Égnek szegezett alabárdok, jellegzetes fémsisakok és felejthetetlen reneszánsz uniformis – így fest a pápát védelmező Svájci Gárda. A legrégebbi ma is működő katonai alakulatok közé tartozik, egyház- és hadtörténeti szempontból egyaránt érdekes. Megállta a helyét az évszázadok viharában, ma is töretlenül képviseli értékrendjét. Történetük egyedülálló, hűségük megkérdőjelezhetetlen. Dióhéjban prezentálom Róma püspökének testőrségét.
A kora újkor hajnalán új harcmodor terjedt el Európában: a zárt hadrendben sűrűn felállított, több méter hosszú pikákkal felfegyverzett gyalogosok jelentették a hadviselés új irányát. A görög-makedón falanx ihlette haditechnika Svájcban alakult ki a késő középkorban, majd innen terjedt el fokozatosan a kontinens többi országába. Német területeken az ún. landsknechtek, avagy a pikával, kétkezes pallossal vagy éppen szakállas puskával felszerelt zsoldosok bizonyultak a leghatékonyabb egységnek. Visszatérve a svájci zsoldosokra, az egykor kalandozó magyarokhoz hasonlóan ők is számos országban megfordultak, a hadakozó fejedelmek előszeretettel alkalmazták őket, legendás ütőképességüket pedig Európa-szerte ismerték. A pápai hadseregben a Svájci Gárdát megelőző időkben is számos alkalommal szolgáltak svájci pikások, alabárdosok.
A döntő lépést a kor meghatározó egyházfőjeként is emlegetett II. Gyula tette meg. Saját katonai alakulatot szeretett volna személyes védelmére, így 1505-ben 200 katona toborzása iránt kért engedélyt a svájci kantonoktól. A leendő testőrség felfegyverzéséhez a befolyásos augsburgi bankárcsalád, a Fugger-ház nyújtott anyagi támogatást. Hamarosan 150 svájci zsoldos indult el gyalogosan Kaspar von Silenen vezetésével Luzernből Rómába, hogy Szent Péter utódjának szolgálatába álljon. Hónapokkal később, 1506. január 22-én érkezett meg a kontingens az örök városba – II. Gyula e jeles napon áldotta meg és fogadta őket szolgálatába, s ezzel hivatalosan is megalakult a Pápai Svájci Gárda. Első parancsnokuk a luzerni nemesúr, Kaspar von Silenen lett.
A történelem II. Gyulát igazolta, amikor az ellenség Rómára támadt. Az 1527-es esztendő nemcsak az Egyház, de a Gárda történetében is hatalmas érvágást jelentett. Ekkor következett be ugyanis a Sacco di Roma néven elhíresült szomorú esemény, amely során Habsburg Károly zsoldosai elfoglalták és kifosztották az örök várost. Az elburjánzó erőszak sok ezer ártatlan életet követelt, csakis a Svájci Gárda hősiességén múlt, hogy VII. Kelemen pápa életben maradt: testőrsége az utolsó emberig kitartott, amíg az egyházfő az Angyalvárba menekült. Kaspar Röist parancsnokkal együtt 147 gárdista áldozta életét a Szent Péter-bazilika lépcsőin a Szentatya védelmére. Csupán 42 emberük maradt életben, a Gárda helyreállítását ráadásul a győztes fél ellehetetlenítette, mígnem 1529-ben a pápa hivatalosan is fel kellett oszlassa hűséges testőrségét V. Károly nyomására. Egészen 1548-ig kellett várni, amíg III. Pál pápa újraalapította a Gárdát. Ő volt az a meghatározó egyházfő, aki számos újítást véghezvitt az egyházban: ő hívta össze a trentói zsinatot és ő építette újjá a feldúlt Rómát is.
Az itáliai háborúk lezárulásával és a Pápai Államot fenyegető közvetlen veszély elmúltával a hangsúly a katonai funkcióról inkább a ceremoniális szerepre helyeződött át. Érdemes azonban megemlíteni, hogy 1571-ben V. Pius pápa tizenkét gárdistája harcolt a sorsdöntő lepantói tengeri csatában az Oszmán Birodalom ellen. A Svájci Gárda az újkor folyamán inkább díszőrségként működött, tagjának lenni nem annyira katonai szolgálatot, mint hatalmas megtiszteltetést és kimagasló pályafutást jelentett. A gárdaparancsnokok túlnyomó többségét Luzern vezető arisztokratái, az altenhofeni Pfyffer család adta. A Gárda a történelem viharait sikeresen átvészelte: bár többször is feloszlott, nem sokkal később mindig újraalakult. Amikor 1848-ban a népek tavasza Rómát is elérte, egy alkalommal a Quirinale palotát vette körbe a felbőszült nép – egyedül a gárdisták hősies helytállásán múlott, hogy Őszentségének, IX. Piusznak nem esett baja. Bátor testőrei mit sem törődtek vele, hogy a haragos nép majdnem meglincselte őket. Ugyanígy teljes készenlétben fogadták Róma 1870-es elfoglalását és a második világháború alatti német megszállást, de szerencsére egy csepp vér sem hullott.
A pápai testőrség mai arculatát Jules Repond gárdaparancsnoknak köszönheti. Az eredetileg jogtudós Repond az 1910-es években állt a Gárda élén, amelyet szigorú reformokkal igyekezett megújítani. A reprezentatív, ceremoniális szerepkörben elkényelmesedett gárdatagokat ismét kemény katonai kiképzésre kötelezte, visszahozva ezáltal a katonai fegyelmet. Reneszánsz kutatásai és Raffaello Sanzio freskói alapján ő alkotta meg 1914-ben a jelenleg is használatos kék-sárga-piros katonai uniformist. Ünnepi alkalmakon a gárdisták fényes mellvértet, fehér körgallért és taréjjal díszített morion sisakot öltenek. Hétköznapi viseletük fehér gallérral szegélyezett, hosszú, sötétkék lepelből áll, baszk sapkával kiegészítve.
Megjelenése alapján azonban tévedés volna azt hinni, hogy a Gárda nem halad a korral: ceremoniális egyházi funkciói ellenére igenis modern testőrségként funkcionál, testőri taktikákat, sőt, újfent már terrorelhárítást is tanulnak a svájci hadsereg jóvoltából. A közelmúlt legjelentősebb atrocitása a Szent II. János Pál pápa ellen 1981-ben elkövetett sikertelen merénylet volt, amely során Alois Estermann gárdista a meglőtt pápa autójára ugrott, hogy saját testével védelmezze őt a további támadásoktól. Hagyományos fegyvereik – az elmaradhatatlan alabárd, valamint kard, tőr és pallos – mellett a svájci hadseregben is használatos pisztollyal és géppisztollyal vannak adott esetben felszerelkezve. Természetesen nem a Svájci Gárda az egyetlen fegyveres alakulat Róma szívében, a Vatikánvárosi Csendőrség 1816 óta látja el a klasszikus rendvédelmi feladatokat.
A Pápai Svájci Gárda jelenlegi funkciója szerint tehát a római pápa személyes védelmét biztosító, viszonylag kisebb katonai alakulat. De iure a Szentatya testőrsége, de facto a Vatikán hadereje. A Magyar Katolikus Lexikon találó megfogalmazása szerint „katolikus svájciakból álló pápai testőrség, palotaőrség és díszőrség”. Hivatalos nyelve a német. Latinul Pontifica Cohors Helvetica, angolul Pontifical Swiss Guard, németül pedig Päpstliche Schweizergarde megnevezéssel illetik. Jelenleg hatályos szabályzatát megalakulása 500. évfordulójának alkalmából 2006. január 22-én bocsátották ki. Tagjai csak 19 és 30 év közötti, 174 cm-nél magasabb, a svájci fegyveres erőknél kötelező katonai szolgálatot teljesített, legalább érettségivel rendelkező, büntetlen előéletű, nőtlen katolikus svájci férfiak lehetnek. Az újoncok felavatására mindig május 6-án kerül sor, emléket állítván az 1527-ben hősi halált halt gárdisták emlékének. Manapság a testőrség kvázi megerősített századként működik: 110 főt számlál, élén az ezredesi rangot viselő parancsnok áll, akit további hat főtiszt segít munkájában. A Svájci Gárda jelenlegi, 35. parancsnoka Christoph Graf ezredes, aki 2015 óta tölti be tisztségét.
