A Máltai Lovagrend a történelem egyik legismertebb lovagrendje, mely lassan ezeréves múltra tekint vissza. Különösképpen azért érdekes a szervezet, mert amellett, hogy hosszú ideje létezik, még kalandos történelmet is tudhat magáénak, többször át kellett helyeznie a székhelyét.
A rend alapítása körülbelül 1048-ra tehető, ekkor még Szent János Rendként mutatkozott be. Tagjai főként szerzetesek voltak, gyógyítói feladatokat láttak el. A keresztes háborúk idején kezdtk el az orvoslás mellett katonáskodni is. Ekkor a rend székhelye még Jeruzsálem volt, és ez időben kezdték el használni a mai napig rájuk jellemző fehér nyolcágú keresztet.
A keresztes háborúk idején igen sikeresnek számítottak, sokszor képzett harcosok csatlakoztak soraikba, de végig megőrizték az ápoló-gyógyító jellegüket. Több várat és erődítményt emeltek, érdekesség, hogy ezek közül egyik feltárását egy magyar régészcsapat végezte, amelynek vezetője, Major Balázs a Pázmányon tanít.
1291-ben Saint Jean d’Acre bukása után kénytelenek voltak új központ után nézni, a kereszténység Szentföldről való kiszorulásával. Ez a központ végül Ciprus szigete lett, azon belül is Limassol városa. Itt kezdtek el egy erős hadiflottát kialakítani, hogy ezzel védjék a Szentföldre vándorló zarándokokat.
Cipruson azonban nem maradtak sokáig, 1310-ben költöztek át Rhodosz szigetére. A sziget kiváló elhelyezkedése miatt tökéletesen alkalmas volt arra, hogy egy nagyobb hadiflottát irányítani lehessen, mellyel a kereszténységet védelmezte a rend. Számos csatában vettek részt ebben az időszakban, alaposan megnehezítve ezzel az egyre erősödő Oszmán Birodalom dolgát. A rend szuverenitása Rhodosz-on kezdett el kialakulni, még saját pénzt is verettek. A szuverenitásuk alapja a pápai bullák voltak, melyek biztosították a függetlenségüket.
Ez időtájt kezdték el a lovagokat nyelvek szerint csoportosítani, melyből eleinte hét, majd később nyolc darab volt összesen. A magyarok kezdetben az itáliaihoz tartoztak, később azonban átkerültek a német nyelvhez.
A Lovagrend egy tüske volt a köröm alatt az Oszmán Birodalomnak, ezért Szulejmán szultán eldöntötte, hogy beveszi Rhodosz-t, ami 1522-ben sikerült is neki. A rend hősies harca miatt a szultán azonban kegyesen megengedte, hogy a túlélők elvonuljanak és magukkal vigyék vagyonaikat, levéltáraikat. A rend tagjainak sokadszorra is új otthon után kellett nézniük.
Következő állomás Málta szigete lett 1530-ban. V. Károly német-római császár ajánlotta fel nekik, VII. Kelemen pápa jóváhagyásával. Érdekesség, hogy jelképes hűbéri ellenszolgáltatással tartoztak a császárnak, ami évi egy vadászsólyom volt.
1565-ben következett be a rend egyik legnagyobb diadala: 3 hónapos ostrom után, sikeresen megvédték a székhelyüket a török támadásától. Akkora hatással volt rájuk ez a győzelem, hogy új fővárost kezdtek el építeni, melyet az akkori vezetőjükről, La Valete nagymesterről, Valletának neveztek el. A lovagrend tagjai felvirágoztatták a kicsiny szigetet, gazdag táptalajává tették mind az építészet, mind a művészet kedvelői számára.
1571-ben a részt vettek a Lepanto-i csatában, mely egy fontos diadalnak számított az oszmánok elleni harcban.
Ez követően azonban újra költöznie kellett: 1798-ban Napóleon játszi könnyedséggel vonult be Máltára és űzte ki onnan a lovagokat. Az amiens-i szerződés és a Veronai kongresszuson hozott döntés ellenére sem sikerült ide később visszatérniük, mert az angolok elfoglalták Máltát.
Ahogy a mondás tartja: minden út Rómába vezet. A rend 1834-ben költözött ide, ahol azóta is tartózkodik. A Máltai Palotába és a Magisztrátusi Villába költöztek be, melyek a tulajdonukban voltak. Ezekre a helyekre a pápa megadta nekik az extraterritoriális jogot, amit a mai napig megtartottak.
Ezek után a Máltai Lovagrend visszatért eredeti hivatásához, orvosi, gyógyítói feladatokhoz, amiket töretlenül végeznek, immáron több mint 970 éve.
