Javában zajlik a kereskedelmi háború az Egyesült Államok és Kína között. Az összecsapásban számos eszköz bevetésre kerül, többek között olyanok is, amelyek korábbi sérelmekhez, jövőbeli félelmekhez vagy aktuálpolitikai érdekekhez köthetők, és amelyeket a gazdasági-politikai ellentétek nélkül akár be sem vetnének. Sokak szerint csupán ilyen eszköz a Huawei technológiai óriáscéggel kapcsolatos vád és korlátozássorozat is. Ám azt sokkal kevésbé hallani, hogy ezek a vádak csupán igazságtalan támadások lennének, mivel az ipari kémkedés köztudottan elterjedt. De mi is ez a bizonyos kémkedés, mi alapján születtek meg a vádak?
Az ipari kémkedés modern problémának tűnhet, de valójában régóta okoz fejtörést a titkosszolgálatoknak és a gazdasági szereplőknek – mind a védekezés, mind az elkövetés. Ez, az 1700-as évek óta jelenlévő tevékenység felelős sok gazdasági kárért és néha talán a megfelelő információáramlásért. Mióta a technika fejlődésének köszönhetően a megfelelő technológia és ismeret birtoklása kulcsfontosságúvá vált a gazdasági érvényesülésben, a piaci szereplők és az anyaországok a lehető leghatékonyabb eszközökkel igyekszenek szert tenni a szükséges információkra. A hidegháború időszakában – az általános hírszerzés mellett – óriásira nőtt az ipari kémkedés mértéke is a technológiai versenynek és a COCOM listának köszönhetően. Bár a hagyományos értelemben vett hidegháború véget ért, a technológiai fejlődés felgyorsulása miatt a gazdasági szereplők továbbra is nagy erőket fektetnek az ipari kémkedésbe.
Az egyre komplikáltabbá váló technológiai és fejlesztési környezet újabb és újabb formáit teremti meg a kémkedésnek és a megszerezhető információknak, így ennek a bűncselekménynek a jogi szabályozása megfelelően absztrakt és korszerű tényállásokkal kell biztosítva legyen. A bűncselekmény részletesen szabályozott az Egyesült Államokban és súlyos büntetések kiszabását teszi lehetővé. A magyar szabályozásban az ipari kémkedés elemei és előfordulási formái több büntetőjogi tényállásba is beleilleszthetők, mint például a levéltitok megsértése, tiltott adatszerzés, de leginkább az üzleti titok megsértése tényállás tartalmazza a megfelelő szabályzást. Ezen tényállás alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki „jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot jogosulatlanul megszerez, felhasznál, más személy részére hozzáférhetővé tesz vagy nyilvánosságra hoz” (Btk. 418. §).
A Huawei ügyben felhozott, összesen 23 vádpont csupán egy része kapcsolatos ipari kémkedéssel, szerepel köztük többek között pénzügyi bűncselekmény, csalás, az iráni szankciók jogellenes kijátszása is. Az ügy ipari kémkedéshez kapcsolódó, Seattle-ben tárgyalt vádiratában kereskedelmi titok ellopása bűnszövetségben (theft of trade secrets conspiracy), annak kísérlete (attempted theft of trade secrets), telekommunikációs eszközök alkalmazásával elkövetett hétrendbeli csalás (wire fraud – seven counts) és az igazságszolgáltatás akadályozása (obstruction of Justice) bűncselekmények szerepeltek. A vádak szerint a Huawei üzleti titkokat lopott az amerikai T-Mobile-tól és egész bónuszrendszert állított fel az alkalmazottak jutalmazására, akik közreműködtek ebben. Ellopták a Tappy nevű rendszer adatait, amely az okostelefonok képernyőjének tesztelésére kialakított robot. Ezt a technológiát korábban megpróbálták megvásárolni a T-Mobile-tól, de az, arra hivatkozva, hogy a Huawei a konkurens mobilszolgáltatókkal is együttműködik, megtagadta az értékesítést.
Az ügyben talán nem is az az érdekes, hogy mekkora mértékű az üzleti titok eltulajdonítása, hanem hogy mennyi figyelmet kap. Ugyanis, ha nem a kereskedelmi háború egyik eleme lenne, akkor az is elképzelhető, hogy el sem indult volna az eljárás. A hasonló információszerzések kis túlzással szinte mindennaposnak mondhatók a gazdasági életben, különösen a gyártás keletre történő telepítésének esetében. Általános jelenség, hogy – részben köszönhetően a védett ismeretet igen kevéssé védő szabályozásnak a fejlődő országokban, részben a nem elég hatékony nemzetközi jog érvényesítésnek – a gyártás miatti technológiai export a technológia fogadó ország általi lemásolásához vezet. A fejlődő országok többek között ennek a szokásnak köszönhetően zárkóznak fel egyre inkább technológiailag a nyugathoz.
Összességében elmondható, hogy olyan szabályozási rendszerre lenne szükség, ami világszinten megfelelően ellátja az ipari ismeretek védelmét az innovációk terjedésének akadályozása nélkül.
