1977-ben új korszakot nyitott egy fiatal amerikai rendező, George Lucas egy olyan alkotása, mellyel a saját gyermekéveiben meghatározó western- és kalandfilmjeinek miliőjét akarta megteremteni a fiatalabbak számára: a Csillagok Háborúja címet viselő sci-fi film (melyet ma már indenki az eredeti Star Wars-trilógia első filmjeként tart számon, Egy új remény néven) a popkultúra meghatározó pillérévé vált, s minden generáció a film, majd két méltán elismert folytatásának megjelenését követően a „Star Wars-család tagjává válva” hatalmas lelkesedéssel várta az újabb filmek megjelenését.
Habár a második trilógia, mely a 2000-es évek táján látott napvilágot, megosztó kritikákat kapott főként az egyre nagyobbra duzzadó rajongótábortól, ám a kritikusoktól is, az űropera mégis töretlen népszerűségnek örvend egészen a mai napig. A történések szempontjából harmadik résznek tekinthető A Sith-ek bosszúja megjelenése a kör bezárását eredményezte, egésszé kovácsolva a filmsorozatot, bemutatva az eredeti trilógia történéseinek előzményeit – ennek ellenére azonban a rajongók már annak 2015-ös megjelenésétől rebesgették az internetes fórumokon, s közösségi oldalakon, hogy egy harmadik trilógia elkészültét szintúgy kitörő lelkesedéssel fogadnák, mint az X-generáció azon szerencsés tagjai, akik láthatták az első Star Wars-filmek kibontakozását.
2013-ben érkezett el a rég várt, ám kissé megdöbbentő bejelentés: azt követően, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet 2012-ben, a stúdió bejelentette egy új Star Wars-film forgatásának megkezdését, melyet 2014-re datáltak. A rajongók vegyes érzésekkel fogadták a bejelentést – főként talán azon prekoncepciók miatt, melyek azt feltételezték, a Csillagok Háborúja újabb fejezetei így inkább hasonlítani fognak egyfajta mesére, mintsem az eredeti trilógiára hajazó sci-fi alkotásra. Azon generáció, mely még jól emlékezett az eredeti trilógia okozta, újdonság erejével ható sokkra, melyet a Lucas által filmjeiben alkalmazott technikai újítások váltottak ki, inkább az első filmek iránti szeretetüket szokták kihangsúlyozni – ugyanakkor, az a tábor, mely emlékezete óta úgy ismerte a Star Warst, mint egy hat filmből álló filmsorozatot, melynek első részeiként az 1999-től bemutatott trilógia filmjeit ismerte, nagyobb elvárásokat támasztott a 2015-re datált Az ébredő Erő iránt, inkább a cselekményvezetésre, s karakter-kidolgozásra helyezve a hangsúlyt, mintsem a technikai újításokra.
Habár Az ébredő Erő pozitív visszhangot kapott a kritikusoktól, a rajongók vegyes érzésekkel fogadták azt, azzal magyarázva elégedetlenségüket, hogy az új epizód az Egy új remény világát nem sok sikerrel felidézni igyekvő, az - időrendi sorrendben - negyedik filmről készült másolat, melyben a karakterek nem megfelelően megrajzoltak, s a párbeszédek, a filmbe időnként becsempészett humor erőltetett. Ahogy az újabb rész is napvilágot látott Az utolsó Jedik címen, még többen kritikával illették azt, több érvet is felsorakoztatva a film negatív értékelése mellett: a korábban kedvelt karakterek jellemének csorbítása volt az egyik legfőbb ok, amiért a film kedvezőtlen értékelést kapott – Luke Skywalker klasszikus alakja, aki az eredeti trilógiában több alkalommal bizonyított rátermettségével és kitartásával, mindenki által kedvelt karakterré vált. A legújabb epizódokban tanúsított mentalitásával azonban, egykori tanítványa, Kylo Ren sötét oldalhoz való csatlakozása miatt mély letargiát követő, világtól való elzárkózottságával sokak ellenszenvét váltotta ki, logikátlannak, s Jedi mesterhez méltatlannak minősítve döntését. Több rajongó várta volna ugyanakkor főként a nyolcadik epizódtól azt, hogy az új trilógia főszereplője, Rey karaktere alaposabb kidolgozásra, s bemutatásra kerüljön, lévén a hetedik részben homályba vész származása, melyet egészen a kilencedik, záró epizódig titkoltak a rendezők. Többen kihangsúlyozták, miszerint Reyről semmit nem tudni valójában (azt leszámítva, hogy a sötét oldal törekvéseinek lerombolásáért küzd), ez pedig többek számára zavaró tényező volt, várva, hogy karakterének vonásait részletgazdagabban kidolgozzák a rendezők, főként kiképzésének megkezdődésével. Ugyanakkor, újdonságként hatott az, hogy a történet központjában immár egy nő áll, mely a korábbi epizódokhoz mérve akár egyfajta feminista vonásként is értelmezhető (azonban feltételezhető, hogy ezzel csupán a női nézőkhöz kívánták közelebb hozni a Star Wars-univerzumot).
A még sokakban friss élményként élő kilencedik epizód, mely a Skywalker kora nevet kapta, szintén megosztó volt a nézőközönség köreiben. A negatív visszhang egyik feltételezhető oka az lehet, hogy lévén záró epizód került a mozivásznakra, az elvárás talán kétszer nagyobb volt, mint a korábbi filmek esetén. Személyes benyomásom szerint a film eddig egymással szöges ellentétben álló véleményezést kapott: egy tábor azt az álláspontot erősíti, miszerint az epizód méltó befejezése a filmsorozatnak, míg mások a filmet összecsapottnak, a párbeszédeket továbbra is gyengének, s a történetet egyenesen nevetségesnek titulálták. Személy szerint jómagam az előző tábort erősítem, azonban a film ellen ágállók csoportjának ellenszenve is érthető a legújabb epizód néhol kissé – valószínűleg játékidő hiányának betudható - elkapkodott történetvezetését, s néhány valóban érthetetlen jelenséget tekintve.
A film két legnagyobb fordulata közül az első, melyet rögtön annak elején a nézők tudomására hoznak, Palpatine visszatérte, melynek alapján feltárásra kerül, hogy a hatodik epizódban való látszólagos halála óta ő irányítja a háttérből azon folyamatokat, melyeknek csúcspontja egy új flotta létrehozása, s a galaxis feletti uralom végső átvétele. A másik meglepő tény Rey származása, aki előtt Kylo Ren fedi fel, hogy Palpatine leszármazottja, s ereje innen eredeztethető. Habár a megdöbbentő bejelentés döbbenetet váltott ki többekből – akik korábban Reyt Ren testvérének, vagy Luke Skywalker gyermekének vélték -, mégis megmagyarázatlanul marad az, hogy amennyiben Rey valóban Palpatine unokája, ki a nagyanyja, illetve egyfajta morbid elképzelés szerint, amennyiben Palpatine is tisztában volt származásával, miért a lány szüleit ölette meg, s próbálta felkeresni Reyt, mikor potenciális ellenfelét is láthatta volna benne (főként azon tényt tekintve, hogy Rey a sötét oldal elleni harcot vállalta magára, Palpatine ereje ugyanakkor benne volt). Szintén sok kérdést vetett fel a film végi csatajelenet során Palpatine rejtekhelyén felsorakozó sok árny, akik csupán figyelik azt, ahogy Rey és Ren összecsap a Sith nagyúrral, lévén nemcsak kilétük vet fel több kérdést, hanem az is, hogy miért nem avatkoznak a történésekbe, ugyanakkor, volt-e szerepük a hatalmas méreteket öltő flotta felállításában, melynek létrehozása, s annak ideje szintén nem került megmagyarázására, ahogy az sem, hogy tudott titokban maradni egy ilyen vállalkozás megtörténte (ez több szempontból emlékeztet egyébiránt A klónok támadásában is váratlanul felfedett klónhadsereg felállítására).
A film ezen kevésbé érthető szálainak ellenére is ugyanakkor kitűnőnek tekinthető az epizód azon szempontból, hogy fordulatos, eseménydús alkotást adtak ki a rendezők kezükből, valamint elégedettséggel töltheti el a nézőket, a trilógia másik rejtélyes, megosztó karakterének, Kylo Ren személyiségének részlet gazdag, pontos kidolgozottsága, Anakin Skywalkerére emlékeztető pálfordulása, mely megnyugtató lezárást biztosít a trilógiának, a film végén bekövetkező halála ellenére. Az előző részek során több rajongó kritikával illette Ren karakterét azon oknál fogva, hogy nem egy mindenre elszánt gonoszként tüntetik fel őt, mint egykor Darth Vader személyét – többen humorosan egy „emo-kinézetű”, lázadó tinédzsernek nyilvánították, akinek váratlan megjelenése, s dühkitörései sokkal inkább egy hisztérikára emlékeztetnek, aki nagyapja, s szülei öröksége ellen minden módon lázadni próbál, azonban megnyilvánulásainak okán nem rettegést kiváltó, tekintélyt parancsoló legfőbb vezérnek tűnik. Kylo Ren karaktere ugyanakkor meglehetősen összetett, s arról talán oktalan volna a fentiekhez hasonló következtetéseket levonni, különösen a felmenői által hagyott örökséget figyelembe véve. Ren karaktere jómagamat mindig átvitt értelemben egy olyan személyre emlékeztetett, aki iránt az elvárások a családja által véghez vitt hőstettek miatt hatványozottan nagyobbak, mint bárki más iránt, melyet csak súlyosbít azon tény, hogy kirívó tehetséggel van megáldva. Habár a Star Wars filmek leegyszerűsítve a „jó és gonosz küzdelméről” szólnak, talán a rendezők Ren karakterén keresztül egyfajta olyan jelenséget próbáltak közvetíteni, mely szerint, a benne dúló belső harc egy, a helyét kereső személyben jelenlevő feszültség növekedéséből eredeztethető, mely a felé irányuló elvárásokból, s az ezeknek való megfelelési kényszerből táplálkozik: Ren személyisége fokozatos, s látványos fejlődésen megy keresztül a cselekmény előrehaladtával, s belső vívódását a színész tökéletesen érzékelhetően közvetíti a nézők felé is. Sokaknak azon oknál fogva vált kedveltté a karakter, mert végső soron méltóan lép nagyapja nyomdokaiba a sötét oldaltól való elfordulás, s a film végső felvonásában Rey életének megmentése által, mely utóbbi saját életének feláldozását követeli (ez szoros összefüggésben áll a hatodik rész végén lejátszódó jelenettel, melynek során maga Darth Vader vetett véget a Nagyúr életének, fiának megmentéséért).
Habár a filmsorozat legújabb trilógiája több negatív visszhangot kapott az évek során, a kilencedik epizód méltó befejezésnek tekinthető – személyes véleményem szerint – azon oknál fogva, hogy a film főbb karaktereinek jelleme alaposabb, precíz kidolgozásra került, a fordulatok valóban kikövetkeztethetetlenek voltak, s a cselekmény is megfelelően felépített volt, egészet alkotva az összes korábbi epizóddal, nem utolsósorban pedig javítva a többek által megdöbbentően gyengének minősített nyolcadik rész színvonalán. Amennyiben egy szóban lenne szükséges jellemezni az így létrehozott, s befejezett filmsorozatot, azt tudnám mondani, hogy látványos: látványos a főszereplők személyiség-fejlődése, a karakterek nehéz kérdésekkel való belső vívódása, áldozatvállalásuk, s nem utolsó sorban – mely miatt a rendezőké az érdem –, az a világ, amelyben mindez lejátszódott 1977 óta, a szemünk előtt. Mert bár 2015 óta a legújabb filmekről alkotott vélemények minden oldalról megosztják a nézőközönséget, valami mégis látványos marad: az a töretlen lelkesedés, mely mindhárom generációt jellemzi, mikor ismételten visszanézi ki-ki a maga kedvenc epizódját, mely azon tényt erősíti, hogy a Star Wars filmek valóban olyan örökséget hagytak maguk után, mely még sokáig életben marad az újabb generációkon belül is.
