehetőséget, és utazzon minél többet.
Utolsó témakörként a távoktatásról szeretnék érdeklődni. Mennyire volt nehéz az átállás az új rendszerre?
A távoktatás úgy ért minket, mint derült égből a villámcsapás. Több utazásom és hazai konferenciám is be volt tervezve a félévre, persze az egyetemi oktatási dolgaim mellett. Így leginkább a Monty Python: And Now for Something Completely Different szerint kellett valami újat produkálnunk. Kártyás Gáborral, a Tanszék másik főállású oktatójával arra jutottunk, hogy a hallgatóság leginkább az Y, „Facebook-generáció”, ezért rövid, tömör, érdekes internetes tartalmakat, videókat, online előadásokat készítünk számotokra. Így alakult meg az Éjjel-nappal munkajog Facebook csoport, mára 500 taggal, ahol családi környezetben, például gyerekeinkkel együtt igyekszünk viccesen tudást átadni, megtalálni a szakmai tartalom és a szórakoztatás közötti arany középutat. Van egy pontos, kiszámítható hetirendünk, amit, ha a hallgatók betartanak, nem érheti őket meglepetés a vizsgán. Nyilván önuralmat, önfegyelmet igényel az, hogy az ember tartsa magát a tanszék által javasolt oktatási menethez. Tudjuk, hogy ez nem egyszerű, mi is hasonlóval szembesülünk a munkánk során. Az új helyzetben az a legnehezebb, hogy összefolyik a munka és a magánélet, most például csak este tudok hatékonyan dolgozni, amikor a gyerekek mesét néznek, vagy éppen reggel 6kor, mielőtt felkelnek. Soha nem gondoltam volna, hogy a nagyobbik lányomnak matekot fogok tanítani. Ezen kívül ugyanazt a tudatosságot magunkon is gyakorolni kell, amit a hallgatóktól elvárunk, remélünk. Oktatóként mi is sokat tanulunk egyébként ebben az időszakban, sosem gondoltam volna, hogy Avidemux vágóprogrammal fogok videókat készíteni (nem nagyon megy). Kellően kreatívnak és rugalmasnak kell lenni ehhez: 50 felett is folyamatosan tanulnom kell, meg kell „újulnom”, mint „informatikus”, nincs mese. Arra viszont jó ez a kialakult helyzet, hogy a Facebook oldalunkon jobban meg tudják ismerni a hallgatók az oktatókat, látják a tanszékünket együtt, csoportként működni: láthatjátok, hogy ez egy baráti közösség is. Erre jó példa volt a Vírusválság és munkajog című négyszögletű, virtuális kerekasztalunk a Microsoft Teams-en.
Mivel tudná motiválni azokat a hallgatókat, akik kicsit elveszettnek érzik magukat?
Fedezzék fel az olvasás örömét. Annyi inger éri a fiatalokat, hogy sokszor elsiklanak az olvasás, egy jó könyv felett. Erre hívta fel egyébként a figyelmet dékán úr levele is. Az otthonlét jó lehetőség arra, hogy mind szakmailag, mondjuk egy munkajog könyvet (tankönyvet?) értékeljenek, vagy éppen egy Dosztojevszkijt, Hararit, vagy akármi mást. Próbálják meg rávenni magukat az olvasásra, mert másként nem fog menni, sem a tanulás, sem a „jogászi pálya”.
Köszönöm szépen az interjút!
