Édesanyám egy közösségi oldalon közzétett szöveget olvasott, amely kapcsán megjegyezte, igazán sajnálja, hogy egyre több olyan szöveggel találkozik, amelynek szerzője fittyet hány arra, hogy ezt vagy azt a szót hogyan írják helyesen, meg úgy általában is: trehány megfogalmazás, alig-alig fellelhető tartalom... Majd hozzátette, amikor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre utazott, a faluhoz közeledve, sok szép magyar településnévvel találkozott szembe. Igazi, tipikusan magyar hangzású településneveket látott, amelyekre – hiszik vagy sem – talán nagyobb szükség van, mint bármikor: ezek az – ahogy ő fogalmazott – „pörköltízű” településnevek őrzik ugyanis azt a nyelvet, amit kötelességünk nekünk is megőriznünk – még akkor is, ha három, a cikkben kifejtett jelenség erősen gátat szab ennek.
A mai napig nem tisztázott a tudósok körében – a tudósok körén kívül meg pláne – számos, a magyar nyelvet érintő kérdéskör. Noha döntően elfogadottnak számít például az a nézet, miszerint nyelvünk az uráli nyelvcsaládba tartozik, illetve a finnugor nyelvek közül való, valamint eredete is innen ismerhető meg, nincs teljes egyetértés ebben a kérdésben. Ugyanígy nincs egyértelmű, pontos meghatározás arra sem, hogy hány éves nyelv a magyar, vagy arra, hogy hányan is beszélik világszerte. Jelen cikk nem vállalkozik az ezeket a kérdéseket körüljáró teóriák megismertetésére, így ezen kérdések megválaszolása sem kitűzött célja. Mégis, szem előtt tartva a konkrét válasz nélküli kérdéseket és az azokra vonatkozó egyes teóriákat, ezen írás egy másik, kevéssé tárgyalt aspektusából kíván közelíteni a magyar nyelvhez. Ezen bizonyos nézőpont arra keresi a választ, hogy miképpen, hogyan viszonyul a mai kor embere a magyar nyelvhez, avagy: mi lesz így veled, drága anyanyelvünk?
Általánosságban leszögezhető, hogy minden kor – a maga sajátosságaival – hatással van a nyelvre, és ezen fő szabály alól ez a korszak, amelyben élünk sem képez kivételt. A nyelv számtalan vonatkozásban lép kölcsönhatásra az élet különböző területeivel, mely területek közül ezúttal három olyannal foglalkozunk, melyek alighanem a legnagyobb hatással bírnak a nyelvre – ennek tükrében esik szó tehát először a politikáról, majd a technikai fejlődésről, végül a társadalomban uralkodó, általános korszellemről is.
Nem a modern kor szülöttje, ám bizonyosan ízig-vérig áthatja világunkat a politika szintjén használt, alkalmazott nyelvezet, amely nyelvezet legfőbb attribútumai között említhető a tömörség, a hangzatosság. A politikai nyelvhasználat nagyon gyakran hordoz magában valamiféle felszín alatti sejtelmességet vagy pedig adott esetben, nagyon is nyílt, durva üzenetekkel operál. Ezen két véglet közötti távolság egyre csak nő, ami közel sem biztos, hogy jó irányba vezet. Műfajilag leginkább jelszavak, mottók, szlogenek, mintsem hosszú monológok és eszmefuttatások, vagy esetleg valós párbeszédek formájában működik a politikai nyelvezet – ahogy egyébként korábban működött, mindamellett, hogy hangzatos jelszavakat korábban is bevetettek. (Tanulságos felidézni, hogy a rendszerváltás utáni években milyen jellegű, tartalmú kampányanyagokkal szólították meg az egyes pártok a választókat, és milyenekkel teszik ugyanezt napjainkban.) Minden, politikai indíttatású okból nyilvánosságot vállaló közszereplőnek és politikusnak felelőssége, hogy hogyan, miképpen használja a nyelvet.
A technika az elmúlt években hatalmas, szinte lekövethetetlenül gyors fejlődésnek indult, ráadásul ez a fejlődés napról-napra gyűrűzik is tovább – sokszor a nyelv rovására. Az utóbbi években, illetve az elmúlt bő évtizedben bekövetkezett technológiai „robbanás” következtében egy felgyorsult, mindig pörgő világ részeseivé váltunk, amelyben többek között a széles sávú Internet elterjedésével, egyrészt szinte minden azonnal megismerhetővé vált, másrészt hihetetlen mértékben felgyorsult az információcsere – hogy csak a legjelentősebb változásokat említsük. Ezen jelenségek következményeképpen nyelvi szempontból például rengeteg olyan szöveges tartalom is megjelent az online térben, amelyek korábban elképzelhetetlennek és vállalhatatlannak bizonyultak volna – és nem csak az iskolázatlan emberek térnyeréséről van szó, akik kihasználva az Internet nyújtotta szabadságot, a nyelvre, valamint annak minél helyesebb használatára mindenféle tekintet nélkül „szennyezik” a virtuális közeget, hanem például a hatásvadász cikkek és a szándékosan félrevezető szövegek beférkőzéséről – és sok esetben uralkodásáról – is szó van. Emellett egyfajta elidegenedés is megfigyelhető, aminek eredményeként az emberek eltávolodnak a nyelvtől, annak igazi, valódi használatától. A „lájkok” és az „emojik” világában sok esetben elég egy gombot megnyomni vagy elég egy mosolygós, szomorú, esetleg egy sírva nevetős arcot elküldeni ahhoz, hogy interakció – még akkor is, ha teljesen személytelen – megvalósuljon. Félreértés ne essék, önmagában nem a technika hódítása jelenti a gondot, hanem az, hogy az ezáltal kapott lehetőségeket nem a szükséges mértékben és módon használjuk, így jókora károsodást okozva nyelvünknek.
Végül, a korszellem nyelvre gyakorolt káros hatásai kerülnek górcső alá. Érdemes megnézni a legnevesebb videómegosztón a felkapottak harmincas listáját, azon belül is a zenei videókat. Nem túlzás közel sem azt állítani, hogy a ma iszonyatos népszerűségnek örvendő előadók és a hozzájuk köthető számok jelentékeny részének szövegei finoman szólva is, nem válnak hasznára a magyar nyelvnek. Szinte már általános követelményként fogalmazódik meg, hogy amennyiben egy előadó slágert szeretne produkálni, a dalszövegben használjon minél több idegen, külföldi szót, külföldi sztár nevét vagy márkanevet. A nézettségi adatokból, valamint a tetszésarány-indexekből ítélve, igény bőven mutatkozik az ilyen típusú számokra. Ám nem egyedül egyes zenei videók szövegeiből lehet következtetni a korszellemre, a korszellemről pedig a nyelvhez való viszonyulásra. Sokat enged sejtetni maga az a tény is, hogy általánosságban meglehetősen hanyag, nemtörődöm attitűd tapasztalható, ha a nyelv vagy annak használata vetődik fel, mint téma. Mintha igazolást nyert volna a közöny, ami a nyelv élénkítése vagy legalább szinten tartása ellen hat.
Ahogy a cikk elején említésre került, nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány éves a magyar nyelv, valamint, hogy hányan beszélik az országban és a nagyvilágban. Az azonban pontos diagnózisnak mutatkozik, hogy a föntebb említett bizonyos tendenciák meggyökeresedésével egyre rövidebb ideig állhat fent és egyre kevesebben is beszélhetik a jövőben a magyart. Éppen ezért, nem az a lényegi kérdés valójában, hogy mióta létezik magyar nyelv, hanem az, hogy meddig szólhatunk majdan magyar nyelven. Ahogy az sem elementáris, hogy hányan beszélik, sokkal fontosabb, hogy minél többen beszéljék, és minél nívósabb szinten ezt az egyébként gyönyörű nyelvet, hiszen, mint azt Kosztolányi Dezső is megírta: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”
