2015 december 12-én az ENSZ kongresszusán elfogadott Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményről – a továbbiakban egyezmény – csupán az nem hallhatott, aki a világban zajló események elől tudatosan elzárkózik: minden elszánt, a környezetvédelemért kiálló egyén nagy lelkesedéssel fogadta a világ vezetői által hozott megállapodást, amely a globális felmelegedés lelassításáért, s a mindenki számára szintén ismerősen csengő, üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának a redukálásáért született meg. A 195 ország, mely aláírta az egyezményt tagadhatatlanul nagy előrelépéssel örvendeztette meg a klímavédelemért évtizedek óta kemény, olykor reménytelennek tűnő küzdelmet folytató aktivistákat. Miért oly jelentős ez a globális összefogás az életben maradásért, s min múlhat valójában a kitűzött célok elérése, azaz a valódi lépés megtétele egy élhetőbb miliő megteremtésére?
Habár némileg lehangolónak tűnhet az előző sorok között említett „reménytelennek tűnő küzdelem”, a sok-sok éve elszánt erőfeszítésekkel tenni akaró embertársaink nézőpontjából szemlélve az egyezményt némi romantikus felhanggal úgy tekinthetünk arra, mint egyfajta hosszú fáradozások utáni, kézzelfogható „imameghallgatásra”. Egészen mostanáig az egyezményt aláíró 195 ország három, az éghajlatváltozást közvetlenül érintő területen tűzte ki a változást előidézhető intézkedések érdekében elkövetendő célokat: a globális átlaghőmérséklet növekedésének 2 ℃, majd 1,5 ℃ alatt tartását (az iparosodás kezdetei előtti állapotokhoz mérve), azon produktív infrastruktúra fejlesztést, mely jelentősen alacsonyabb üvegházhatású gázok kibocsátásával járhat, s mely az életszínvonal minőségét sem rontja, valamint, e fejlesztésekhez szükséges tőke biztosítását, s a tudatos alapteremtést - az éghajlati változásokhoz való alkalmazkodási képesség növelésével párhuzamosan. A megegyezés sajátossága, hogy minden aláíró saját akarata szerint határoz afelől, hogy milyen mértékben kíván hozzájárulni a kitűzött célok megvalósításához, s az elért célokat ötévente jelenteni, majd növelni szükséges, egyre kézzelfoghatóbb, jelentősebb eredmények elérése érdekében. A világ egyik legnagyobb ipari termelője és fogyasztója, Kína vállalta eddig a legnagyobb százalékos hozzájárulást (29,4%) a szén-dioxid kibocsátás csökkentését illetően, s az országot közvetlenül követi - nem megdöbbentő módon - az Egyesült Államok 14,3%-os, majd a 9,8%-os hozzájárulást vállaló Európai Gazdasági Térség.
A Föld védelméért tett erőfeszítéseikért elismerést érdemlő aktivisták azonban talán némileg elbizonytalanodhatnak a megegyezés radikális változásokat előidézhető voltáról, ha megvizsgáljuk, milyen következményekkel járhat, ha az országok nem teljesítik a vállalt hozzájárulásukat – nemzetközi jogi szempontból ugyanis nem felelősségre vonható egyetlen aláíró sem, ha elmulasztja elérni azon számokat, melyeket ötévente kitűz az élhetőbb környezet megteremtése érdekében. Mivel azonban az egyezmény csupán 2020-tól foglalkozik a fentebb felsorolt fő pontokkal, melyek jelenleg az emberiség jövőjét leginkább fenyegető problémák súlyosságának a csökkentése, majd teljes eliminálása érdekében születtek meg a megállapodás keretein belül, korai úgy tekinteni az egyezményre, mint egy, a globális összefogás felett érzett ideig-óráig tartó lelkesedésre. Ahogy a megállapodás megszületéséhez a világ vezetőinek összefogása szükségeltetett, úgy a változás 2020-tól tapintható módon minden ember összefogásából tud megszületni. A káros anyag-kibocsátás, a globális hőmérséklet csökkentése, s ezzel egyetemben a tengerszint emelkedés lelassítása olyan, a hétköznapi életben egyénenként meghozott, jelentéktelennek tűnő, de együttesen mérvadónak minősülő változtatásokkal kezdődhetnek el, melyeket mindenki egyaránt megtehet a hangsúlyos problémák elhárításának érdekében.
A megújuló energiaforrások felhasználását, környezet-kímélő technológia folyamatos, s gyorsütemű fejlődésének következtében egyre modernebb termelési eszközök alkalmazását, s a talán mostanra mindenki által elismert jelentőségű szelektív hulladékgyűjtést támogatják leginkább a korábban említett aktivisták közül, akik azonban több esetben sajnálatos módon a realitástól elrugaszkodott képet vetítik embertársaik elé az éghajlatváltozást érintő problémák tekintetében. Ugyanakkor, a tényekhez ragaszkodó, Földünk valódi állapotának megismerésére törekvők egyöntetűen elismerik a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény által szorgalmazott lépésekért tett erőfeszítések jelentőségét, felismerve a súlyos rövid-, s a még drasztikusabb hosszú távú következményeit a nem tudatosságra alapozott, s nem megfelelő erőforrásokra épített életvitelnek. A legfőbb kérdés nem is az tehát, hogy az egyes országok képesek lesznek-e tartani magukat vállalt hozzájárulásaikhoz, hanem hogy az egyes személyek hajlandóak lesznek-e életmódjuk gyökeres megváltoztatására, a jelenben való minden bizonnyal nehéz szemléletváltásra, amely azonban, a jövő biztosabb alapokra való helyezését hozhatja magával.
Ne maradj le hasonló tartalmakról,
kövess minket Facebook-on és Instagram-on!
