2004 május elsejével lett hivatalosan teljes jogú tagja Magyarország az Európai Uniónak. A rendszerváltás után a Szovjetunió „karmai” közül kiszabadult országok a nyugati világ által keltett világszintű egységesedési folyamatok révén igyekeztek csatlakozni a nagy kiterjedtséggel rendelkező szervezetekhez. Magyarország nyugati integrációs szervezetekhez történő csatlakozása az OECD-hez (1996) és a NATO-hoz (1999) való csatlakozással kezdődött meg, a leghosszabb várakozást pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás előzte meg. Jelen cikkem célja, hogy Magyarországnak a 15 éves Európai Unióban lévő teljes jogú tagságának tiszteletére bemutassa röviden, a főbb lépcsőfokokat érintve, hogy milyen rögös út vezetett ennek eléréséhez.

Rendszerváltás előtt és közben

Az európai integráció kezdeti időszakában az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) országai között csak mérsékelt gazdasági kapcsolatok álltak fenn a politikai szembenállása következtében. A két közösség közötti tárgyalások eredménytelensége ellenére Magyarország először 1973-ban az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Megállapodáshoz (GATT, mai utódja a WTO), majd pedig 1975-ben az Európai Biztonsági Értekezlethez csatlakozott. Több mint egy évtizeddel később az EGK-val 1988-ban kereskedelmi és együttműködési megállapodást kötött a legnagyobb kedvezményes elbánás alkalmazásáról, melyben a közösség vállalta a korábban alkalmazott diszkriminatív mennyiségi korlátozások eltörlését az ország ellen.

A következő lépcsőfokot a keleti blokk széthullása után megindított Phare (Poland and Hungary: Assistance for the Restructuring of the Economy) program adta, melybe később a többi volt szocialista országot – a Szovjetunió és Jugoszlávia kivételével - is bevonták. Az ezt követő években az akkor már a Maastrichti Szerződés vívmányai által létrehozott Európai Közösség a tagjelölt országokat különböző Előcsatlakozási Alapokkal segítette.

Európai Megállapodás

Magyarország – emellett Lengyelország és az akkor még Csehszlovák Szövetségi Köztársaság – 1991 december 16-án írta alá a társulási megállapodást. Ezen társulási szerződéseket a komplex kereskedelmi, jogharmonizációs és politikai tartalmukra tekintettel „Európai Megállapodásoknak” nevezték, melyek többek között olyan célokat tartalmaztak, mint például a versenyszabályok és a vámjog közelítése, valamint a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának fokozatos liberalizálása (elősegítve ezzel a csatlakozástól esedékes közös piac szabályainak való megfelelést), szorosabb politikai párbeszéd kialakítása vagy éppen a jogharmonizációs kötelezettségvállalás. 

Koppenhágai kritériumok

A csatlakozás feltétele sokat változott az EGK felállítása óta. Kezdetben a Római Szerződés csak annyit követelt meg, hogy európai országok csatlakozhassanak, melyet később az Amszterdami Szerződés bővített ki annyiban, hogy a csatlakozni kívánó államnak működő demokráciának kell lennie, mely tiszteletben tartja az emberi jogokat és a jogállam érvényesülését. Az Európai Tanács az 1993-as koppenhágai csúcstalálkozóján alapvetően három csoportba foglalta össze a kritériumait. Ezen politikai, gazdasági és jogi kritériumok mellett megjelent egy, az Uniót is kötelező kritérium csoport, miszerint az Unió integrációs lendületének nem szabad csorbát szenvednie az új tag felvételével.

Ezek a követelmények egyfajta üzenetként is értelmezhetők az Unió részéről, hiszen nyitottság mellett eltérő reményeket alakított ki a tagjelölt országokban, ezzel is jelezve, hogy az Unió nem az egész volt keleti tömböt szeretné egyszerre a tagjai között látni, hanem akkor engedélyezné a csatlakozást, ha megfelelnek az alapvető unios értékeknek. 1997-ben döntött úgy az Európai Tanács, hogy a keleti nyitást a hat legfelkészültebb országgal kezdi, azonban a tagjelöltek a felkészültségéről évente felmérést készítettek, ezzel is lehetőséget biztosítva más államoknak, hogy felzárkózzanak a legfelkészültebbek közé (így 2004-ben végül tíz ország csatlakozott az EU-hoz).

A csatlakozás

2002-es Koppenhágában megkötött politikai egyezség után a felek 2003 januárjában a szerződést megszövegezték. A magyar kormány úgy döntött, hogy népszavazást tart a csatlakozás kérdéséről (2003.04.12, 45,62%-os részvétel és 83,76% igen) és végül április 16.-án alá is írták Athénban a Csatlakozási Szerződést. A népszavazás egyedülálló volt a tekintetben, hogy a legújabb kori Magyarország történetében a népszavazást nem vasárnap, hanem szombaton tartották meg.

A csatlakozási szerződés aláírása után ezek az államok megfigyelői státuszt kaptak az Európai Parlamentben és a Miniszterek Tanácsában (Európai Unió Tanácsa). A 24 Parlamenti képviselői helyet egyenlő arányban osztotta el egymás között a kormány és az ellenzék és a képviselők az otthoni mandátumukat is megtarthatták egészen a 2004-es európai parlamenti választásokig. A Csatlakozási Szerződés 2004. május 1-jén lépett hatályba így Magyarország mellett, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia is Európai Unió teljes jogú tagjává vált.